A liberalizmusról vitázott Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője szerdán egy budapesti konferencián. Fodor szerint ellenforradalom zajlik a liberalizmussal szemben. Ezen kicsit meghökkentem.
Régről belém szorult néhány idevágó, fésületlen gondolat. Ideírom.
Ezek a mostaniak nem igazi liberálisok. Közük nincs a Kölcseykhez, Kossuthokhoz, csak kisajátították a szót. A liberális – szabadelvű – ember a szárnyaló, független és szabad gondolkodó szinonimája. Olyané, aki nem tűri a szellem elnyomását, hisz az egyén nagyszerűségében, de nem gázol bele a közösség hagyományos rendjébe. Előretekint, miközben tiszteletben tartja a múltat. Visszájáról: nem az a liberális, aki a másságával kérkedik, akinek alapállása a dafke, a csak azért is. Aki ott érzi jól magát, ahol zűrzavar és fejetlenség van (amit esetleg ő maga gerjeszt), az álliberális. Mai szóval libsi.
A konzervatív jelzőt sem mindig a helyén használjuk. Az átkosban például úgy tanították: a konzervatív ember szemellenzős, vaskalapos, fejlődésre képtelen személy. Nem igaz! Konzervatív az, aki nem lép át a múlton (nem akarja „végképp eltörölni”), aki megbecsüli nemzete nagyjait, ápolja az elődök emlékeit.
Tisztelettudó, hagyományőrző, értékekre kényes. A vaskalapos szinonimája nálam a bunkó.
Vagy itt van a baloldal elnevezés – járatlan ember itt is el-elbotlik. Öreg hiba zsigerből nemet mondani a baloldalra. Hiszen baloldalinak lenni – eredetileg – annyi, mint szociálisan érzékenynek lenni, kétkezi, dolgozó emberek szemszögéből nézni a világot, érdekeiket képviselni, jogaikért tenni. Szép és követendő világnézet – kár, hogy a politika trükkmesterei jó ideje hamisítják a szót, lózungokkal „helyettesítik”. A baloldaliságot „elkommunizálta” a bolsevizmus.
Csak a helyszűke miatt rakom ki a pontot.