A túlcukisodott Jobbik-vezér úgy látja, a magyar nyugdíjasok ostobák és veszélyesek, főleg a „viktoriánusok”, akikről – az ő egyik személyes élménye szerint – így ír: „a szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”. Magyarország miniszterelnöke szeretne lenni ez a (sokáig kerestem a jelzőt) förtelmes ember, aki ilyennek látja saját hazájának hárommillió lakóját.
Szüleinket, nagyszüleinket, talán épp bennünket. Vona Gábor, ha eddig nem tette volna, most végképp kiiratkozott a civilizációból. Ezek után költői a kérdés: vajon kit képvisel az ország házában az a „honatya”, aki ilyennek látja a saját honát? „Anya szülte ezt az embert?” – teszi föl a kérdést az egyik kommentelő (még a higgadtabbak közül). Én nem mennék ilyen mélyre, gyakorlatiasabb dolog érdekel: saját ötlete volt-e a pártvezérnek ez az aljas bejegyzés, vagy segített neki valamelyik kampányembere? (Bakiról aligha beszélhetünk, leírt szövegben ritkán csúszik félre a szó – meg aztán nem is történt helyreigazítás…)
Ha sajátja a szöveg, akkor nincs több kérdésem a szavazatokra vadászó, notórius arculatigazgatóhoz. Ha meg segítettek neki, akkor is csupán annyi: tudja-e, hogy hitvány emberek veszik körül? „Rossz a célpont, Vona úr! – írja egy nyugdíjas olvasó. – A mi generációnk fölnevelt egy nemzedéket, végigdolgozta az életét, és magasról tesz az ön hatalomvágytól, gyűlölettől fröcsögő véleményére. Önnel ellentétben a mi gerincünk hajlíthatatlan, azt csak az évek alakították, nem a pénz, mint az önét, a kisstílű politikusét.” A Vona-írás zárómondatából ordít a sanda pátosz: „Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel!”