Boldogult Csurka István mondta még – vagy már – a 2010-es választások előtt: „Aki a Jobbikra akar szavazni, tegye, ám tudjon róla, hogy ezzel az MSZP-t és az SZDSZ-t támogatja, mert a Jobbik ennek a két pártnak a fantomszervezete.”
Az intelmek akkor, a közelgő voksolás forgatagában nem kaptak különösebb visszhangot. (A Jobbik persze cáfolt, mások meg vagy hittek a dramaturg-íróból lett MIÉP-elnöknek, vagy legyintettek egyet: huhog, képzelődik, féltékeny a rivális radikálisokra stb.) Csurka azt is hozzátette, ha a közvélemény-kutatók szívós hazudozással nem terjesztették volna el a Jobbik emelkedését, aligha ível ilyen meredeken Vonáék ismertsége. „Miért van az – kérdezte –, hogy egy csöppnyi önálló eszmét sem képviselő párt ekkora médiatámogatást kap? Maga vívta ki magának? Dehogy! Adták neki, mert céljuk van vele…”
Magam némi fenntartással hallgattam a figyelmeztetést – mert mi van, ha mégis őszinte ez a párt? Mai fejjel jobban elgondolkodtam volna Csurka intelmein. Ha másért nem, mert az az ember mondta, aki már bizonyította éleslátását. Ő volt, aki a rendszerváltás másnapján, vagy talán már előtte meglátta az SZDSZ-ben a szemfényvesztő parazitát…
Az egész most onnan jutott az eszembe, hogy olvasom: egykori és mai Jobbik-tagok, hajdani gárdisták gyűltek össze a napokban egy nyírturai találkozón megbeszélni: hogyan tovább… Csalódott, kiábrándult emberek keseregtek, mivé lett, hová sodródott a Jobbik? – Hatalmasat csalódtunk – mondta egyikük –, nem így képzeltük. Ez a párt, fáj kimondani, se nem radikális, se nem nemzeti. Becsapott minket. – Mások arról beszéltek, mennyire felhasználta, kihasználta, aztán meg eldobta őket a párt. Akárcsak igazi híveit, akik őszintén gondolták a jelszót: Csak a nemzet!
Nincs jó végszavam.