Abhishek Bhadauria programozó, a Delhi Egyetem 140 ezer hallgatójának egyike ugyan sokat hallott már Budapest szépségéről, de csak most, a főváros utcáin sétálva csodálkozott rá, hogy itt nem látni az úttesten tehenet, ráadásul az autóbuszok is kiszámíthatóan, a buszmegállókban állnak meg. Minderről magyarul mesél.
A Delhi Egyetem Szlavisztika–Finnugrisztika Tanszékén hat nyelv közül választhatnak a hallgatók: a többség oroszul tanul, de azért a kisebb nyelvek – a magyar, a bolgár, a cseh, a horvát és a lengyel – iránt is tapasztalható érdeklődés. Abhishek Bhadauria egy éve tanul magyarul, mint mondja, megragadta a nyelvünk és a kultúránk egyedisége.
Megkopott egzotikum
Adriana Szetlak fiatal lengyel hölgy már otthonosabban mozog Budapesten: gyerekkorában is sokat nyaralt a családjával hazánkban, különösen egy balatoni vakáció emlékezetes számára, amikor a lengyel tolmácsot hallgatva először gondolta, hogy szívesen megtanulná a nyelvünket.
– A Varsói Egyetem magyar szakos hallgatója vagyok – mondja. – Az évfolyamon huszonöten kezdtünk, végül tízen fejeztük be az alapképzést, és öt társammal megyünk tovább a mesterképzésre. A magyarnyelv-tudás iránt nagy a kereslet Varsóban, én műfordító és tolmács szeretnék lenni. Tavalyelőtt a Balassi Intézet hungarológiai ösztöndíjával egy évet töltöttem Magyarországon, és azóta is rendszeresen visszatérek a fővárosba.
A két fiatal egyetemista esete kiragadott példa: évente több mint kétezer diák tanul magyarul a világ huszonhat országában, a Balassi Intézet vendégoktatói hálózata keretében. Különösen Ázsiában töretlen az érdeklődés a magyar nyelv iránt, legutóbb épp Sanghajban nyílt magyar tanszék. Az ünnepi alkalmakon gyakran hallható: a külföldi egyetemeken működő hungarológiai képzések a magyar kulturális diplomácia kitüntetett eszközei. De mit is jelent ez a gyakorlatban?
Helyenként bizony toborzással indul az iskolaév.
A lektor szeptemberben megérkezik a külföldi országba, ahol először is felméri a lehetőségeit: van egyetem, amelyik csak termet biztosít, máshol a választható nyelvek listáján is szerepel a magyar. Kezdődhet tehát a „bozótharc”, melynek során plakátokon és közösségi oldalakon hirdetik, hogy jöjjön, akinek kedve van magyarul tanulni, végső esetben akár az egyetemi folyosóról is össze lehet gyűjteni azt az öt-tíz diákot, akikkel aztán beindul az év. Ha sikerül felkelteni az érdeklődést a magyar kultúra iránt, a hallgatók fél évet, néha egyet is eltöltenek a nyelvórákon, bár tudható, ettől még nem fognak megtanulni magyarul.
– A Balassi Intézetben – jogelődei révén – hatvan éve folyik a magyar mint idegen nyelv oktatása, harmincöt éves a vendégoktatói hálózatunk, magyar intézeteink közül pedig a legrégebben alapított isztambuli éppen most lett százéves. Komoly hagyomány áll tehát mögöttünk, van miből építkeznünk – mondja Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
– Mindeközben nagy a verseny, a kis nyelvek különösen is nehéz helyzetben vannak ma Európában. A vasfüggöny lebontásával a magyar nyelv egzotikuma jelentős mértékben megkopott a külföldiek szemében, az átalakulás pedig erőteljesen befolyásolta a vendégoktatói pozíciókat is. Az elmúlt évtizedekben egyre több külföldi egyetemen kellett szembesülni a magyar tanszék, illetve a vendégoktatói helyek megszűnésével, ezt megakadályozandó általános gyakorlattá vált a finanszírozás állami átvállalása, majd a 2014-es és a legújabb, 2017-es kormányhatározat nyomán megkezdődött a vendégoktatói hálózat megerősítése.
A keleti és déli nyitás programjához kapcsolódóan 2020-ig újabb huszonnégy, stratégiailag jelentős helyszínnel bővül a vendégoktatói hálózat, így három év múlva már hetven, külföldi egyetemen magyar nyelvet oktató tanár munkája járul majd hozzá Magyarország népszerűsítéséhez.
„Ti, mi, ők”
Egy közülük Schwetter Éva lektor, aki munkájával számos muravidéki magyar fiatal identitását is megerősíti. A Ljubljanai Egyetem Általános és Összehasonlító Nyelvészet Tanszékén képviseli az egyszemélyes magyar nyelvi lektorátust, ahol többségében szlovén anyanyelvű, nyelvészet szakos hallgatók tanulják a magyar nyelvet, teljesen kezdő szintről. A bolognai rendszer bevezetése óta különösen nehéz megtartani a hallgatói létszámot, mert a leendő nyelvészeknek csak egyetlen féléven át kötelező egy nem indoeurópai nyelv tanulása.
– Az a félév szinte semmire sem elegendő – legyint Schwetter Éva –, ezért sok egyeztetés után megállapodtam a tanszékvezetővel, hogy amelyik hallgató a magyart választja, az a 2018–19-es tanévtől kezdve már két féléven át tanulja kötelezően a nyelvünket, ami nagy vívmány! Remélem, ennyi idő alatt még többen kedvet kapnak, és további évekre is elköteleződnek.
Éva három éven át angol közvetítő nyelv segítségével oktatta a diákjait, de a negyedik évben úgy érezte, most már megmutathatja: ha ő teljesen kezdő szintről indulva meg tudott tanulni szlovénül, akkor a magyar nyelv elsajátítása sem lehetetlen. Onnantól a diákjai is egészen másként álltak a magyar nyelvhez.
– Muravidéki hallgatóim is vannak, nagy részük magyar származású, persze szlovén anyanyelvűek is találhatók közöttük, akik számára a magyar inkább környezetnyelv – jól beszélnek magyarul, és mert nagy kincsnek tartják a nyelvtudásukat, és nem akarnak felejteni, ezért bejárnak az óráimra – mondja. – Volt történelem szakos hallgatóm, aki a magyar gyökerekkel rendelkező, kétnyelvű barátnője hatására érkezett.
Úgy jelentkezett be nálam, hogy segítsek neki középkori forrásokat olvasni a nyelvünkön. Legutóbb pedig a szlovén környezetből származó, Toldi családnevű tanítványom lepett meg, aki a nagypapája kedvéért akar megtanulni magyarul. Anyanyelvápoló szakkört is tartok a Muravidékről érkezett hallgatók számára, akik önkéntes alapon járnak az esti alkalmakra.
Érdekes a nyelvhasználatuk, mert időnként, bár magyar szavakkal, de a szlovén struktúrákat követik. Ha megbuknak egy tárgyból, elmesélik, hogy „elestem a vizsgámon” – szlovénul így mondják. Ilyenkor viccesen megkérdezem tőlük: „És nagyon fájt?”, így emlékeztetve őket arra, hogy ez mást jelent magyarul. De a legérdekesebb talán az identitásuk, amely se nem magyar, se nem szlovén. Muravidéki. Egy alkalommal a nemzeti sztereotípiákról beszélgettünk – ráadásul egy magyarországi, Erasmus-ösztöndíjjal Ljubljanában tanuló hallgató is színesítette a képet –, de nem pontosan értettem, mire gondolnak a „ti, mi, ők” használatakor, ezért magyarázatot kértem. „Ti, magyarok”
– érkezett a válasz. És kik az „ők”? „A szlovének. Mi muravidékiek vagyunk.” Ha azt mondják: „az országunk”, akkor Szlovéniáról beszélnek, „a himnuszunkon” viszont a magyar himnuszt értik. Végül is arra jutottak, hogy ők teljesen össze vannak zavarodva. Próbáltam meggyőzni őket, hogy mint értékes kincsre, úgy tekintsenek a többféle kultúrához való tartozásukra.
Bedecs László lektor négy évre ment, végül hét évig maradt Bulgáriában, máig is a második hazájaként tekint a balkáni országra. A szófiai egyetemen a magyar szakos hallgatók megtartása jelentett nagy kihívást számára.
– Diákjaimat főképp az motiválta, hogy tudták, négy év nyelvtanulás után, középfokú magyarnyelv-tudással azonnal munkát kapnak Szófiában, méghozzá az átlagbér duplájáért – mondja a lektor. – Motivációjuk másik pillére: Budapest vonzereje, melynek része a magyar állam által kínált ösztöndíjrendszer. Van olyan diákom, aki a négyéves szófiai képzésből hármat Magyarországon töltött Erasmus-ösztöndíjjal, a Balassi Intézet képzésével és nyári egyetemmel – egy francia szakos hallgató biztosan nem tudna ennyi időt Párizsban tölteni úgy, hogy közben folyamatosan fizetik az ott-tartózkodását.
Bakuban más lesz a helyzet: szeptember végén indulok a családommal Azerbajdzsánba, ahol elődöm, Dalos Edina úttörő munkát végzett: 2014-ben beindította a magyarnyelv-oktatást a közép-európai tanulmányok szakon. Évente tíz fő körüli a beiratkozók száma, ezzel számolok tehát a következő években. Egyedüli magyarként úgy gondolom, Bakuban nagyobb lesz a szabadságom, magam dönthetek a módszertanról, a tempóról, sőt az ösztöndíjakra jelölt diákokról is. A motiváció fenntartása viszont nem lesz könnyű, elődömtől a sok pozitívum mellett megtudtam ugyanis, hogy az azeri kultúrában szinte nőiesnek számít füzetet hordani az órára.
A fiúk tehát nem hajlandók jegyzetelni, inkább a telefonjukkal fényképezik le a kiosztott jegyzetet. De ez nemcsak nehézség, hanem kihívás is.
Miközben nyilvánvaló, hogy kultúránk hatékony képviselete külföldön elképzelhetetlen a magyar nyelv oktatása nélkül, a tapasztalat szerint a tudományos igényű képzés helyét fokozatosan átveszi az élményszerű oktatás.
Hammerstein Judit szerint a nagy hagyományokkal rendelkező filológiai megközelítés kizárólagosságát fel kell adni a magyar mint idegen nyelv oktatásakor, és meg kell becsülni azokat a hallgatókat is, akik csak kíváncsiságból ugranak be egy számukra izgalmasnak tűnő, magyar vonatkozású előadásra.
Mi való a rakott krumpliba?
– Szófiában hamar rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül hungarológusokat és műfordítókat képzünk, sokan csak nyelvtanfolyamnak tekintik a magyar szakot – mondja Bedecs László. – Kezdetben a műveltségen keresztül próbáltam élményekhez juttatni a diákjaimat, készültem a magyar gimnáziumok olvasmányjegyzékeivel és klasszikusaink zeneműveivel, de be kellett látnom, hogy egy mai húszéves a saját kultúráját sem így fogyasztja.
Csak elriasztja a hallgatót, ha a tanár rögtön Bartókot tesz a lejátszóba, Tarr Bélát vetít, és Jókai-regényekkel próbálja az elit kultúrát közvetíteni. A jó kapcsolat egyik kulcsa volt, hogy megkérdeztem a fiatalokat, mi az, ami a bolgár kultúrában értékes, amit szerintük fontos lenne nekem meghallgatni, elolvasni és megnézni. Amikor látták, hogy érdeklődöm irántuk, ők is nyitottabbá váltak. A legnagyobb siker számomra, hogy a tanítványaim elhívták a barátaikat a magyar rendezvényekre.
Mert én hiába mondom az általam szervezett Lajkó Félix-koncertre, hogy remek lesz, ki hiszi azt el nekem? De ha a tanítványom mondja, annak elhiszi a diáktársa. Ráadásul én eljövök az országból, a hallgató viszont ott marad, és életre szóló élmény lesz számára, hogy járt Magyarországon, és tanult magyarul. Évtizedek múlva is mesélni fogja.
Bedecs László ezekkel a tapasztalatokkal felszerelkezve indul a következő napokban Bakuba. A kérdés már csak az, hogy vajon milyen ételkülönlegességgel készül majd az ottani, bemutatkozó magyar estre. Mert Szófiában első alkalommal gyümölcslevest és mákos gubát készített a feleségével – mind a negyven adag a nyakukon maradt. Ebből tanulva, a következő esten magyaros zsírosdeszka-partit rendeztek egy filmvetítés mellett. Ennek sem volt sikere: rajtunk marad még a bélyeg is, hogy ezek a barbár magyarok nyers zsírt esznek.
De a gulyás, a pörkölt bevált. Nem a különbséget kell megmutatni, hanem a hasonlót, ami úgyis eltér valamilyen mértékben, vonta le a tanulságot a lektor, és legközelebb már arról beszélgetett a tanítványaival, hogy ők a rakott krumpliba padlizsánt is tesznek, mi viszont jó sok tejfölt.
– Vendégoktatóinkra úgy tekintünk, mint kiváló kulturális diplomatákra, akik helyismeretüknek köszönhetően különösen hangsúlyosan közvetítik értékeinket. Többen közülük olyan városban dolgoznak, ahol nemhogy magyar kulturális intézet, de külképviselet sincs, így ott vendégoktatóként ők képviselik hazánkat.
Ezeken a helyeken különösen nagy jelentősége van annak, hogy nemcsak a kötelező egyetemi órák megtartásával, hanem a magyar kultúra szélesebb értelemben vett bemutatásával, koncertek, kiállítások szervezésével is népszerűsítik az országot a nagyközönség előtt – mondja Hammerstein Judit. – Szeptemberben várhatóan lezárul a vendégoktatói hálózat szabályozása, amelynek eredményeként november 1-jétől új ösztöndíjazási rendszer lép életbe.
A 2019–2020-as tanévtől kezdődően 1,5 millió forintos keret áll majd minden vendégoktató rendelkezésére, de nem automatikusan, hiszen aki gyenge pályázatot nyújt be, előfordulhat, hogy egy fillért sem kap tervei megvalósítására, míg az, aki ambiciózus programmal áll elő, akár három-négymillió forintos programkerettel is rendelkezhet arra az évre.