Az Enola Gay nevű B–29-es bombázóról 1945. augusztus 6-án ledobott atombombának Hirosimában mintegy 140 ezer halálos áldozata volt. Három nappal később a Nagaszakit ért amerikai atomcsapás 74 ezer ember halálát okozta.
Az amerikaiak nem elégedtek meg a két atombomba ledobásával, nukleáris fegyverekkel folytatták kísérleteiket. A múlt század negyvenes és ötvenes éveiben a Marshall-szigetekhez tartozó Bikini-atollon végrehajtott 23 kísérleti robbantásnak komolyabb következményei vannak, mint azt korábban gondolták. A harmincéves felezési idejű cézium–137 – ez az egyik legjelentősebb hasadási termék – jelenleg is olyan mennyiségben található az atollon, hogy évente átlagosan 18,4 millisievert sugárzással terheli a környezetet.
A sziget egyes részein ez az érték 63,9 millisievert – jelent meg június elején az ismert tudományos folyóiratban, a Proceedings of the National Academy of Sciencesban.
A tavaly végzett mérésekből kiderült, hogy a sugárzás még mindig jóval meghaladja az Egyesült Államok és a Marshall-szigeteki Köztársaság által közösen meghatározott évi tíz millisievert mennyiséget.
A kutatók azt hitték, hogy napjainkra 1,6-2,4 millisievertre csökken a sugárzás, csakhogy ez becslés volt, amelyet az 1970-es években végzett mérésekre alapoztak. A tudósok abban reménykedtek, hogy a valóságosnál gyorsabban mossa le a radioaktív tartalmú anyagokat a szigetekről a tengervíz. A Columbia Egyetem fizikusa, Emlyn Hughes a sciencenews.orgnak nyilatkozta, hogy a magas sugárzási szint valóban káros lehet a szigeten tartózkodóknak, de minden attól függ, hogy mennyi ideig maradnak ott, és mennyi helyben termelt gyümölcsöt fogyasztanak. Szavaiból világosan kiderül, hogy hiába telt el több évtized a kísérleti robbantások óta, a terület hosszú távon ma is lakhatatlan.
A Bikini-atoll lakóit a kísérleti bombázások előtt kitelepítették, de ezzel megpróbáltatásaik nem értek véget. Az egykori őslakosok évtizedek óta az ugyancsak a Marshall-szigetekhez tartozó Kili és Ejit szigetén élnek. A szigetlakók a Bikini-atollra nem térhetnek vissza, új lakhelyeiken ellenben a felmelegedés következményeivel, az árapály miatti gyakori áradásokkal és pusztító viharokkal küzdenek. (Szenvedéseikről tavaly novemberben a Lugas is írt.) Kili szigetét 2012 óta gyakorta sújtják áradások, a repülőtér kifutópályája már csak 2,5 méterrel található a tenger felszíne felett.
Az őslakosok az emelkedő tenger miatt akarnak elköltözni, és ezért nyújtottak be tavaly menekültkérelmet az Egyesült Államok hatóságainál.
Az atoll közel kétszáz bennszülött lakóját előre áttelepítették, a Csernobil környékén élőket utólag és kapkodva menekítették ki. Az 1986-os atomkatasztrófa harmincadik évfordulója nyomán született visszaemlékezések majd mindegyike megemlítette, hogy a tűz oltását követő későbbi elhárításban 6-800 ezer ember vehetett részt, elvileg ők ellenőrzött körülmények között dolgoztak.
Nem kaphattak száz millisievertnél nagyobb sugárzást, de a becslések szerint a sugárzás átlagértéke ennél nagyobb, 120 millisievert volt. Az atomerőmű harminc kilométeres körzetében 135 ezer ember élt, őket néhány napon belül elköltöztették – ők tíz-húsz millisievert dózist kaphattak. Ezeket az értékeket úgy kell érteni, hogy a természetes háttérsugárzásra jön ez a pluszterhelés. Hazánkban a természetes háttérsugárzás évente két-három millisievert. Radioaktív anyagokkal dolgozók évente legfeljebb húsz millisievert dózist kaphatnak – a paksiak egy-két millisievert pluszt vesznek fel.
Tudni kell, hogy egy CT-vizsgálat során az ember tíz-húsz millisievert sugárzást simán megkap.
A háttérsugárzás hatása
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján található tanulmány szerint azoknak a katasztrófaelhárító munkásoknak és a legszennyezettebb területeken lakóknak a száma, akik a Csernobilból jövő sugárzás hatására halhattak meg, vagy a jövőben várható a haláluk, a becslések szerint hozzávetőleg négyezerre tehető. Ez magában foglalja azt a körülbelül ötven katasztrófaelhárító munkást, akik akut sugárzási szindrómában (ARS) haltak meg 1986-ban, illetve más okokból a rákövetkező években; valamint azt a mintegy 3940 embert, akik a sugárterhelésből származó rákban veszthetik életüket a jövőben.
Adatok igazolják, hogy az atomerőmű robbanása során keletkezett nagy mennyiségű radioaktív jód felszabadulása miatt Csernobil környékén a pajzsmirigy-daganatos esetek száma egyértelműen megemelkedett. A radioaktív jód felezési ideje mindössze nyolc nap, de a pajzsmirigybe ennél rövidebb idő alatt épül be. A radioaktív jód gyorsan és nagymértékben jelent meg a tejben, ami jelentős pajzsmirigydózisokat okozott a tejfogyasztó embereknél, különösen a gyerekeknél Fehéroroszországban, Oroszországban és Ukrajnában.
Európa más részein, néhány szennyezett déli területen, ahol a tejelő állatokat már a szabad ég alatt tartották, a radioaktív jód megnövekedett szintjét mérték a tejben. Az OAH-tanulmány szerint a radioaktív jódot nagy dózisban kapó gyerekek körében négyezer pajzsmirigytumor alakult ki. Ennyi a megbetegedések száma, ami nem jelent ennyi elhalálozást, hiszen a pajzsmirigydaganatok viszonylag könnyen diagnosztizálhatók és jól kezelhetők. Az érintettek közül kilenc gyermek vesztette életét.
– Ha minden becslést figyelembe veszünk, akkor a csernobili erőmű tágabb környezetében tízezernél kevesebb haláleset várható. Ugyanez a becslés Európa egészére harmincezer embert jelez. Ennyien halnak meg a sugárzással összefüggésbe hozható daganatban – mondja Sáfrány Géza, az Országos Közegészségügyi Központ Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Igazgatósága (OSSKI) vezetője. A főorvos ugyanakkor egy másik szempontot is említ, hogy a laikus közönség a helyén kezelje Csernobil hatását. Ugyanezen időszak alatt a vén kontinensen 200 millió ember a spontán módon kialakuló daganatok nyomán veszti életét.
Vadvilág a tiltott zónában
– Ebből természetesen nem következik, hogy lebecsüljük a nukleáris katasztrófa hatását – figyelmeztet Sáfrány Géza. – Remélem, hogy egyáltalán nem következnek be ilyen események.
A hazai statisztikai adatokat nézve az OSSKI vezetője állítja, nem mutatható ki érdemi elmozdulás egyetlen hazai daganatfajta gyakoriságában sem. A magyar lakosság Csernobil miatt ötven év alatt összesen egy-két millisievert többletterhelést kap. Ez nem éri el azt az értéket, amelyet egy év alatt a természetes háttérsugárzásból kapunk.
Utólag már tudjuk, hogy a sugársérültek esetében alkalmazott csontvelő-transzplantációra nem minden esetben volt szükség – többen e beavatkozás mellékhatásai miatt haltak meg. Sáfrány doktor tájékoztatása szerint bizonyos sugárdózisig felesleges az átültetés, mert a szervezetben néhány őssejt túléli a sugárzást. Az érintetteket csontvelő-átültetés helyett steril körülmények között tartva a csontvelősejtek osztódását segítő készítményekkel kell kezelni. Másfél sievert sugárzásnál bizonyítottan csökken a fehérvérsejtek száma, e szint felett minél nagyobb a sugárzás, annál nagyobb arányban pusztulnak a csontvelőben az őssejtek. Négy sievertnél a betegek fele meghal kezelés nélkül.
A hosszú távú hatásokat a túlélő sejtekben létrejövő különféle mutációk okozzák. Ezeknek nincs küszöbdózisuk – egyszerű fogászati röntgen miatt is kialakulhat nemkívánatos mutáció. A daganat súlyossága nem függ a dózistól, csak a kialakulás esélye: minél nagyobb a dózis, annál nagyobb a kockázat.
Sokan említik, hogy a csernobili sugárzás hatására torzszülöttek jöttek a világra. A főigazgatóhelyettes-főorvos szerint a mutációk daganatos megbetegedéseket okozhatnak. Torzszülöttek azért jöhetnek világra, mert a terhesség alatt károsodik a magzat. Születési rendellenességet azonban a radioaktivitás általában csak akkor okoz, ha a 8–24. terhességi hét között éri nagyobb sugárzás a magzatot – ebben az időszakban fejlődik ki az idegrendszer. Ilyenkor alakulhat ki kisfejűség, amely szellemi visszamaradottsággal járhat.
Ennek a küszöbdózisa 200-300 millisievert – Hirosimában és Nagaszakiban néhány anyát ért ekkora terhelés, nekik valóban károsodott gyerekük született. Csernobilban a lakosság nem kapott ilyen volumenű terhelést.
Közvetlenül a katasztrófa után siralmas képet mutatott a Csernobil környéki vadvilág, rengeteg állat a baleset után hamar elpusztult. A beszámolók szerint azonban az eltelt három évtizedben az élővilág megújult, ami részben arra vezethető vissza, hogy az emberek elhagyták a térséget, a vadászat, valamint számos zavaró hatás nem korlátozta többé az élővilág terjedését.
Egy 2005-ös ENSZ-jelentés arról számolt be – az origo.hu idézte –, hogy bár a sugárzás szintje még mindig többszörösen felülmúlja a természetes háttérsugárzásét, a vadvilág mégis újra birtokba veszi az atomerőmű környékét. Farkasokból például hétszer annyi van, mint a hasonló méretű közeli természetvédelmi parkokban. Több kutatócsoport szerint a tiltott zóna növényei adaptálódtak a nagyobb radioaktív sugárzáshoz, például azzal, hogy hatékonyabban működik sejtjeikben a DNS-javítási mechanizmus.
Ezek a megállapítások viszont egyelőre nincsenek kellőképpen alátámasztva, további kutatásoknak kell megerősíteniük ezt az eredményt.
Fukusima kockázatai
A Csernobil körüli erdők, a talaj és a folyók máig szennyezettek. A Csernobiltól 200 kilométerre lévő Rivnei területen a Greenpeace által vett ötven tehéntejmintából 46 haladta meg a felnőttekre vonatkozó egészségügyi határértékeket, és az összes minta túllépte a gyermekekre vonatkozó egészségügyi határértékeket. Az Ukrajna és Oroszország több területéről vett hal-, gabona- és gombaminták is meghaladták a megengedett határértéket – az eredményekről idén tavasszal számolt be a környezetvédő szervezet.
Japánt öt évvel ezelőtt, 2011. március 11-én nagy erejű földrengés rázta meg, az igazi pusztítást azonban az ezt követő cunami okozta. A cunami, azaz szökőár súlyos üzemzavarok és balesetek egész sorozatát indította el a fukusimai Daiicsi atomerőműben. Három reaktorban történt zónaolvadás, négy reaktorblokk szerkezete károsodott. A balesetet a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála szerinti legsúlyosabb, hetes fokozatba sorolták. A katasztrófa után világszerte közel kétszáz helyen mutattak ki a japán atomerőműből származó radioaktív anyagokat. Érdekesség, hogy Japántól nyugati irányba közvetlenül alig jutott szennyezőanyag; a közeli Kínát és Koreát is csak az egész bolygót megkerülve, három-négy hét alatt érte el a fukusimai eredetű szennyeződés. A Föld déli fele pedig szinte teljesen érintetlen maradt.
A japán atomerőmű-baleset után a radioaktív szennyezés túlnyomó többsége az óceánba mosódott. A hatalmas víz nagy előnye, hogy a szennyezés gyorsan hígult. Ennek ellenére Fukusima meghatározott környezetében napjainkban is tilos a halászat, amit az is indokol, hogy a sérült atomerőműből folyamatosan kerül szennyezés az óceánba. Ez egészen a szivárgás megszüntetéséig folytatódik. (Fukusimában a harminc év felezési idejű 137-es céziumból harmadannyi szabadult fel, mint Csernobilban.)
Azt azonban senki sem tudja, hogy meddig szivárog a radioaktív anyag. Május közepén például arról írt az MTI, hogy mintegy 600 tonna radioaktív anyag után kutatnak a fukusimai atomerőműben, mert nem tudni, hogy a megolvadt fűtőanyag és fém, valamint beton keveréke pontosan hol van – a behatárolást 2021-re ígérik a hatóságok. Az erőmű tulajdonosa, a Tepco energiacég szerint a fukusimai atomerőmű stabilizálása és leszerelése három-négy évtizedet is igénybe vehet, költségei pedig elérhetik a 240 milliárd dollárt.
A fukusimai baleset nyomán nagyjából 160 ezer ember kapott kisebb-nagyobb sugárzást. A japán reaktorbaleset várható hosszú távú következményeiről három éve megjelent WHO-jelentésben olvasható, hogy az újszülött fiúk leukémiakockázata várhatóan hét százalékkal nő. Sáfrány Géza tájékoztatása szerint ez azt jelenti, hogy százezer újszülött közül hatvan helyett 64-ben alakul ki leukémia a várható teljes élettartam alatt. Újszülött lányok esetében az emlőrák kockázata várhatóan hat százalékkal emelkedik, vagyis százezer nő közül 553 helyett 587-ben alakul ki ilyen daganat. (Az emlő kifejezetten sugárérzékeny szerv, ezért nagy a lányoknál a kockázat.)
A legnagyobb kockázattal a pajzsmirigydaganatok esetében kell számolni. Az újszülött lányok kockázata hetven százalékkal nő, vagyis százezer személy esetében az eredetileg várható 75 helyett 125 pajzsmirigydaganat alakulhat ki.
Mindez becslés, mint ahogy az is becslés, hogy mikor számolhatják fel a környezeti katasztrófát Fukusima környékén, és mikor költözhetnének vissza a tengerszint-emelkedéssel fenyegetett Bikini-atoll lakói. Súlyos örökség súlyos következményekkel.
Új szarkofág
A csernobili robbanás során megrongálódott reaktorépület nem tudta elzárni a környezettől a sérült reaktorzónát, ezért 1986 második felében egy ideiglenesnek szánt védőépületet, úgynevezett szarkofágot építettek a reaktor fölé. A betonburkolatot eredetileg tíz évre tervezték, a végleges védőépület felépítését azonban a Szovjetunió felbomlása megakadályozta.
Az egyre rosszabb állapotú szarkofág cseréjét nem halogathatták tovább. Saját forrás híján Ukrajna nemzetközi segítséget kért, amelyet az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank koordinál. A létrehozott pénzügyi alapba (Chernobyl Shelter Fund) 1997 óta fizetnek be – a mintegy negyven szervezet és állam között ott van Magyarország is. 2015 végéig mintegy 1,3 milliárd euró gyűlt össze, miközben a kapcsolódó munkálatokkal együtt a projekt teljes költségvetése kétmilliárd euró lesz.
A teljes szerkezet 257 méter széles, 164 méter hosszú és 110 méter magas lesz, tömege eléri a harmincezer tonnát.
Mi lesz a radioaktív hulladékokkal?
A nyolcvanas években még előfordult, hogy egyes országok (a Szovjetunió, az USA, Franciaország) a tengerbe szórták a radioaktív hulladékot tartalmazó hordóikat. Napjainkban a kis és közepes radioaktivitású hulladékokat erre alkalmas felszíni vagy felszín alatti kőzetekben helyezik el. Bonyolultabb kérdés, hogy mi legyen a nagy aktivitású anyagokkal, döntően a kiégett fűtőelemekkel.
Kétféle megoldás létezik. Az egyik az újrahasznosítás, más néven a reprocesszálás, a másik a mélygeológiai elhelyezés. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nyilvántartása szerint – erről a Magyar Tudomány folyóirat írt idén májusban – a világ atomerőműveiben eddig 380 500 tonna kiégett üzemanyag keletkezett, és minden évben újabb tízezer tonnát produkálnak. A tárolókban található kiégett üzemanyag mennyisége 258 700 tonna. A két tömeg különbségét dolgozták fel a reprocesszáló üzemekben. A francia, indiai, japán, orosz és angol reprocesszáló üzemek évente 3000 tonnát kezelnek.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez az eljárás nagyon drága, és a feldolgozás után is maradnak elhelyezendő hulladékok. Végleges lerakóhelyre tehát mindenképp szükség van. A világon első ilyen jellegű helyeket Svédország és Finnország 2025 környékén nyithatja meg – a skandinávok gránitba vájják bázisaikat.
Magyarországon mintegy félezer cég dolgozik radioaktív anyagokkal, ezeket a felhasználás után begyűjtik. A mezőgazdaságban például csírátlanításra használnak radioaktív anyagokat, az iparban a precíziós hegesztéseket „röntgenezéssel” ellenőrzik. Egy évben mintegy 10-15 köbméter ilyen anyag keletkezik, és ezenkívül hulladékká válik körülbelül ezer kisméretű sugárforrás. Valamennyit a Pest megyei Püspökszilágy határában kialakított tárolóban helyezik el.
A paksi atomerőműben keletkező kis és közepes radioaktivitású hulladékok a Bátaapátiban kialakított (közelmúltban átadott) föld alatti lerakóba kerülnek.