2017. november 21., kedd, Olivér napja
Lugas, Lugas Helyzetkép
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/voros-es-fekete-2427091/

Vörös és fekete

Mozgalmi gyász – „Testemet burkolják be a proletariátus vörös zászlajába”

A gyász mélyen emberi érzés, a halottakra való emlékezés szinte minden kultúra része. Azon kultúráké is, ahol a halál egyenlő a végső megsemmisüléssel és a puszta anyagvilágba való visszahullással. Ilyen volt a létező szocializmus hivatalos világa is, ahol a hirdetett ateizmus következményeként új formáit kellett kitalálniuk többek között a halottól való búcsúzásnak; létre kellett hozni a szocialista temetés és gyász konstrukcióit.

Fotó: Kurucz Árpád

A szovjet ateista gyászrituálé sokat merített a pravoszláv gyakorlatból

A köztemetők ma még országszerte őrzik e korszak emlékeit, szinte mindenhol előfordul egy-egy harcos kommunista munkásmozgalmi sírja. Ezeknek az emlékműveknek az állapota általában nem a legjobb, az eltorzult emberi gondolkodás mementói valószínűleg pusztulásra vannak ítélve. A hozzátartozók szívesen felejtenék rokonaik emlékét, és nehezen képzelhető el, hogy közpénzből újítsák meg azoknak az embereknek a sírjait, akiknek nemritkán személyes felelősségük volt súlyos törvénytelenségek elkövetésében.

A létező szocializmus éveiben némileg változtak a halállal kapcsolatos kommunista rituálék, s ezek az egész keleti blokkban sem voltak egységesek. Maguk a dialektikus materializmus klasszikusai és közvetlen munkatársaik is eltérően képzelték el saját temetésüket. Karl Marx föld maradványai családi kriptában várják a feltámadást a londoni Highgate-i temetőben.

Sírját az utóbbi időben ritkábban koszorúzzák a világ kommunistái, de a nyolcvanas évek végén még a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, Grósz Károly is elhelyezte a szocialista kegyelet koszorúját a „Workers of all Lands Unite” aranybetűs felhívása alá. Marx kispolgári sírjával ellentétben Engels hamvait a meggyőződéses ateista kérésére 1895-ben a tengerbe szórták.

Lenin és számos más keleti kommunista vezető – Georgi Dimitrov, Klement Gottwald, Joszif Visszarionovics Sztálin – tetemét viszont mumifikálták. Igaz, nem minden esetben sikerült tökéletesen az eljárás, ezért, és a politikai fordulatok miatt, többségük földi maradványát később kénytelenek voltak megfosztani népboldogító látványosság funkciójától. A szovjet ateista gyászrituálé – számos más újdonsült társadalmi szokáshoz hasonlóan – sokat merített a korábbi, elsősorban pravoszláv gyakorlatból.

Lenin halálakor például pártutasításra Gorkijba érkeztek a gyászolók, akik éjszaka virrasztottak a tetem mellett. Lunacsarszkij így írta le a kommunisták gyászát: „Mivel jócskán elkéstem, az elvtársak addigra lerótták kegyeletüket Lenin ravatalánál, és már mind ültek, ki széken, ki a díványon vagy egyszerűen a parketten… Aki beszélt, suttogóra fogta a hangját… A nem túlságosan nagy ovális szobát addigra már földíszítették örökzöld növényekkel… Megszervezték a díszőrséget, amely tízpercenként váltott. Egy-egy őrség négy elvtársból állt.”

Fotó: Kurucz Árpád

A legtöbb munkásmozgalmi sírt már nem gondozzák a hozzátartozók

Sztálin temetését és gyászolását már az egész szocialista világon végigsöprő valódi és színlelt tömeghisztéria kísérte. A „népek atyjának” mumifikált földi maradványait három napra ravatalozták föl, majd a koporsót ágyútalpra rakván a tetem Lenin mellé került a Vörös téri mauzóleumba. A temetésre összegyűlt hatalmas tömeg valósággal őrjöngött a „generalisszimusz” elvesztése miatt érzett mély megrázkódtatásában. Szemtanúk szerint rengeteg embert eltapostak a koporsóhoz igyekvők.

A pártvezetés eleinte egy új, monumentális panteon fölépítését tervezte, hogy a kommunizmus fontosabb vezetőire méltó módon emlékezhessenek a dolgozó tömegek, ám az elgondolásokból nem lett semmi. A XXII. kongresszus végén még Sztálin holttestének a sorsa is megpecsételődött. 1960-ban titokban elszállították a földi maradványokat Lenin múmiája mellől, és csöndesen újratemették.

Ha a szovjet marxista vezetők nagy álma a monumentális ateista panteonról a történelmi fordulat miatt nem is valósulhatott meg, a Magyar Népköztársaság, ha másban nem, ebben a kérdésben „beelőzhette” a Szovjetuniót. Rákosi állítólag már 1949-ben elhatározta, hogy a magyar kommunista vezetők végső nyughelyéül panteont építtet, ám a megvalósításra tíz évet kellett várni. A Körner József tervezte mauzóleum csak 1959-re készült el. Maga Rákosi sem kerülhetett ide.

A bukott diktátort nem szívesen látta volna Magyarországon az új diktátor, Kádár: 1971-ben hozták haza Rákosi hamvait, és szó sem lehetett róla, hogy a Munkásmozgalmi Panteonban helyezzék el az urnát. Szűk családi körben temették el a Farkasréti temetőben. Bár csak monogram alapján volt azonosítható a sír, mégis újra meg újra megrongálták. Tíz évvel ezelőtt minden azonosító jelétől megfosztották a kegyetlen diktátor emlékművét.

A munkásmozgalmi mauzóleum Zsolnay-urnái szigorú hierarchia szerint kerültek a helyükre. Minél magasabb polcra raktak egy-egy hamvvedert, annál fontosabb elvtársról van szó. Némely pártvezető maga határozta meg, halála után hol porladjanak földi maradványai. De a többség nem volt abban a szerencsés helyzetben, hogy befolyásolni tudja e nagy tisztességet. Mindenesetre a kommunista gyászolók és a mauzóleum látogatói azonnal láthatják, hogy például Szabó Ervin vagy Korvin Ottó Szántó Béla és Nyisztor György fölé tornyosuló urnái pontos munkásmozgalmi hierarchiát jelenítenek meg.

Ateista temetés persze már 1950 előtt is volt Magyarországon. Bár Frankel Leót először Párizsban temették el, Marx és Engels közvetlen munkatársának testamentuma jól rávilágít az istentagadó ember rituáléalkotó világára. Frankel végrendeletében külön kérte, hogy halálakor és temetésekor semmiféle pap vagy lelkész ne keresse fel. „Nem hiszem sem az eget, sem a poklot, sem a túlvilági életet, sem a jutalmat, sem a büntetést… Temetésem legyen olyan egyszerű, mint a legegyszerűbb proletáré.

Testemet burkolják be a proletariátus vörös zászlajába.” A kommunista temetéseken a gyász színe azóta is elsősorban a vörös, és nem a fekete. Sztálin vagy Brezsnyev végtisztességén hatalmas vörös drapériákat láthatunk. Mivel 1896-ban Párizsban a munkásság körében nagy híre volt a kommunista Frankel Leónak, az egyszerű temetés helyett legalább ezer francia munkás gyászolta a Pére-Lachaise temetőben. A párizsi temetőből végül hazahozták haló porait, aki kíváncsi rá, megtekintheti urnáját a Munkásmozgalmi Panteonban.

Az ateista gyász emlékeit őrzik a néhány vidéki temetőben még ma is fellelhető egyforma vörös csillagos katonasírok 1919-ből. Nem biztos, hogy a kommunista jel alatt nyugvók ilyen végtisztességet gondoltak el maguknak, de az ország átalakításának ábrándjához szükség volt annak demonstrálására: a társadalom széles rétegei tartoznak az ateisták közé, akiknek tetemei nem kereszt, hanem vörös csillag alatt porladnak.

Az ötvenes évek nem egyházi temetései Magyarországon vagy polgáriak voltak, vagy munkásmozgalmiak. Mindkettő előrelépést jelentett a klerikális reakcióhoz képest, túl sokan azonban nem éltek a lehetőséggel. A nem egyházi szertartás menetét a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda koordinálta, a keresztelők, házasodások, temetések lebonyolítását a Népművelési Propaganda Iroda központilag összeállított kiadványai segítették.

Fotó: Kurucz Árpád

Kádár sírja halottak napja után. Az 1989-ben elhunyt diktátor halála előtt meggyónt, megáldozott

Rácz Zoltán 1968-ban megjelent Ünnepek és szertartások – szocialista családi ünnepségek című írásában pozitív gondolatként próbálta megfogalmazni az ateista rítusok lényegét: „A szocialista családi és társadalmi ünnepségekben nem isten tagadása, hanem az ember igenlése az elsődleges” – írta.

Az utókor számára érdekes lenne tudni, valóban így gondolták-e a harcos ateizmus képviselői, akik a korábbi tradíciók megszüntetve megőrzésében jeleskedtek, vagy csupán az uralkodó ideológia elvárásait próbálták teljesíteni cinikusan. A sok elhagyatott, gondozatlan munkásmozgalmi sír látványa azonban nemigen támasztja alá „az ember igenlése” kitételt.

Hirdetés

Kiemelt

Tovább szépül a Budakeszi Vadaspark

A tervek szerint bővítik a Budakeszi Vadaspark területét, ahol a látogatók megnyerése érdekében folyamatosan fejlesztenek.

Poszt-trauma

Ujhelyi nagyon meglepődhetett a kérdésére kapott válaszon

A legilletékesebbekhez fordult.

Ötven ostoba

A Ferencvárosi Torna Club most ­en­nyinél tart. Sok? Kevés?

A hitelesség és a HVG

Aki keveset gondolkodik...

Bokros agymenése

A MoMa ura már további három Orbán-ciklust is elképzelhetőnek tart!

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!