Régi megfigyelés, hogy a politikai viták akkor veszítik el komolyságukat, amikor az ellenzéki oldal lélegeztetőgépek és inkubátorok árára számolja át a feleslegesnek ítélt kormányzati kiadásokat. Világért sem legyintek én a népegészségügy fontosságára, isten mentsen, csak a hordószónokok demagógiájával van tele a hótaposó cipőm. (Minap épp a lánglelkű plakátszaggató, Vajda Zoltán néptribun biggyesztett a szózatába egy, állítólag a Heim Pál-kórházból hiányzó CT-készüléket, hátha így nagyobb haragra gerjedünk a piszok Orbán-kormánnyal szemben.)
Komoly hazai hagyományai vannak a „lélegeztetőgépes” érvelésnek – amennyire tudom, annak idején a szocialista Lendvai Ildikó honosította meg a parlamenti retorikában, ahonnan aztán rohamosan elterjedt, a néphülyítés számos fóruma átvette. (Egyik emlékezetes alkalmazását a televízióban is láthattuk, amikor a Heti Hetes társulata arról elmélkedett, hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni a Terror Háza Múzeum létrehozására „elpazarolt” pénzből.)
Az egészben az a legérdekesebb, hogy ez a lélegeztetőgépezés az eltelt évek során szép lassan elveszítette a hiteles adattartalmát – ha egyáltalán volt neki olyanja… A hordóra lépő szónok igazából már nem is tudja, mekkora a magyar kórházak lélegeztetőgép-készlete, mennyibe kerül egy-egy példány. (Egyáltalán, szükség van-e még többre, vagy a gyógyintézetek már elkezdték fölrakni a Vaterára…) Csak szólnék a fába szorult lélegeztetőgépező politikusoknak (egykori vizitdíj- és kórházinapidíj-híveknek): miközben ők immáron hetedik éve belefeledkezetten huhognak, aközben a hazai CT- és MR-készülékek száma – friss adat – 64 százalékkal emelkedett.
Persze rengeteg még a teendő az egészségügy frontján. Itt van például a lipótmezői probléma. Egyre több jel utal arra, hogy újra meg kellene nyitni a Gyurcsány-kormányzat alatt bezárt OPNI-objektumot. A szélnek eresztett páciensek itt szaladgálnak közöttünk. Lásd fentebb!