Miközben a katolikus egyház Szűz Mária halálára és mennybevételére emlékezik a mai napon, a magyarság számára még ennél is többet jelent augusztus tizenötödike. Védőszentünk és égi pártfogónk ünneplése mellett ma van Szent István halálának (1038) évfordulója is.
Trónra lépésével maga első királyunk tette kiemelt ünneppé Mária napját, s országlása során végig fontosnak tartotta kivételes fényben tartani a Nagyboldogasszony-megemlékezéseket. A jeles nap a következő évszázadokban sem veszített erejéből, valamennyi uralkodónk, de koronázatlan elöljáróink is az István választotta patrónus szellemében vezették az országot.
Az istentelen kommunista évtizedeket leszámítva augusztus tizenötödike mindenkor a magyarság legnagyobb egyházi ünnepének számított. A törés Rákosi Mátyás ámokfutása idején történt, a fékeveszett vezér egyházüldözésének csúcsán, 1951-ben még a Városligetben álló Regnum Marianum-templomot is porig romboltatta; utóda, a kacsingatós Kádár János is kihagyta a körmeneteket.
(Nem erőltették a Nagyboldogasszony-ünnepeket a gyurcsányi ámokfutás éveiben sem, dacára annak, hogy egy többszörösen bérmálkozott miniszterelnök állt az ország élén…)
Szent István nem csupán a Mária-napot és a koronázási évfordulókat tartotta augusztus 15-én, minden évben erre a napra hívta össze a királyi tanácsot Székesfehérváron, és ekkor tartott törvénykezést is. Amikor pedig eljött az elkerülhetetlen, ekkor – augusztus 15-én –, halála napján ajánlotta fel Magyarországot Máriának (Regnum Marianum).
Azt az országot, amely a következő fél évezred során Európa egyik meghatározó, erős államává lett – egészen addig, míg ránk nem tört (Mohács, 1526), majd be nem kebelezett (Buda, 1541) bennünket az oszmán. Az iszlám világ. De az már egy külön történet. Máig érvényes tanulságokkal.