Kalandok, fordulatos események, tragédiák után végül mind Kanadában telepedtek le Dancs Rózsa Add tovább a lángot! című könyvének magyar emigráns hősei, akik az 1956-os forradalom következményeként kényszerültek elhagyni hazájukat. Ám a sokrétű olvasmány nem pusztán életutakat bemutató arcképcsarnok: a drámai és katartikus személyes sorsok darabkáiból élményszerűen rajzolódik ki a szabadságharc. Különböző korú és temperamentumú emberek szemszögéből láttatja a szerző a történelmi eseményeket. A könyv számos szereplőjének visszaemlékezése a gyermekkor prizmáján keresztül kap formát, új oldalait világítva meg ötvenhatnak.
Az interjúkötet egyik fő erénye az, hogy magát a forradalmat történelmi forrásanyaghoz méltó részletgazdagsággal láttatja. Az összegyűjtött személyes élménybeszámolók bőségesen illusztrálják azt, a Hannah Arendttől származó meglátást, mely szerint az ötvenhatos magyar forradalom pusztán a szabadságért folytatott tiszta küzdelem volt, semmilyen önös egyéni vagy csoportérdek nem motiválta, és ebből a szempontból csak maroknyi hasonló történelmi eseményhez hasonlítható. Ezért az átlagemberek által a harcok közepette tanúsított hősiességről és becsületességéről olvasható személyes beszámolók – amellett, hogy lélekemelő parabolák – ritka közösségi jelenséget is rögzítenek. Ezt illusztrálja a Torontóban élő nyugdíjas informatikus, Csermely Péter története is, aki arra emlékezik vissza, hogy bár a kiégett tankok által tarkított Móricz Zsigmond körtéren található ékszerbolt üvege be volt törve, egy hét elmúltával sem hiányzott semmi a kirakatból. A forradalmárok megsegítésére elhelyezett utcai gyűjtőkosárkából sem vettek ki semmit a járókelők. Hasonlóan felemelők azok a leírások, amely a honvédeknek a szovjet elnyomást elutasító felkelők oldalára átállását mutatják be.
Nem hiányoznak persze az érdekfeszítő személyes történetek, az osztrák határon éppen csak hajszál híján átjutni képes menekülők, a kivándorlásról a pillanat hevében döntő családapa vagy éppen a tragikus sorsú ökölvívó, akinek várandós feleségét hasba lőtték a szovjet katonák, őt magát pedig félholtra verték a hazai kommunisták. A könyvben megszólaltatott emigránsok végül mind révbe értek, köztük Farkas László is, aki bokszolóból mérnökké képezte magát. A könyvben bemutatott magyar kivándorlókra egyébként kivétel nélkül igaz, hogy sikeres életpályákat jártak be az amerikai országban, sőt az említett Csermely Péter beszámolója szerint a Kanadába érkező 35 ezer ötvenhatos magyar közül két év elteltével csupán öt család élt segélyen, gyakorlatilag mindenki talált munkát.
A számos leírt életút tanúsítja, hogy milyen szerepe lehet a hitnek és a vallásnak a személyes boldogulásban és a közösség fennmaradásában. A megszólaltatott kivándorlók többsége említette a spiritualitás fontosságát, közülük néhányan Fábián Lajoshoz hasonlóan hivatásuknak érezték, hogy a hitnek szentelt szolgálat által tartsák össze a magyar diaszpórát. A lelkész nevéhez köthető a Vancouveri Magyar Református Egyház megalakítása. Emellett meglepően sok egyéb, aktívan működő kinti magyar kulturális és művészeti társaságról kapunk beszámolót. A könyv olyan szellemi táplálékot nyújt, amely az itthon élő olvasót is segíti azonosságtudata megerősítésében.
(Dancs Rózsa: Add tovább a lángot! A kanadai emigrációba kényszerültek élettörténetei. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2017, 287 oldal. Ára: 2500 forint)