A csöpp hegyi falut a fővárostól kétszázötven kilométerre, az ország északkeleti csücskében találjuk, sóhajtásnyira a trianoni határtól. Mellette, a meredek oldalú vulkáni kúpon, százhetven méterre a házak fölött magasodik a regényes vár. Följutni az erősségbe félórányi ziháló túra, ám minden fáradságot megér, az oromról körbetekinteni a Zemplénre fölséges élmény.
A tavaly átadott felújított erődítményt a XIII. század elején említi először a história. 1235-ben, II. András halálakor már bizonyosan álltak a sziklafalak. Azt is tudjuk, hogy Perényi Péter koronaőr 1526-tól egy éven át itt rejtegette a Szent Koronát az idegenek elől. A császáriak – a „művelt Nyugat” – 1676-ban felégették a várat. Pár évtizede az akkori plébános kezdeményezésére határozták el a helyiek, hogy megállítják az enyészetet. Komoly kutatások, régészeti ásatások előzték meg a hatalmas felújítást.
A Pro Architectura díjas vár eddig 80 ezer látogatót vonzott Füzérre, mára az ország egyik leglátogatottabb műemléke lett. Pedig van, akinek nem tetszik. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság például rövid terepszemle után úgy döntött: az elhibázott műemlék-helyreállításokért járó Citrom-díjat adományozza az építőknek, mondván, a felújítás fittyet hányt a műemlék-helyreállítás nemzetközi és a hazai gyakorlatára. (Korábban a romokat nem véleményezték…)
Azt írják: „Egy új, historizáló, XXI. századi várat hoztak létre, mely eltüntette az eredeti műemléket.” Válaszul a füzériek megalapították a Savanyú a szőlő díjat, amelyre elsőként a citromos kritikusokat terjesztették fel. Azokat, akik ahelyett, hogy fándlit, vakolókanalat fognának, csak fintorognak és igét hirdetnek.
Nálam a füzérieké a vár. A kritikusoké a lekvár.