Roderick Duchatelet, az Újpest futballklub belga tulajdonosa még július elején döntött úgy, hogy a lila-fehér legényeknek ezentúl új címerrel (egy vécédeszkára emlékeztető grafikával) a mezükön kell szaladgálniuk a gyepen.
Miért is ne cserélne címert, gondolta a nagypénzű ember, elvégre övé a csapat. Mit számít, hogy ezzel az egyik legpatinásabb (1885-ben alapított) magyar sportegyesület futballistáinak, szurkolóinak, sőt egész Újpestnek a lelkivilágába nyúl bele. (Mintha azt is megvette volna a szakosztállyal együtt.) Balga belga.
A nagypénzű embert hidegen hagyta még a Megyeri úti stadion előtt tartott ezres tüntetés is, amelyen a hajdani és mai játékosoktól kezdve az alkalmi és törzsszurkolókon át az újpesti polgármesterig rengetegen tiltakoztak. Ellenkezőleg, kijelentette: fütyül a háborgókra, marad a vécédeszkás címer, punktum. Mint mondta: „A klub fejlődése ezt kívánja…”
Gondolom, az a mostani tiltakozó levél sem fogja meghatni, amelyet 150 ismert „lila” írt alá, köztük olimpiai bajnokok, egykori válogatott újpesti futballisták, díszpolgárok, nem szólva a városrész korábbi és mai polgármesteréről. Utóbbi, Wintermantel Zsolt ezt írta közösségi oldalán a belga nábobról: „Teljesen világos, rombolni akar! Rombolni közösséget, rombolni jelképet, rombolni tradíciót!”
Az „alma mater”, az UTE beperelte a belőle kivált Újpest 1885 Futball Kft.-t, mondván, az alapító okirat szerint a címerváltoztatáshoz az ő hozzájárulása is szükséges. Félek, ez is kevés.
Az egészből csak azt akarom kihozni, mennyire nem igaz, hogy az átkosban rendőrcsapatnak csúfolt klubnak sosem volt „szíve”. Lám! (Tehetett is arról az újpesti egyesület, hogy annak idején a belügy lett a gyámja; úgy hiányzott az szegénynek, mint üveges tótnak a dupla szaltó.)
Mielőtt még leleplez a túloldal: magam is tősgyökeres lila-fehér vagyok, apám után egyenes ágon…