Kedves Momentum, így inkább ne képviseljetek minket, buzikat! – kéri a Pride-részvételre nógató Fekete-Győr Andráséktól bizonyos Tonka Álmos és Rosenfeld Mirjam a szombati Kettős Mércén. A szerzőpáros érvelésének lényege: okos buzi (hogy én is a cikkírók szóhasználatával éljek) ne hangolja önmaga ellen a hagyományőrző heteroszexuálisokat. „Ha arcukba fitogtatjuk, hogy milyen f…szák is vagyunk mi, mert nekünk ez alap, akkor valószínűleg első reflexük nem a békesség lesz” – véli Álmos és Mirjam, egyébként nagyon helyesen. (A Momentum-vezér múlt heti videotoborzója azt sugallta, hogy a Pride-részvétel lényege: érted-e a XXI. századot – mert ha nem, bunkó vagy.) A szerzők szerint ezek az emberek – mármint mi, lemaradt heterók – nem hülyék, nem maradiak, nem értetlenek, csak hát a mostani század mást mond nekik.
Vajon hogyan fogadhatta az írást a büszkemenetre verbuváló Fekete-Győr és a többi, harci tűzben égő szivárványos aktivista? Lekonyultak? Arra is kíváncsi lennék, mi a véleménye erről Parti Nagy Lajos koszorús íróembernek, aki a pénteki megnyitón arról beszélt: miközben fölemelő, egyben elborzasztó, hogy a Pride elsősorban a bátorság ünnepe. Majd hogy még nagyobbat szóljon, hozzátette: „Bízzunk benne, lesz még Magyarországnak LMBTQ-miniszterelnöke!” (Vagy elnöknője – ha ciklus közben úgy dönt…)
Ábrándos óráimban néha elmerengek: mi lesz, ha egyszer a Föld minden országában elfogadják a buzik házasságát? Mi lesz a sok jogvédővel, LMBTQ-élharcossal, gondterhelt liberális szervezettel, ha az ő gyámolításukkal már nem lehet több szavazatot szerezni? Amikor ez a fajta hülyítés már nem lesz többé az ellenállás szimbóluma? Hogyan lesz tovább?
Addig viszont riadtan latolgatom: nem lesz-e abból valami bajom, hogy ezt az egész szexuális vircsaftot én még mindig a régi felállásban szeretem?