Arséne Wenger, az Arsenal futballcsapat francia edzője, aki még monacói tréner korában, 1988-ban fedezte fel a 22 éves George Weah kivételes képességeit, kicsit korán üdvözölte Libéria új elnökét. Októberi üzenetében meleg szavakkal méltatta Weah választási győzelmét, és kifejezte reményét, hogy politikájában is annyira sikeres lesz, mint a sportban.
A baj csak az volt, hogy Wengernek nem szóltak arról, az őszi hónap közepén a felfedezettje csupán az elnökválasztások első fordulójában diadalmaskodott, az elnökké váláshoz még egy „félidő” hátravolt, amelyre december 26-án került sor. A korai üdvözlettel végül is Wenger olyan nagyot nem tévedett, hiszen a ma 51 esztendős volt játékos a második menetet is magabiztosan nyerte meg.
Azt gondolhatnánk, hogy ilyen nemzetközileg elismert futballista, ha egyszer jelölteti magát bármilyen tisztségre a kicsiny, 4,6 milliós országában, akkor biztosan befut. Weah esetében ez nem így történt. Csak harmadjára talált a kapuba, ugyanis az előző két elnökválasztáson a mostani elnökkel, Ellen Johnson-Sirleaffel szemben vesztett.
A 2005-ös első kampányban a volt játékos azt gondolhatta, hogy elég, ha a pályára felküldi a mezét, önmagában az is learatja majd a diadalt. Tévedett, a Weah név nem volt elég. Még az sem, hogy a főváros, Monrovia Clara Town nevű szegénynegyedében született.
Az első választás túl közel esett az országban 14 évig, 1989-től 2003-ig dúló, esztelenül brutális polgárháború befejezéséhez, amelyben 250 ezer libériai lelte halálát.
A különböző milíciák gyermekhadseregeket alkalmazva halomra gyilkolták a semmiről sem tehető polgárokat. Ennek az iszonyatnak a megszüntetésében tevékeny részt vállalt Ellen Johnson-Sirleaf, akit ezért Nobel-békedíjjal is elismertek.
Szép-szép a futballhírnév, ám George Weah is rájött arra, hogy újból fel kell építenie magát, ezúttal politikusként. Megtanulta az „én” helyett a „mi” szót használni. Sokan bírálták tanulatlansága miatt, hiszen évekig csak focizott, ezért az utóbbi esztendőkben Amerikában üzletvitelből diplomát szerzett.
2011-ben elfogadta a libériai ellenzék jelöltségét, de ez sem hozott sikert számára Sirleaf asszonnyal szemben. Ezt követően megalakította saját pártját, a se nem jobboldali, se nem baloldali Koalíció a Demokratikus Változásért politikai tömörülést. 2014-ben megszerezte a montserradói körzet szenátori tisztségét.
A legelnyomottabbak szavazatára számíthatott akkor és a mostani választásokon is. Ő a nép fia, ő legalább megért minket – ez a vélemény róla a szegény rétegekben. Ebbe belejátszik a Libériában tapasztalható különleges fajgyűlölet is.
Libéria 1847 óta független, gyakorlatilag az Amerikai Egyesült Államok teremtménye. Az amerikaiak, akik a rabszolgaság miatt lelkiismeret-furdalást éreztek, úgy gondolták, hogy a hazatért volt rabszolgáknak új országban lehetőséget kell biztosítani az újrakezdésre.
A felszabadított amerikai rabszolgákat a helyi nyelv „kongónak” nevezi, akik ugyanazt a fajgyűlölő rendszert honosították meg, mint amelyiktől megszabadultak az új világban. Tanultabbak, vagyonosabbak voltak, mint a helyiek, belőlük lett az elit.
A „született” libériaiak pedig adták a társadalom alárendelt rétegét, köztük a nyomortelepeken élő kru nemzetség tagjai. Az eltelt majd százhetven esztendőben csak egyetlen kru tudott elnöki megbízatást szerezni, Samuel Doe, aki 1980 és 1990 között uralkodott, de ő is csak puccs által jutott hatalomra. George Weah kru, semmi kapcsolata nincs kongókkal.
Nagyanyja nevelte a Monrovia tengerpartján elhelyezkedő egyik bádogvárosban. Libéria lakosságának 64 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, mintegy 31 százalék alultáplált, és a fiatalság körében 62 százalék még az általános iskolából is kimarad. Weah sem koptatta sokat az iskolapadot, inkább egész nap focizott, miután letudta telefonszerelői munkáját.
Érdekesség, hogy kapus poszton játszott egy kis monroviai klubban, de már középpályásként igazolt egy kameruni csapathoz. Itt fedezte fel Arséne Wenger, aki tudta, milyen gyöngyszemre lelt, és vitte a Monacóhoz. A két ember egymás iránti hálája azóta is érződik, Weah meghívta volt edzőjét beiktatási ünnepségére.
A focista három évet játszott az AS Monacóban, majd a Paris Saint-Germainbe igazolt. Itt francia bajnok lett, majd 1995-ben elnyerte az Aranylabdát, amelyet az előző évad legjobb focistája érdemelhet ki.
Következett az AC Milan, két bajnokság, majd Nagy-Britannia felé fordult, játszott a Chelsea-ben és a Manchester Cityben. Futballkarrierjét 2003-ban az Olympique Marseille-ben fejezte be. Kötődését Franciaországhoz sohasem leplezte, folyékonyan beszél franciául, és meg is kapta az állampolgárságot.
Labdarúgópályája után családjával Miamiban telepedett le. Focista-pályafutása éppen akkor zajlott, amikor hazájában polgárháború tombolt. George Weah nem ment haza: a lázadók kifosztották, majd felégették monroviai házát, két unokatestvérét váltságdíj reményében elrabolták.
Ma már senki nem hibáztatja ezért, mint mondják, azokban az években az egyetlen kapaszkodó volt számukra az, hogy követhették Weah kiemelkedő futballsikereit, és így libériaiként valamire büszkék lehettek.
Innen úgy képzeljük el a nyugat-afrikai országot, mint amelyik a szegénységgel egyenlő. Libéria természeti adottságait tekintve akár gazdag állam is lehetne. Van itt mindenféle ásványkincs: főleg vas, különleges földfémek; ugyanakkor az olajpálma is megterem, mégis elsősorban kaucsukültetvényeiről híres ez a vidék. A Firestone autógumigyár „országa” ez, a legnagyobb – ma már japán tulajdonú – magánvállalat, amely az országban működik mindenfelé hatalmas ültetvényekkel.
A lakosság hatvan százaléka mezőgazdaságból él, mégis az ország nyolcvan százalékban importálja az élelmiszert. A mezőgazdasági termelés korszerűsítése az egyik hangsúlyos programpontja Weah elnöki mandátumának. Meg kell teremteni az infrastruktúrát: utak, vízhálózatok kellenek, amelyeket elpusztítottak a polgárháborúban, és 12 év alatt nem tudták megoldani, hogy a legszegényebb negyedekbe is eljusson a folyó víz. A megválasztott elnök ígéri, erre lesz pénz.
Weah megnyerte élete legnehezebb meccsét, az viszont kérdéses, hogy mit tud megvalósítani számtalan ígéretéből. Még a nyomortelepeken sem várnak tőle csodát, de azt igen, hogy próbáljon meg valamit segíteni az itt élő emberek sorsán. Egyikük így fejezte ki reményét: „Weah nem felejtheti el, hogy honnan jött.”