Nagy port kavart néhány hónapja a hír, miszerint társadalmi nemek tanulmánya (gender studies) mesterképzés indul ősszel az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Indulatos érvek és ellenérvek csaptak össze, kell-e nekünk ilyen. A genderhívők szerint épp ideje beemelni a tudományágat a hazai magaskultúrába, a fejlett Nyugat már fényévekkel megelőzött bennünket.
Különben is tarthatatlan, hogy a XXI. században itt áll az ország diplomás genderszakértők nélkül. (Ráadásul olyan izgalmas kurzusok várják a leendő hallgatókat, mint például a „társadalmi nemek szociálpszichológiája”, vagy az „antidiszkrimináció és emberi jogok a társadalmi nemek perspektívájából”. A diák összekarmolja magát a gyönyörűségtől.) A másik tábor erre azt válaszolta, épeszű ember eddig is elvolt, ezután is ellesz gender nélkül, rosseb az ilyen kergekóros ökörségekbe. Meg egyebet is mondtak, de azokat nem írom ide.
Aki esetleg nem tudná, a genderelmélet az a magasröptű tudomány, amely – sok más mellett – arra hív fel, hogy a lányokat fiús, a fiúkat pedig lányos nevelésben kell részesíteni, hogy aztán felnőttként maguk dönthessék el, melyik nemet választják. A genderpártiak szerint azért sem jó a mai gyakorlat, mert sémát kényszerít az egyénre, csupán azért, mert az nő vagy férfi. Az ilyen elvárások leszűkítik a szerencsétlen egyén választási lehetőségeit.
Nos, az előzmények után az ember logikusan – már a pride-fesztiválok létszámából kiindulva is – arra gondol, jelentkezni sem lehet az ősszel induló mesterképzésre; annyi a potenciális hallgató, hogy talán az alma mater kapuja is kilazult a helyéről az ismétlődő rohamok nyomán. Erre most jön a hír, tessék fogódzni: mindösszesen – írd és mondd! – tíz páciens jelentkezett a fejtágításra.
Akkor most mi van? Kik fogják a jövő emberét elbizonytalanítani, fiú-e vagy lány?