Mátyásföldön az 54 négyzetméteres lakás szinte minden szegletét Schuminszky Nándor gyűjteménye foglalja el, mellyel naponta tíz-tizenkét órát foglalkozik. Gyűjti az újságcikkeket, könyveket, fotókat, videókat, az embert szállító űrhajók makettjeit, űrben járt tárgyakat, űrételeket, -italokat. Folyamatosan figyeli a NASA oldalait és az űrvilág magazinjait. Ismeretterjesztő előadásokat tart, s ha igény van rá, gyűjteményének darabjait kiállításokon is szívesen bemutatja.
A lakásban azon a széken, melyen én ültem, előttem már több űrhajós is helyet foglalt. Farkas Bertalanon és Magyari Bélán kívül amerikaiak, szovjetek, még japán asztronauta is.
– Aki nagyon szeretett engem, főleg a gyűjteményem miatt, az Valerij Kubaszov volt, Farkas Berci parancsnoka, aki többször is járt itt – mondja Schuminszky Nándor. – Végignézte az összes makettemet, és persze neki a Szojuz űrhajók tetszettek a legjobban. Az űrhajósok mindig hozzájárultak valamivel a gyűjteményemhez.
Köztudott, hogy a japánok kevésbé bírják az alkoholt, ezért fordulhatott elő, hogy Akijama Tojohiro – aki 1990-ben járt az űrben – az elfogyasztott röviditaloktól gyakorlatilag csak néhány másodpercre ébredt fel a fotelünkben… Másnap úgy köszöntött, mint egy idegent! – meséli nevetve Schuminszky. – Egyébként ő volt az az űrhajós, aki az egyhetes űrrepülését a Mir állomás egy sarkában töltötte mozdulatlanul, mert annyira rosszul érezte magát.
Hartsfield amerikai űrhajós háromszor repült az űrbe. Ő hozta le utoljára a Challengert, ugyanis a következő repülésnél, 1986. január 28-án történt a katasztrófa, az űrhajó a felemelkedés után néhány másodperccel megsemmisült a fedélzetén lévő hét űrhajóssal együtt. Henry Hartsfield és Donald Peterson 1993-ban látogattak Magyarországra.
Hartsfieldékkel olyan jól sikerült a találkozás, hogy nem vették észre, elrepült az idő, s már félő volt, hogy elkésnek a díszebédről. Az űrszakíró felajánlotta, hogy elviszi őket a kocsiján. A Parlament előtt az őrnek igencsak kiguvadt a szeme, amikor a sok állami kocsi közé egyszer csak begördült egy Trabant, és kikászálódott belőle egy amerikai ezredes.
Jorkina „kopogtatócédulái”
– A látogatásuk után egy hét se telt el, és ezt a levelet kaptam Hartsfieldtől – mutatja az űrgyűjtő –: „az emlékezetes budapesti találkozásunk alkalmából”, és küldött egy nagyon szép dedikált fotót is. A társa, Donald Peterson azt a képet írta alá, melyen a szkafanderében kilép a világűrbe.
Néhány szovjet űrhajós kifejezetten jól érezte magát Schuminszky és Magyari Béla társaságában. Alekszandr Szerebrov például kipróbálta az összeöntött Unicumot vodkával. Nem egyszer…
A műszaki tudományok doktora több mint egy évet töltött az űrben. Ő volt az, aki önálló kabinokat tervezett a Mir állomásra, mivel a pszichológusok már a kezdetekben megállapították, hogy az űrben is mindenkinek szüksége van magányra.
A szovjet űrhajós a vidáman eltöltött budapesti éjszaka utáni sajtótájékoztatón köszöntötte az egybegyűlteket, majd megkérdezte, hogy van-e valakinél vasalócska. Az újságírók bambán bámulták a kifogástalan öltönyét. Magyari Béla majd megszakadt a nevetéstől: ő volt az egyetlen, aki tudta, miről beszél. Orosz szokás szerint ugyanis akkor kérnek vasalócskát, ha valaki másnapos, és szeretné kisimítani az arcvonásait.
Zsanna Jorkina a kilencvenes évek elején Budapesten élt inkognitóban a férjével. Jorkina egyike volt annak az öt szovjet űrhajósnőjelöltnek, akik közül végül a 26 éves Valentyina Tyereskovát választották ki. Ő lett az első nő, aki 1963. június 16-án a Vosztok–6 űrhajóval elindult, és negyvennyolcszor kerülte meg a Földet.
Amikor az élő legendává vált Tyereskova Budapestre érkezett, természetesen Schuminszky is ott volt, fotó is készült a találkozásról. Zsanna Jorkina lett tehát a tartalék, „Magyari Béla női kiadásban”.
Érdekes, hogy a Szovjetunióban, aki nem repült, az mintha nem is létezett volna. A repült űrhajósok mindenféle juttatást kaptak, például havi száz liter benzint, soron kívül Zsigulit, de annak, aki nem jutott ki az űrbe, nem adtak kedvezményeket. Ezért is akart mindenki repülni.
– Meghívtam Zsanna Jorkinát hozzánk, aki elájult a gyűjteményemtől – emlékszik vissza Schuminszky Nándor. – Miután szabadságra hazament a csillagvárosba, ahol a repült és nem repült űrhajósok 14 emeletes házakban laktak, Zsanna mindegyik ajtón bekopogott, és a legközelebbi találkozásunkkor 22 aláírt fotót hozott el nekem! Mindezt azért, mert látta a rengeteg befektetett munkát, ezt a hatalmas szenvedélyt.
Schuminszky Nándor már évek óta minden decemberben levelet ír a NASA-nak – a felesége nevében. „Közeledik a karácsony, a férjemnek már mindene megvan, de ő egyébként sem örül más ajándéknak, csak az űrrel kapcsolatos tárgyaknak.”
Ördögi számítás
– Gondolom, a leveleket felbontó hölgyeknek megesik a szívük magyar nőtársuk kérésén, és mivel tudják, hogy a válaszlevél nem érkezik meg karácsonyig, lelkiismeret-furdalásuk lesz, és nemcsak egy-két fotót, hanem szép kis csomagban egész paksamétát küldenek. Ördögi számításom eddig mindig bejött, remélem, idén is így lesz – teszi hozzá az űrgyűjtő. – A gyűjteményem tízezer fotója nem így jött össze, de ily módon a NASA is jelentősen hozzájárult.
Az űrszakíró archívumában méltó helyet foglal el a Pille nevű dózismérő, mely az emberi testet érő sugárzást jelzi. Korábban is léteztek ilyen műszerek, de azok 25 kilós monstrumok voltak. A magyar mérnökök által kifejlesztett Pillét viszont kis mérete miatt a világűrben is könnyen használhatták.
Először Farkas Bertalanék vitték fel az űrbe 1980-ban. A KFKI Atomenergia-kutató Intézet által kifejlesztett műszerért Amerika is jelentkezett, de addigra a szovjetek már rátették a kezüket. Azokban az években ez persze titok volt, hiába is keresnénk nyomát a korabeli sajtóban.
Mivel a Pille a sugárzást méri, ezért atomerőművekben is használják, s abban a pillanatban, mikor az atom szóba kerül, már katonai jelentősége van. Ezért a Szovjetunió nem engedte, hogy a magyarok ezt bármilyen formában Nyugatra értékesítsék.
Sally Ride, az első amerikai űrhajósnő eljött Budapestre, ahol fogadást rendeztek a tiszteletére, élén Czinege Lajos honvédelmi miniszterrel. Hogy Sally Ride miért utazott Budapestre, azt akkor csak azok tudták, akik ott ültek a konferencián. Jóval később derült ki, hogy a Pilléért jött. Sally Ride szigorú titoktartás mellett kivitte a NASA-hoz, és a Challenger fedélzetén ki is próbálta.
– Erről fotó is van – fűzi hozzá Schuminszky –, melyet a NASA hivatalos honlapjain senki nem talál meg. Ilyen értelemben nem létezik. De nekem megvan, és nyilván a fejlesztőknek is. A fényképet Sally Ride a kézjegyével is ellátta, mintegy tanúsítva, hogy nagyon jó értékelést adott a NASA-nak a műszerről.
De a magyarok nem adhatták el Amerikának. Ma már a Pille a Nemzetközi Űrállomás alapfelszereltségéhez tartozik. Megérte éveket várni, hogy a gyűjteményemben is látható legyen a műszer korábbi változatának technológiai példánya, amely Apáthy István főmérnök ajándéka.
Ma már nem titok, hogy Farkas Bertalan nem tubusos cseresznyepálinkát vitt magával, hanem Unicumot csempészett fel az űrhajóra. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az űrhajósok nehezen tudnának bármit is fölvinni magukkal, amiről a földi felügyelőségnek nincs tudomása.
– Az Űrsztárok és űrsztorik című könyvemben azt is megírtam, hogy az Interkozmosz-repülések során minden ország űrhajósa vitt magával egy videokazettát a Szaljut–6 űrállomásra, mellyel a vendéglátó szovjet személyzetet szórakoztatták. Az összeállított anyagba bekerült Farkas Berci kedvenc énekesnője, Szűcs Judith is testhez simuló ruhában. Na, ezt a jelenetet azonnal kivágatták.
Hónapokkal később a magyarok megtekinthették a szovjetek által készített videót, akik nem igazán akarták megnézni a várt csasztuskákat. Aztán a vetítőben az első percek után kikerekedett a szemük. A szovjetek egy ízléses szexfilmet küldtek fel…
Vágyak visszatérés után
Megviseli a férfiakat az űrutazás, ott fenn elsősorban nem a nőkre gondolnak. Az űrállomáson folyamatosan több tucat ventilátor dolgozik, ugyanis a súlytalanság miatt a meleg levegő nem tud fölszállni, ezért keringetni kell, ami zajjal jár, ezenkívül minden műszernek látható fényű visszajelzése van.
A társak hiába csiszolódnak össze a földi felkészülés során, egy idő után egymás agyára mennek. Egyszer a visszaérkezés után az újságírók megkérdezték az egyik szovjet űrhajóst, hogy szeretne-e visszamenni az űrbe. Határozott igen volt a válasz. De nem vele, mutatott a mellette pihenő társára.
– Nem hivatalos felmérés szerint a Földre visszaérkező űrhajósok első kérése nem a nő volt – jegyzi meg Schuminszky –, hanem a cigaretta vagy a sör. Charles Simonyi egy almát kért, pedig őt már várta a gyönyörű felesége.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy ültek a Szojuz–35 űrkabinjában, mellyel Farkas Bertalanék visszatértek az űrből, ahová a Szojuz–36-tal repültek. Hogy állandó személyzet lehessen az űrállomáson, annak az a feltétele, hogy a rövidebb élettartamú űrhajókat bizonyos időnként lecserélik.
A Szaljut–6 program esetében ez három hónap volt, ma a duplája. Az akkoriban kétszemélyes Szojuzzal elindult az alapszemélyzet, hozzákapcsolódtak az űrállomáshoz, és az űrhajósok három dolgos hónapot töltöttek el az űrben. Majd megérkezett a „látogatószemélyzet”, amely egy hét múlva az alapszemélyzet űrhajójával tért vissza a Földre, ott hagyva a „friss” űrhajót az alapszemélyzetnek, hogy tovább dolgozhassanak az űrhajósok.
Ez a vetésforgó volt az oka annak, hogy Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan a Szojuz–36-tal ment fel, és a Szojuz–35-tel jött vissza. Magyarország a 35-ös űrkabint kapta meg, melyet 1980 októberében a Hadtörténeti Múzeumban állítottak ki.
– A múzeum egyik szakembere közeli ismerőse volt az akkoriban az űrmakettjeimet készítő Vadász László barátomnak, ezért lehetőséget kaptunk arra, hogy közelebbről is megvizsgáljuk – idézi fel az űrszakíró. – Természetesen fotók is készültek arról, hogy beültem az űrkabinba, melyet később átvittek a Közlekedési Múzeum Hírességek Csarnokába.
Lehetséges, hogy egy nap a Szojuz–35 Gyulaházára, Farkas Bertalan szülőfalujába költözik, ahol űrmúzeumot szeretnének létrehozni.