Három hónapos bécsi távollét után hazaérkezett Tóta W. Árpád, a HVG vezető publicistája, majd úti beszámolóját mindjárt sajtó alá is rendezte. „Ide visszatérni nem büszke gyönyörűség – összegez –, Magyarországra visszajönni: szar. Jeges felismerése annak, hogy nem változott semmi három hónap és huszonhét év alatt.”
A bánatos felütés után persze részletezi is a szerző, miért olyan rossz – vagy, hogy a szájából vegyem ki: „szar” – neki visszajönni a hazájába. (Helyszűke miatt csak keveset idézek – ő hosszan „szarozik”.) „Magyarország oda érkezett meg – kesereg –, hogy a kormány álláspontjával ellentétes megszólalás nemkívánatos. Csak a többségi véleménynek van helye.” Ez azért érdekes, merthogy ez a „nemkívánatos” megállapítás is – lám! – nyomtatásban olvasható… (Vagy ezt már szamizdatban írtad, Árpi? Nehogy tömlöcbe dugjanak a végén!) „Ebben a legszörnyűbb a visszatérés az egyre hangosabb pisszegésbe – osztja meg a Nickelsdorfnál beléhasító fájdalmat Tóta W. utazó. – Néhány hivatásos politikus és aktivista szól már csak, és körülöttük egyre szaporodnak a gyáva majmok.”
Nekünk, olvasóknak viszont az a szerencsénk, hogy Tóta W. Árpád nem gyáva majom. De nem ám! Vagy legalábbis ezt sugallja. Dacol, szembeszegül. Sőt, igét hirdet. Szenvedélyesre vett tudósításában így ír az idegenből hazatérő ember keblében dúló érzésekről: „Próbáljuk nem észrevenni az elnéző mosolyokat, és illedelmesen megköszönni a banánt – rajtad mosolyognak, köcsög.”
Szerintem ezt nagyon rosszul látod, Árpi.
A hazájába visszatérő magyar embert a határkerítésnél nem megmosolyogják – megölelik. Elnézőn csak az úti beszámolódon mosolyognak – hogy a szavaidat használjam –, „köcsög”!
Ezt elkerülni úgy tudod, ha odakint maradsz.