2018. január 19., péntek, Sára, Marió napja
Lugas, Lugas Riport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/zarojelbe-tett-szinesz-2610064/

Zárójelbe tett színész

Kulissza – Báhner Péter ügyelő: Papírból kell dolgozni, mert a fej sokfelé elkalandozhat
A Ricse, Ricse, Beatrice című rock hórukk darabot az Újszínházban a kulisszák mögül néztem végig. A színházi ügyelő, Báhner Péter­ mögött kaptam helyet, aki rendőregyenruhában ült egy monitor előtt, onnan hívta a színészeket, kivitt, bevitt, bedobott, megigazított kellékeket, balra fordulva integetett a táncosoknak, miközben oda se nézve jobb kezével elhúzta a kis függönyt a színészeknek, hogy a háta mögött könnyebben tudjanak mozogni. Ezenkívül játszott is a darabban.

Báhner Péter az előadások előtt másfél órával érkezik a színházba. Eleinte csak sétál a színpadon, nézi, mi van már bent, mi nincs. Akkor még senkit nem zargat, tudja, hogy van idő.

– Húszévesen bementem a kecskeméti Katona József Színházba, és közöltem, hogy ott akarok dolgozni. Bármit. Kellékesként kezdtem a színházi pályát, majd 1995-ben a főügyelő, Horváth Ferenc közölte, szeretné, ha ügyelő lenne belőlem. Először az összes hajam – akkor még volt – az égnek állt. Nem akartam elvállalni, mert évekig közvetlen közelről láttam, hogy mit „művel”, de addig győzködött, míg ráálltam. Az alapokat – a próbák és az előadások technikai lebonyolítását, a munkavédelmi szabályokat, hogy mire kell figyelni, mit kell betartani és betartatni – tőle tanultam meg, de én ezeken kívül azt is ellestem, ami szerintem taníthatatlan – a magatartást, az emberekkel való bánásmódot. Egyébként nem egy ördöngös szakma, de nem mindenki alkalmas rá.

Fél hétkor hangzik el az első figyelmeztetés – addigra mindenkinek be kell érnie a színházba –, és pontosan este hétkor az utolsó figyelmeztetés. Ekkor már az ügyelő az első jelenet szereplőit is színpadra kéri.

A monitoron több helyszínt is figyel, totálban a színpadot, az oldal- és hátsó színpadokat, a nézőteret, és amikor azt látja, hogy az előcsarnok is üres, akkor bemondja, hogy…

(…figyelem, csöndet kérek, megkezdjük az előadást. Csöndet kérek.)

A ma esti rockmusical Nagy Feró és a Beatrice zenekar történetéről szól. A darabot Falussy Lilla írta és Bozsogi János rendezte.

(Szakács Tibort, Vass Györgyöt, Fehérvári Pétert, Siklósi Örsöt kérem a jobb oldalra.)

– Előfordult már, hogy valaki baleset miatt nem ért be időre, de olyan is, hogy a szereplő elfelejtette, hogy este játszik. Kecskeméten a délutáni előadásra készültünk, de egy színész nem érkezett meg Budapestről. Kiderült, hogy halvány fogalma se volt, hogy vidéki előadása lesz. Bepattant az autójába, és 180-nal elindult Kecskemét felé. A közönségnek időben szóltunk, mondtuk, hogy technikai okok miatt húsz perccel később kezdjük az előadást. Szerencsére a színész fél óra alatt odaért, és el tudtuk kezdeni a darabot. Ennek a rosszabbik változata, ha a szereplő olyan messze van, hogy órák alatt se érne be a színházba, vagy olyan helyzetbe került, hogy el se tud indulni. Ha meghatározó szereplőről van szó, akkor nincs mese, elmarad az előadás. Ilyen esetben hárman döntünk, a titkár, a rendezőasszisztens és én.

Báhner Péter összesen 23 évet töltött el Kecskeméten. Utána négy évig a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott, majd a budapesti Újszínházhoz szerződött.

– Nem könnyű dolog ám ügyelőként egyik színházból a másikba átmenni. Mindenhol nulláról indul az ember. Teljesen mindegy, hogy előtte mit tett le az asztalra, bizonyítani kell, és kivívni a tekintélyt. Az Újszínházban sok darabot vettem át. Kezdetben pokoli érzés volt, mert se a szöveg, se a ritmus nem volt benne a fülemben.

(A rendőröket kérem a jobb és bal oldalra. A rendőröket kérem.)

Péter is feláll, megigazítja az egyenruháját, és vár a jelenetére. Egyszer csak ránéz a mellette álló rendőrökre, biccentenek, majd belépnek a színpadra.

– Kecskeméten még kellékesként dolgoztam a Kakukkfészekben, amikor megkaptam az első szerepem. Nagyon szívesen emlékszem a szegedi Ahogy tetszik előadásra, melyben én játszottam Jaques-ot. Nem is tudom, hogy miért rám gondolt a rendező, lehet, hogy azt a furcsa kívülállást vette észre rajtam, amelyet én is érzek magamban. Sok olyan előadás ügyelője voltam, melyben kisebb-nagyobb szerepet is vállaltam. Szeretek játszani, de csak zárójelbe tett színészként, főállásúként nagyon kiszolgáltatottnak érezném magam.

(Koncz Gábort és Gyürki Istvánt kérem a bal oldalra.)

– A szövegpéldányt nézem, és persze az előadás ritmusától függ, de általában a színészeket a jelenetük előtt két oldallal hívom. Néha előfordul, hogy egy lap tíz percig tart, máskor meg csak úgy pörögnek az oldalak.

Fotó: Havran Zoltán

„Íratlan szabály, hogy előadás előtt nem közlünk rossz hírt a szereplőkkel”

Koncz Gábor is megérkezik a takarásba, és leül a mellettem levő székre.

– Bemondom, hogy a szereplők melyik oldalra jöjjenek, ezenkívül a jelenet számát, címét, hogy tudják, hol tartunk. Vannak, akik igénylik, hogy én indítsam őket, mert a díszlettől nem látják vagy hallják, hogy mikor kell belépniük.

(Gyors öltözéshez készüljünk a bal oldalon. Öltöztetőt kérek Farkasházi Rékához.)

– Van olyan gyors öltözés, amikor a színész el tud menni az öltözőig, ahol pánikszerűen ruhát cserél, és rohan vissza, de Rékát a Ricsében már a takarásban várja az öltöztető. Ráhúzza a ruhát, és a színésznő vissza is lép a színpadra, mert rögtön kezdődik a dal, melyet ő énekel.

A táncosok ülnek és fekszenek a földön, lazítanak, sutyorognak.

(A tánckart kérem a jobb és a bal oldalon. Térden állva következik.)

– A Ricsében sok nóta és tánc van, ezért a táncosoknak bemondom a dal címét is, hogy tudják, melyik koreográfia következik. Fontos, hogy megfelelő ritmusban hívjam a szereplőket, hogy ne kelljen fölöslegesen téblábolniuk. Általában egyszer hívok mindenkit, ha kétszer szólok, akkor az azt jelenti, hogy nem látom. Ez esetben lehet, hogy valami történt a jelmezével, elesett a folyosón, leöntötte magát kávéval, de ha lekési a jelenetét, akkor én nem jól végeztem a munkámat, mert időben észlelnem kellett volna.

A táncos fiúk kihoznak egy asztalt, majd visszarohannak a színpadra. Az egyik rendőr leül mellém, közben Péter bedob egy kelléket a színpadra. A színészek nevetgélnek a takarásban, Péter bal kezével csendre inti őket.

– Vannak nevetős színészek, akikkel a takarásban is nagyon óvatosan kell bánni, mert elkapja őket a nevetőgörcs, aztán képtelenek elmondani a szövegüket a színpadon.

(Figyelem, szünet. Átállunk a második részre. A díszítő urakat kérem. Szünet, átállás.)

A szereplők kitódulnak a színpadról, de mivel a takarásban nagyon szűk a hely, csak lassan tudnak kitipegni a folyosóra.

– Én az olvasópróbán kapcsolódom be a munkába, onnantól ugyanúgy tanulom a darabot, ahogy a színészek. A szövegpéldányomba igyekszem az égvilágon mindent beleírni. A világosítók és a hangosítók önállóan dolgoznak, de előadás közben természetesen velük is kapcsolatban állok. Előfordul, hogy bizonyos díszletváltozásoknál kérem, hogy várjanak még, mert én azt is látom, ha a színpadon valami beakad, kiakad, eldől. Minden egyes előadáshoz rajzolok magamnak egy térképet, bútorokkal, kellékekkel, hogy a megfelelő időben minden a helyén legyen. Azt még kellékesként tanultam meg, hogy papírból kell dolgozni, nem fejből. A százötvenedik előadásnál is papírból dolgozom, mert a fej sokfelé elkalandozhat.

(A színpadmestert kérem és a díszítő urakat a bal oldalra. Timkó Eszter, Kurkó József, Mészáros Gergő… Farkasházi Rékát és a súgót kérem… Ha mindenkinél minden rendben van, akkor megyünk tovább. Figyelem, a színpad körül csöndet kérek. … Nézőtér sötét. Folytatjuk az előadást. [színészeknek] Tessék parancsolni!)

– Íratlan szabály, hogy előadás előtt nem közlünk rossz hírt a szereplőkkel. A színpadon nem illik se rágózni, se enni, még takarásban sem. Csendben figyeljük a többiek művészetét, megadjuk a tiszteletet, nem rondítunk bele a másik munkájába. Ha egy színész szándékosan kiszúr a másikkal, elé áll vagy belevág a szövegébe, és nem hagyja elmondani, az nem rám, hanem az ügyeletes rendezőre tartozik. Magamban persze eldörmögök néhány keresetlen mondatot. Az viszont az én döntésem, hogy fölengedem-e a színpadra, ha valaki vállalhatatlan állapotban érkezik meg a színházba. Arra nagyon háklis vagyok.

Ahogy lemegy az előfüggöny, a cortina, a hátsó színpadon a zenekar „kiforog”, egy új díszlet „beforog”, miközben kellékeket lógatnak be fentről.

– Horváth Ferenc ötven éven keresztül dolgozott a kecskeméti színházban. Ő aztán mindent látott! Drága Feri bácsi ügyelte azt a My Fair Lady előadást, amikor az egyik színész a hóna alatt lévő sétabottal véletlenül megnyomta a gombot, és elindította a forgószínpadot. Recsegett, ropogott a díszlet, dőlt befelé. Szerencsére meg tudták állítani, de össze kellett húzni a függönyt, pánikszerűen riasztani a díszítőket, és összetákolni a díszletet. Az ügyelő közölte a nézőkkel, hogy semmi pánik, olvasgassák a műsorfüzetet, nemsokára folytatják a darabot. Többször előfordul, hogy előadás közben fölrobban egy-egy reflektor. Olyankor azt kell figyelni, hogy megsérült-e valaki. Egyszer az egyik szereplő kezébe nyomtam a partvist és a lapátot, mondtam neki, ne törődjön semmivel, menjen be, takarítson fel. Üvegek, poharak, tányérok rendszeresen eltörnek a színpadon, olyankor mérlegelni kell, hogy mi legyen, ha rögtön utána egy színész vagy egy táncos mezítláb megy be.

(A tánckart kérem, készüljön a tükrökkel. A Meditáció lesz, Meditáció.)

– Kecskeméten, a kamaraszínházban a darab közepén koromsötét lett, mert elment az áram. A két színész nem hagyta abba a szöveget. Egy idő után elkezdtek improvizálni. Megkérdezték, hogy vannak-e gyertyák valahol. Bevittük nekik a kamaraszínházban fellelhető összes darabot, és teleraktuk a színpadot. A közönség nagyon élvezte a gyertyafényes előadást. Mi nem annyira, de valahogy túléltük.

A takarásban most már senki nem áll mozdulatlanul. A Beatrice-dalok ritmusára mindenkinek jár keze-lába. Péter is ütemesen veri a térdét.

(Nagy Ferót kérem a jobb oldalra, Csurka Lászlót a bal oldalra.)

– Kecskeméten A nyomorultakat játszottuk, monumentális apparátussal, élő zenekarral, nagy tánckarral. A díszletet – a pincétől a padlásig – három napig építették a műszakiak, minden mozgott, jött-ment. Kétszer másfél órán keresztül megállás nélkül változások voltak a színpadon. Az kemény volt. Két ügyelő dolgozott egyszerre. Enyém volt az egyik oldal, a színészek hívása és a nagy falmozgások, a másik ügyelő pedig a túloldalon irányította a változásokat. Elképesztően bonyolult előadás volt. Egyébként az ügyelő szempontjából akkor unalmas a munka, ha ötven oldalon keresztül három ember beszél a színpadon, és a világon semmi nem történik technikailag.

(Finálé, tapshoz kérem a szereplőket a jobb és bal oldalon, finálé, tánckar, Laci bácsi, Orsiék. … Nagy Zoli jön, Sanya, mehetsz, Jóska, Eszter, Beatrice. … És!… Viktor, még játszotok valamit? Mehet a zene, tánckar, Jászai. Zoli, ZOLI! … Szeretnénk még valamit? [én egy fröccsöt – mondja valaki] Maradj még. … Színészzenekar, mehettek.)

A Beatrice még utoljára belecsap a húrokba: Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés… A közönség feláll, és tombol. A színpadon, a takarásban és a nézőtéren mindenki énekel és táncol.

(Figyelem, jön a cortina, ez a vége, bravó! 21 óra 29-kor az előadást befejeztük. Mindenkinek nagyon köszönjük. Az előadásnak vége!)

– Pontosan feljegyzem a kezdést és a végét, mert az sokat elárul egy előadásról. BL-döntő idején néha húsz perccel rövidül az előadás… Viszont, ha a híres-neves kritikus nézi a darabot, akkor negyedórával hosszabb, mert akkorát játszik mindenki! Az előadások után írnom kell egy jelentést. Nem vagyok híve a fölírásnak, mert emberek vagyunk és hibázunk, de azt följegyzem, ha valaki ordas hibát vét, vagy valamilyen rendkívüli dolog történik.

A színészek levonulnak a színpadról, útközben többen megveregetik Péter vállát.

– Minden áldott este arra törekszem, hogy tökéletes legyen a produkció, ami ritkán fordul elő. Hiába koncentrálunk folyamatosan, mindig kerül porszem a gépezetbe. Éppen ezért nincs is két egyforma előadás.

Kiemelt

Ünnepelt a sportos kerület

Budafok-Tétény tizenkilenc ifjú sporthőse gyűlt össze a Klauzál Gábor Művelődési házban és találkozott Karsay Ferenccel a kerület polgármesterével és Kulcsár Krisztiánnal, a MOB elnökével.

Poszt-trauma

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Elképesztő információ látott napvilágot

Élő adásban vedlett álcivillé a Független Diákszervezet.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!