Hacsak nem alakul úgy, hogy ez az élet költözik el innen, és hagyja itt a maradványembereket, az emberi vagy asszonyi vonszalékokat, a halkonzervszagú nyugdíjasokat, a franciakrémessel összekent szemüvegű dámaroncsokat, a csoszogva naponta szeletelt kenyérért letúrázó Ernő bácsit, a csőszerű, kövér tacskókat, a babakocsit tologató félcigány exlányt, a nemrég ide átcuccolt formás fenekű, almamellű másik lányt és patkányfejű stricijét – meg azt a szokásukat, hogy napszaktól függetlenül bármikor megáll egy autó a járdaszegélynél, a sofőr lehúzza az ablakot, kiszól, hogy akkor mennyi is lesz, igény lenne rá, de azért csak okosan, sok pénzért a neten is lehet nem ilyen nőt szerezni, a lány odaringatja formás fenekét, ahogy behajol, a lehúzott ablak széléhez úgy préseli almamelleit, hogy az lehetőleg az ikreket alulról szűk pólója nyaka felé nyomja ki, de egyszerre be is nyomja az autó belterébe, bele egyenesen az igényekkel érkező férfi meredő arcába, lábaival éhesen kopogtató szembogarába, kívánatosabb legyen, ami kívánatos, ha nem látszott már a járdán ácsorogva is annak, váljon el az ocsú a búzától, mely szent igében persze ő a búza, a többi meg az ocsú, de hát nem is rájuk nézett ez a fess férfiember, legyen szállítmányozó, kisiparos, taxis vagy postai levélszortírozó, nem is őket hívta, hanem őt, reája gondolt, aztán beduruzsolja az árat, mennyi az orálért (manapság már újra kétezer, ha nem nagyon alkuszik az ember, akkor is), gumiban vagy gumi nélkül (ez a duplája, kerekítéssel), vagy ha mást szeretne, annak mennyi az ára (öt és tíz között minden kívánság kielégül errefelé, a többi alku vagy szimpátia kérdése), s ha nem egyeznek meg, kiköp oldalra, és ótvar felreccsenéssel a másik anyját kezdi szidni, meg csekély potenciáját, esetleg genderszempontú orientációjának negatívumait, és hogy teljes legyen a történet, hangosan rikácsol is utána, lehetőleg mindenki megnézhesse magának azt a szánalmas férfiembert meg az autóját meg annak a rendszámát, ahogy behúzott nyakkal sunnyog a lámpás kereszteződés felé, hogy erre adja itt a fejét az erkölcstelenje…, viszont ha megegyeznek, gyorsan bepattan az anyósülésre, s mondja, hajtsanak odébb, mégse lássa itt mindenki, miből él, hogyan dolgozik, mit csinál azért a pénzért, a férfi megérti, hogyne értené meg, gázt ad, befordul a sarkon, még a lámpák előtt, valamivel odébb a téren vagy az egyik szomszéd utcában megáll, tisztességes emberként pénzt dob a parkolóautomatába, s vagy az ülésen, vagy az egyik kapuban a kukák mellett lehúzza a sliccét, nagy nyögéssel kísért csípőmozdulattal lejjebb tolja a nadrágját, a lány pedig ráhajol, mintha csak leejtett volna valamit, és azt keresné szenvedélytelen magabiztossággal…, és vagy már ekkor, vagy pár pillanattal később valaki, függ az egész attól is, milyen messze találtak parkolóhelyet, megkocogtatja az ablakot vagy hátulról emberünk vállát, a patkányfejű strici az, természetesen, aki végig követte őket, és csak kivárta az alkalmas pillanatot, és közli, hogy akkor most már elég az élvezkedésből, nem szégyelli-e magát, hogy csak így fényes nappal, hát hol az erkölcs, ez egészen elképesztő, adja a pénzt, és takarodjon innen, és adja azt a húszast is nyugodtan oda, felvétel készült, itt van a telefonon, ugye nem akarja, hogy rendszámmal meg arcával kikerüljön az internetre, vagy hogy itt üvöltözés meg kiáltozás legyen, nem akarja, ugye, és már meg is egyeztek, egyetértenek, senki sem akarja, hogy felkerüljön a netre, vagy hogy hangoskodás legyen, azt sem, a lány közben feláll, megtörli a száját, ha szükséges, nem néz a férfira, de ahogy elfordítja a fejét, szemében megvetés és gyűlölet csillan, majd belekarol az ő emberébe, és balra el.
Őket mind itt hagyná az élet, ha innen elköltözne, köszönhetően a városrehabilitációnak, a városfejlesztéseknek, az építkezéseknek, ha innen elköltözne valahová tovább. S akkor mi maradna itt, béke, nyugalom, csend, este tízkor záró kisbolt, bezárkózás, láthatatlan magány.