2017. október 22., vasárnap, Előd napja
Paca
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/paca/gusztav-a-kommandos-2326858/

Gusztáv, a kommandós

Ahelyett, hogy jó útra tért volna Kőrös Gusztáv, a legendás bajai videóhamisító, ismét rossz társaságba keveredett. (Vagy ki sem keveredett onnét.) A Demokratikus Koalíció Pest megyei elnökségének egykori tagja, a négy évvel ezelőtti stikli frontembere ezúttal álkommandósként bukkant fel a kékfényes hírekben. A PestiSrácok.hu számolt be arról, hogy Gusztáv ezúttal cimboráival TEK-öltözetbe bújt, és – politikusi kapcsolataira hivatkozva – nyolcvanmillió forintot gombolt le egy vállalkozóról. Tán még ma is kasszírozna az álrendőrcsapat, ha nem jönnek az igaziak. De jöttek, így aztán hősünk bajtársaival együtt előzetesbe került. Ott üldögél most is.

Ismerősei szerint a böhöm Gusztáv „belevaló” srác. Nagy játékos, aki sosem volt szégyenlős. A videóbotrány részleteiről is csak pénzért lett volna hajlandó nyilatkozni lebukása után az akkori Magyar Nemzetnek. Sőt a videón „színészként” szereplő társaival együtt utóbb kártérítést követelt a szocialista párttól, mondván: az MSZP csúnyán becsapta őket, ráadásul a botrány miatt elvesztették a megélhetésüket. (Azóta nemigen kapnak újabb csalási megbízást…) 2009 szep­temberében Kolompár Orbán meghívottjaként Kőrös Guszti is ott lubickolt a balatonmáriafürdői luxusmedencében azon a bulin, amelyre fekete luxuskocsikkal érkeztek a potentát cigány önkormányzati vezetők.

A közösségerősítő együtt fürdőzgetés és lakmározás abból a közpénzből történt, amelyet halmozottan hátrányos helyzetű cigány gyerekek táboroztatására különített el a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány. Míg Kolompár hamarosan börtönbe vonult, a többi fürdőző megúszta. Álkommandós hősünk is nagy megúszó – szűkebb pátriájában máig kisebbségi vezető. Valami ragadhatott rá a Gyurcsány-pártban…

Hirdetés

Kiemelt

Giovanni Trapattoni szívesen lenne magyar szövetségi kapitány

A 78 éves olasz mesteredző menedzserén keresztül jelezte, hogy szívesen tárgyalna a Magyar Labdarúgó Szövetséggel – mondta Bánki Erik elnökségi tag.

Poszt-trauma

Szanyi Tibor becsülete

Csak a miheztartás végett.

Büszkeség

Ha valamire, erre tényleg büszke lehet az ember!

Verhovstadt Orbánra lőtt, de magát találta el

Úgy tűnik, Guynak ez most sem jött össze. 

Vitray is beleállt

A Kádár-rendszer hangadója nyilasozott.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!