Derűsen hat a mai elvadult világban Stadler József minapi Facebook-bejegyzése: „Visszavásároltuk a stadiont a Stadler-alapítvány részére, az adásvételi szerződést aláírtuk. (…) Áldott húsvéti ünnepeket kívánok, és köszönöm a sok bátorító üzenetet mindenkinek!”
Ennyi a hír, részleteket nem tudok. De már ez is üdítő.
Ha létezik szimpatikus haramia, az okvetlenül Stadler József. Minden relatív. A számadó juhászból lett romantikus falurossza sokoldalú tevékenységével az évtizedek során a hazai latorvilág egyik hungarikumává lett. Gonosztevőnek semmiképp se mondanám, inkább afféle tájjellegű betyár. Valamiféle népi áhítat veszi körül, noha a törvénnyel örökké hadilábon állt (most speciel szabadlábon van). Úgy lett milliomos, hogy anno nemes egyszerűséggel fölvásárolta Bács-Kiskun megye sörösüvegkészletét, majd az áremelés után eladta. Csak ezen hatvanmilliót keresett – akkori áron. Később betört az orosz piacra, ott nyolcvanezer vagon eladhatatlannak mondott konzervet sózott Szerjózsáék nyakába. Először akkor botlott meg, amikor visszaigényelte az áfát Leonardo da Vinci Utolsó vacsora „freskója” után. Gyenge volt művészettörténetből.
Ettől kezdve el-elvitték, jó néhány évet bent töltött… Dacára mindennek, Stadler Józsi bácsi munkásságáról még a büntetlen előéletűek is elismerően beszélnek. Ha lennének haragosai, azok is – csakhogy nincsenek. Akasztón, szűkebb pátriájában a mai napig elérzékenyülve beszélnek az „aranyos Jóskáról”, aki – ha épp szabadlábon van – mindenkin segít. (A tömlöcben is kedvelték, zsebestől a fejszés gyilkosig…) A most visszavásárolt futballstadiont még a rácsos idők előtt építtette. Saját csapata hosszú éveken át itt fogadta az NB I-es ellenfeleket.
Nem akarok én itt szobrot állítani Stadler (Sobri) Jóskának, azért mégse akárki… Ő maga egyébként sosem futballozott, pedig nagy játékos.