Na, én lettem a ferde szájú csodálatos tanítónő. Ferde szájam volt, úgy gúnyoltak, hogy én vagyok a ferde szájú. De nagyon is szerettek, és úgy is hívtak, hogy én vagyok a csodálatos tanítónő. Mert én nem hallgattam rájuk, én a lélektanban hittem, meg abban, hogy ami pozitív, azt kell megerősíteni. Ferde szájjal én majdnem az egész tantestületet kenterbe vertem. Aztán nem lehetett nekem mit mondani, csak a hátam mögött gúnyolódni, hogy ferde a szám. De ha az Úristen azt rendelte, hogy így legyen, akkor ezzel nem volt baj.
Te meg fogászati asszisztensnek tanulsz? Mondtad az előbb, figyelek én, nem csak beszélek. Nagyon szép izét, hivatást választottál. Gratulálok nagyon. Volt nekem egy udvarlóm is, a Péter, aki azt mondta, hogy azért udvarol nekem, mert szépek a fogaim. Akinek szép és jó foga van, azt megáldja az Úristen, nem viccelek. Gyönyörű fogazatom volt, de ahogy elmúlt a fiatalságom, úgy az én fogam is elmúlt. Amikor a fülemet műtötték, mondta nekem a doktor úr, hogy tegyem csak ki a fogamat, mondom neki, melyiket, mind saját, pedig akkor már elmúltam 78.
Az a fogászati asszisztens sokszor jobb, mint a fogorvos. Tőletek több függ. Ezt én nagyon pontosan megjegyeztem. Mert elmesélem nektek, hogy az egyik fogorvosprofesszor nekem is olyan nem tudom, mit be akart rakni a számba, ugye, aztán én nem engedtem, hogy azt az izét az én számba ugye nem rakja be. Hogy tudok én beszélni, a ferde szájamat meg az Úristentől kaptam. Nézett az rám, hogy mit akarok én mondani, megbolondultam, de én tudtam, amit tudok.
Hogy ő jó kommunista volt, ezekben a dolgokban nem hisz, én meg tudok beszélni, megértenek az emberek ferde szájjal is, mert én nem hozzájuk, hanem a lelkükhöz beszélek. Ezt tanuljátok meg ti is, gyerekek, az embereknek a lelkéhez kell beszélni, és akkor mindent megértenek.
A végén aztán az az orvos megsértődött, azt mondta, hogy menjek akkor más orvoshoz, ő nem tud velem mit kezdeni. De mondom neki, hogy mennék én, de azt is mondtam, hogy nincs rendelője a szájsebész úrnak Magyarországon, nekem meg útlevelem nincsen, nem tudok hozzá menni, de hozzá mennék, mert olvastam róla egy cikket az újságban. Aztán ez a fogorvos elhajtott engem, hogy akkor maradjak úgy, ahogy vagyok, ha nekem ez tetszik.
Aztán nem is fogadott. Az asszisztense, a Noémi járt fel hozzám este, az izélgette a fogaimat, ha valami volt. Úgyhogy ennyit az orvosokról is. Hogy sokszor több függ tőletek, az asszisztensektől, mint a fogorvostól, szerintem. És hogy semelyik szakmát nem kell lenézni, mert nem tudod, ki a jó ember, és ki a rossz. És sokszor ott van jó ember, az segít rajtad, akinek nem is köszönsz. Ezért mindenkinek legyetek szívesek előre is köszönni! Ezt szeretik az emberek, és nem tudjátok, hogy majd hogyan hálálják meg ezt nektek.
Ez a kis asszonyka is, a Noémi, az orvos asszisztense, járt fel hozzám. Olyan ügyes keze volt, hogy az Úristen is erre tervezte, nem arra, hogy csak úgy lógjon az oldala mellett. És én azt mondom, hogy akinek ügyes keze van, az többet ér, mint bármilyen főorvos úr tudománya, ez az én meglátásom, ezt tanította nekem az élet.
Ez a kis Noémi eltartotta, etette-itatta ez a gyerekeit meg a férjét a tolószékben, sok bánat érte ezt a családot. De ha kellett a fogammal valamit csinálni, jött fel, ott maradt késő estig. Én meg megmasszíroztam a fejét, mást akkoriban nem nagyon tudtam adni, de ha a fejét masszíroztam, azt szerette, akkor ki tudta önteni nekem, ami benne volt, minden bánatot.
Az pedig volt rengeteg abban a kicsi testében. Én nem tudom, hogy ha valaki vasággyal együtt sem harminc kiló, abban hogy fér meg ennyi bánat egy helyen, de ő ott akkor nekem mind elmondogatta. És könnyebb volt utána. Ezzel a ferde számmal többet beszélgettem vele, mint más ember, aki normális.
Mert én a lelkével beszéltem, és a lelke elmondott nekem mindent.