Már évek óta súlyos beteg volt, 2011-ben hólyagrákot állapítottak meg nála, majd a Parkinson-kór is elérte, egy 2013-ban készült felvételen családját fogadva már nem volt beszámítható, rá egy évre került a milánói San Paolo-kórházba, ám az olasz hatóságok semmit sem enyhítettek szigorú őrizetén. Valószínűleg féltek attól, hogy ez a tehetetlen öregember valami csoda folytán kiszabadul. Persze hogy féltek, hiszen Bernardo Provenzano nyomát vagy negyven évig bottal ütötték. Büntetésére – elfogása előtt és után gyilkosságokért többszörös életfogytiglanra ítélték – rászolgált ez a 165 centire nőtt, 68 kilós, csupa izom parasztfiú, aki alig járt iskolába, mégis egy egész bűnszervezetet volt képes irányítani.
Az 1933-ban Corleonéban született Provenzano hétévesen volt kénytelen abbahagyni a tanulást, épphogy tudott írni-olvasni. Viszont nagy szaktudással tudta ellopni az állatokat, és mint 21 évesen kiderült róla, kiválóan használta a fegyvert. A maffiában a Traktor gúnynevet kapta, amellyel eltökéltségét és brutalitását akarták kifejezni, egyben utalva paraszti származására. „Bejutott mindenhova, és ha már bent volt, tette a dolgát. Mint Attila, a hun, ahol járt, ott fű nem termett” – így értékelte egy társa a „tehetségét”. 2006-os elfogása előtt az utolsó fénykép, amellyel a hatóságok rendelkeztek róla, egy 1959-es kihallgatáskor készült fotó volt. A rendőrség leírta a testméreteit, és azt, hogy nagy seb van a nyakán. „Vadászbaleset” – magyarázta akkor.
Fokozatosan emelkedett fel a „családban”, minden lépcsőfokot végigjárt. Az új, főleg vidéki nemzedék harcot hirdetett a maffia akkori ura, Don Michele Navarra ellen. Egykori jobbkeze, a corleonei Luciano Leggio vezette az „újakat”. Az évek alatt a kegyetlen öldöklésben meghaltak száma meghaladta az ezret. Az 1980-as években a szicíliai maffiát irányító Leggio második embere lett. Giovanni Falcone, az olasz maffiaellenes vizsgálóbíró így emlékezett meg Provenzanóról: „a Cosa Nostra egyik legkegyetlenebb, legvérengzőbb figurája”.
A maffiózóról hajdani főnöke, Leggio mondta egyszer: „Úgy lő, mint egy angyal, de sajnos az agya olyan, mint egy tyúké.” Aztán a későbbiekben a jellemzett alaposan rácáfolt erre a megállapításra.
Ám a kupola, a főnökök tanácsa, amelynek már ő is tagja volt, mégsem őt választotta meg Leggio után keresztapává, hanem Toto Riinát, az Állatot, aki még nála is kíméletlenebb tudott lenni. Az 1990-es évek elején tevékenysége nyomán nyílt háború tört ki a szervezett bűnözés és az olasz állam között. Robbantások sora a nagyvárosokban, és végül a két maffiaellenes vizsgálóbíró megölése jelezte ezt. Giovanni Falconét 1992-ben a palermói autópályán robbantották fel, társára, Paolo Borsellinóra az anyja házánál várt bomba.
Százszámra tartóztatták le a maffiózókat, és horogra akadt a gyilkosságok megrendelője, Toto Riina is. Így a „corleonei fantomként” elhíresült Provenzano lett a főnökök főnöke. Több milliárd lírás váltságdíjat tűztek ki a fejére, de nem akadt nyomravezető. A félig analfabéta, apró termetű paraszt viszont most csillogtathatta páratlan tudását, szervezőképességét. Tanult a borzalmas hibából, amelyet Toto Riina az állammal viselt háború során elkövetett: kevesebb vér, több pénz. A béke érdekében megkötötte a megállapodást a régi palermói családokkal, kereste a kapcsolatokat a helyi választott képviselőkkel, a rendvédelmi szervek vezetőivel. A védelmi pénz rendszere szinte az egész szicíliai gazdaságot, kereskedelmet átfogja. „Fizessenek kevesebbet, de akkor fizessen mindenki” – ez az elv vezérelte Provenzanót. Szakértők szerint a szigeten kifizetett védelmi pénz ekkor évente összesen 10 milliárd euróra rúgott. A bűnszervezetben részt vevő családok számát több mint százra tették, a kriminológusok a „tagságot” négy-ötezer főnyire becsülték.
A szicíliai maffia évente 100 milliárd eurós forgalmat bonyolít le, ám az utóbbi években e téren lehagyta a calabriai bűnszervezet, a ’Ndrangetha.
Mi jutott ebből a hihetetlen gazdagságból Bernardo Provenzanónak? A multimilliomos sosem élvezhette vagyonát, hiszen évtizedeken át költözött juhászkunyhókból elhagyott parasztházakba. Nem volt pazar villája, méregdrága luxuslimuzinja sofőrrel, és nem adott fényűző estélyeket. Nem használt sem telefont, sem mobilt, sem e-mailt – ezek mind megbízhatatlanok, és csak lebukáshoz vezethetnek. Évtizedekig a pásztorokénál is cudarabb életet volt kénytelen élni. Provenzano csak kis papírdarabkákra vetett üzenetek, Olivetti írógépével írt jegyzetek segítségével érintkezett a külvilággal. A rendőrség szerint három fő tudott tartózkodási helyéről. Az egyik juhászt csúcstechnikai eszközzel követte a rendőrség. Állítólag a megfigyelt juhász megszegte az egyik legalapvetőbb szabályt: telefonon felhívta a főnök feleségét, hogy tiszta fehérnemű kellene a bujdosónak. Ezután csak követni kellett a juhászt, hogy hova viszi kis csomagját.
Corleonéban kis mosodát működtet a köztiszteletnek örvendő Saveria Provenzano, a feleség, rögtön a csendőrségi laktanya mellett. A Provenzano pár természetesen a bujdosás éveiben is találkozhatott, ugyanis három gyermekük született. Az 1990-es évek elején gyermekeivel Saveria el is tűnt pár évre. Ekkor azt hitték, hogy Provenzano külföldre távozott, de aztán a feleség hazatért. Provenzano, hogy bizonyítsa, életben van, saját aláírásával megbízott egy ügyvédet, hogy képviselje egyik perében.
Gúnynevét, a Traktort lassan felváltotta a Binnu nagybácsi elnevezés. A keresztapa a Corleonét övező vidékről – ugyanis csak itt érezte magát biztonságban – 2003-ban volt kénytelen kimozdulni: Franciaországba utazott prosztatarákműtétre. Egy kiváló hírű marseille-i klinikán esett át az operáción, másvalakinek a személyi adataival. Egyszer egy Provenzanóhoz hasonló korú corleonei péket felkerestek azok az emberek, akikkel nem volt ajánlatos ellenkezni. Elkérték a betegkártyáját, és felkérték a fiát, hogy gépkocsival vigyen el egy beteget kezelésre. Állítólag még egyszer meg kellett ismételni az utazást.
Negyvenhárom évnyi önkéntes bujkálás ért véget 2006. április 11-én: Provenzanónak, a szicíliai maffia első emberének, a főnökök főnökének hosszú futása befejeződött. Az olasz csendőrök 1963. május 5-én adták ki ellene az elfogatóparancsot, azóta élt illegalitásban. Egész Olaszország elcsodálkozott azon, hogy ez az apró termetű, szemüveges, békés öregúr, aki inkább nyugdíjas könyvelőnek néz ki, a csúcsmaffiózó. Elfogása után nem tört ki maffiaháború, bár a vezető épp ettől tartott, a „reformjai” továbbra is élnek. A „kupola”, amely négy-hét családfőből áll, rendkívül ritkán ülésezik, akkor is csak stratégiai kérdéseket vitatnak meg. A különböző klánok, ha másnak nem ártanak vele, szabadon hozhatják meg döntésüket, gyakorlatilag a keresztapa nélkül is működőképesek. A Cosa Nostra mára egyre több törvényes vállalkozás mögött áll – természetesen nem írják ki a cégtáblára a bűnszövetkezet nevét. Ilyenek például a magánkórházak, amelyekből egyes becslések szerint már évi hétmilliárd eurós tiszta bevétele származik a szervezetnek. A pénzt kamatoztatni kell, erre jók a különböző nagykereskedelmi láncokban szerzett érdekeltségek. Az állami megbízások elnyerését sem a régi ütlegelős módszerekkel intézik, ide is fehérgalléros, diplomás emberek kellenek, akik megtalálják az eredményre vezető felső politikai kapcsolatokat. E nélkül a szicíliai maffia csupán kicsiny bűnszervezet volna – állítják sokan Olaszországban. Ám végül is hatalmas erő, amely a lakosság megfélemlítésén vagy megvesztegetésén nyugszik.
A tanulatlan öregember „műve” tehát még él. Amikor tíz esztendeje rajtaütöttek, két ujjal épp egy levelet gépelt, mellette egy szótár és a Biblia. A „tyúkeszűnek” ennyi elég volt ahhoz, hogy egy több ezer fős szervezetet egyben tartson.
Mentés