Pécs városa kezdeményezte, hogy a Miniszterelnökség stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánítsa a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t, mert a város nem engedheti meg, hogy a gyár akár csak néhány órára is bizonytalanságban legyen, mint az utóbbi két évtizedes története során jó néhány alkalommal volt – olvashatjuk a városházától kapott tájékoztatóban.
A február közepén a Magyar Közlönyben közzétett védettség alá vonás azt jelenti: ha a többségi tulajdonos teljesíti a vállalásait, magyarán kifizeti a tartozásait, nem lesz szükség beavatkozásra. Ha viszont gazdasági veszély, csődeljárás fenyegetné a gyárat, akkor törvényileg rendezett formában és gyorsan lejátszódhatnának a rendbetételhez szükséges folyamatok. A kormány e lépéssel mindkét eshetőségre felkészült.
A többségi tulajdonost, a svájci állampolgárságú, Magyarországon élő szír üzletembert, Bachar Najarit meglepte a döntés, bár nem érhette váratlanul. Felesége, Cséplő Petra, a Zsolnay igazgatóságának elnöke korábban ellenséges üzleti körök támadásáról nyilatkozott, amelyek ki akarták vásárolni „állítólagos tartozásaikat”, ezt követően pedig kezdeményezni a felszámolásukat. A tartozások azonban nem állítólagosak, hanem nagyon is valósak. Úgy tudjuk, hogy Najari, aki 2013-ban 180 millió forintért vásárolta meg a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 74,5 százalékos tulajdoni hányadát, annak idején ígéretet kapott, hogy elengedik a cég 270 milliós MNB-hitelét. Nem így történt.
A halasztások nyomán ez a hitel mostanra 800 milliósra növekedett, és az utolsó fizetési határidő tavaly szeptemberben lejárt. Egy, a Zsolnay cég helyzetét ismerő forrásunk szerint az MNB már elengedte a Zsolnay kezét. A cég egyébként is veszteséges, és bár Najari annak idején fejlesztéseket és létszámemelést ígért, a városi tulajdont képviselő Pécs Holding Zrt. vezetője, Barna Béla tájékoztatása szerint a dolgozói létszám a mérlegadatok szerint folyamatosan csökken. 2013-ban 250, 2014-ben már csupán 156 foglalkoztatott volt, ez egy év alatt 23 százalékos leépítés.
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. nem csak az államnak tartozik. Perben áll a távhőszolgáltatóval és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Zrt.-vel, a kulturális negyed üzemeltetőjével is, ahol a termelés egy része folyik. A gyár vezetése azt állítja, hogy a várossal kötött szerződésük felmenti őket bizonyos fizetési kötelezettségek alól, az örökségkezelő tartja magát ahhoz, hogy az uniós pályázatokban előírtak miatt nem adhatnak senkinek semmit ingyen.
Vincze Balázs, aki tavaly szeptemberben váltotta Márta Istvánt a társaság élén, azt mondja: felmérték, hogy az elmúlt egy évben a közműdíjakkal együtt mekkora adóssága keletkezett a Zsolnaynak, és elküldték a kimutatást. Az elszámolásra irányuló pert azonban már az előző vezetés elindította. Eddig kétszer halasztották el, gyors befejezése tehát nem várható. Vincze cáfolta azokat a híreket, hogy nekik állna szándékukban kitúrni a gyárat a kulturális negyedből, sőt, mondta, kifejezetten pártolják, hogy a nagy hírű és nagy múltú cég a területen maradjon. Hely és kapacitás van.
Najari már korábban is konfliktusba keveredett a kisebbségi tulajdonos Pécs városával, eddig a vitáik állása döntetlen. A szindikátusi szerződésben vállalt 500 millió forintos tőkeemelést a szír vállalkozó 200 millió forint készpénzben és egy 300 milliósnak mondott hajmáskéri lőtér képében teljesítette. Az ingatlan értékét azonban a cég kisrészvényesei és a kisebbségi tulajdonos város is vitatták, perre mentek, de a bíróság végül jogszerűnek ítélte a tranzakciót. Igaz, a bíróság nem az ingatlan értékét vizsgálta, hanem azt, joga volt-e ilyen a döntéshez a többségi tulajdonosnak. Mivel Najarinak öt évig felelnie kell az apportja értékéért, a per újraindítható immár a gyár jövője szempontjából meghatározó kérdésről, tehát a lőtér értékéről is.
Milliárdokban mérhető, amit az 1990-es privatizáció után álbefektetők és vadkapitalizmus-lovagok elloptak a Zsolnay-gyárból, ezért mindenki reménykedett, amikor 2005 végén a Toller László szocialista polgármester vezette város tulajdonába került. Igaz, az akkor már az Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert Pécsnek nem kimondottan a porcelántermelésre, hanem a patinás névre, és nem mellékesen a hathektáros értékes ingatlanra volt szüksége. Végül ezen a területen is épült fel a Zsolnay Kulturális Negyed.
A város a gyáron kívül azonban megkapta annak egymilliárd forintos adósságát is, amellyel az évek során nem tudott megbirkózni. A városvezetéstől kapott adatok szerint 2006–2008 között, Tasnádi Péter polgármestersége idején 2,1 milliárd forintot költöttek el ingatlanvásárlásra és tőkeemelésre. Ezt a pénzt a fizetőképesség biztosítására fordították, a manufaktúra ugyanis nem volt nyereséges. 2010-től aztán az új városvezetés már szabadulni próbált a pénzfalótól, meghirdették privatizációra, és bár több jelentkező és átmeneti tulajdonos is akadt, végül mindegyik üzletileg reménytelennek ítélte, visszaadta Pécsnek a céget.
Ezért is volt nagy remény 2013 elején Najari pompás elemekkel és szép ígéretekkel körített felbukkanása. Benne látták a megmentőt, aki végre révbe vezeti a Pécs számára szimbolikus értékű gyárat. A befektető keleti vevőkört ígért, ezt azzal is erősítette, hogy a privatizációs szerződés aláírásakor hat arab ország – Algéria, Jemen, a Jordán királyság, Palesztina, Kuvait és Líbia – magas rangú diplomatái voltak jelen. Najari költött ugyan a gyárra, a vételi díj kifizetése mellett a tőkeemelésre is, de közben megbontotta maga körül a bizalmat. Kezdeményezéseivel azt a gyanút keltette, hogy csak a patinás márkanévre lehet szüksége.
A tiltakozások miatt fulladt kudarcba 2013 őszén a kísérlete a Zsolnay Céh megalapítására, mellyel az élelmiszer-termelőktől az építőipari vállalkozásokon át a címfestőig, a cipőkészítőig és a kohászati vállalkozásokig tágította volna a Zsolnay-terméklistát. Legközelebb pedig 2014 közepén robbant ki botrány, amikor a nemzetközileg elismert márkanevet, melynek tulajdonosa a gyár, egy másik cége, a Swiss Art Kft. nevében védette le az Európai Unióban és néhány más, Európán kívüli, elsősorban ázsiai országban. (Najari azt mondta, maga is meglepődött, hogy ez addig még senkinek nem jutott eszébe.) Ettől kezdve azonban semmi garancia nem lehetett arra, hogy nem ruházza át bármely más vállalkozására, és nem használja fel bármely más termékre, mivel a védjegyoltalmat nemcsak porcelánra, fajanszárura és háztartási cikkekre, hanem nemesfémre, drágakőre, órára is megkapta.
A Zsolnay család leszármazottai mindkét akció ellen hevesen tiltakoztak, azt vallják ugyanis, hogy bár a kilencvenes évek elején elvesztették a névhasználatért indított perüket, de ez nem jelenti azt, hogy bárki bármire rátehetné a család- és márkanevet.
Az ügy kipattanását követően a pécsi önkormányzat és a tulajdonjogát képviselő Pécs Holding Városi Vagyonkezelő Zrt. is felszólította Najariékat az eredeti állapot helyreállítására, így a Zsolnay márkanév uniós védjegyoltalma végül visszakerült a Swiss Arttól a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-hez.
A pécsi városházától kapott tájékoztatás kiemeli: a védjegyoltalom jogosultja a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., és nem a társaság tulajdonosa, ami később, ha a társaság új tulajdonoshoz kerülne, fontos tény. A Najari iránt táplált üzleti bizalmat az is megingathatta Pécsett, hogy 2015-ben őt és feleségét versenytárs utánzásának bűntette miatt bűnösnek találták és három év próbára bocsátották. A nyomozók több ezer hamis órát találtak az órakereskedéssel is foglalkozó üzletember egyik telephelyén.
A kérdés a továbbiakban az, milyen sors várhat a Zsolnay-gyárra. Lehet-e a hollóházi porcelángyáré, amelyet nemcsak megmentett az állam, hanem meg is tartott a tulajdonában, vagy a Zsolnayt csak időlegesen veszi át, majd adósságaitól megtisztítva továbbadja? A gyárban már nem a porcelángyártás jelenti a piaci értéket, az csak melléktermék, bár ez adja az arcát.
A nagy üzletet az épületkerámiaként használható pirogránit jelenti. Több mint százötven védett középületet díszítettek Zsolnay kerámiával, és ezek most felújításra szorulnak. Az elkövetkező évekre tervezett műemléki munkák tehát milliárdos megrendeléseket hozhatnak. Sőt, ha a gyárat megszabadítanák az adósságaitól, ekkora nyereséget is. És megint fény költözhetne a patinás falak közé.