Éppen száz éve – 1917. november 7-én –, hogy az oroszországi Petrográdban nagyszabású vállalkozást alapított néhány ezer vehemens férfiember bizonyos Vlagyimir Iljics Lenin cégvezető irányításával. Az alapító ülést megelőzően a társaság (melósok, matrózok, aktív és leendő bűnözők stb.) némi lövöldözés és ordítozás közepette betört a Téli Palotába, és ott mindent magáévá tett. Később magát Oroszországot is. A nagyvilág előbb érdeklődve, később ijedten figyelte a fejleményeket – abban mindenki egyetértett: rizikós nagyvállalkozással állnak szemben.
Történészek később úgy okoskodtak: innen számolják majd a legújabb kort, hiszen ekkor jött rá az emberiség, hogy a hatalmat a kommunista vállalkozók kezébe kell adni, mert máskülönben erőszakkal veszik el. (Aki az új vállalkozási formát kipróbálta, már zuhant is vissza a pattintottkő-korszakba.) A társaság – a bolsevik párt – lendületes nyitányához persze az előembertempó mellett Lenin ügyvezető leleményére is szükség volt. Később a CSEKA testépítőire is.
A lenini módszert néhány, Oroszországban időző magyar hadifogoly révén mi is átvettük: Kun Béla ötletgazda és cimborái 1919-ben nálunk is hasonló vállalkozásba fogtak, ám a Tanácsköztársaság Kft. hamarosan csődbe ment. Negyedszázaddal később – immár szovjet szakemberek segítségével – újraindították a próbálkozást. Az eredmény ismert.
A hajdani budapesti Lenin körút legelején valamikor emléktábla állt, rajta csak ennyi: „Lenin (1870–1924)”. Akik kihelyezték, úgy gondolták, ennyi bőven elég, elvégre az emberiség álmából felverve is mindent tud erről a rendkívüli vállalkozóról, aki elődei, Marx és Engels segítségével kitenyésztette, majd elterjesztette a kommunizmusnak nevezett szivacsos agylágyulást.
Ma – kellő rémülettel – rá is emlékezünk.