Nos, ezt a Kádár-korszakra jellemző alapvetést a magam részéről akkor elutasítottam. Bár munkámat végül diplomadíjjal jutalmazta a vizsgabizottság, igazi visszaigazolást a rendszerváltást követő évtizedek templomépítészete jelentett számomra, amely ég felé törő, az anyagot és a gravitációt meghazudtoló módon fénnyel átitatott, lebegő terű templomokat hívott életre. Csete György fénytengelyre fűzött centrális térstruktúrái, Makovecz Imre paksi remekműve a kortárs szakrális építészet mérföldkövei.
Mit gondolhatok 2017-ben egy olyan templomról, amely a kortárs magyar építészetet szintén ezzel az archaikus térstruktúrával gazdagítja? Mert véletlen-e vagy sem, de a Média Építészeti Díja fődíját a közelmúltban szakrális épület nyerte – Győrffy Zoltánnak a Lugas 2016. december 31-i számában elemzett debreceni Szent György katolikus temploma. Mindeközben a 2015. év jelöltjei között a Média Építészeti Díja zsűrije az anakronizmus kritikájával elmarasztalt egy szemléletében nagyon hasonló, tetőtől talpig kőből épült templomot, a badacsonytomaji Szent István király-kápolnát, mely a Csete György-tanítvány, Jankovics Tibor munkája. Idén ugyanez a zsűri, úgy tűnik, önmagát is meghaladva, végre eljutott addig a posztmodern gondolatig, hogy a művészek szabadon átjárhatnak az idő kapuin, és joguk van olyan eszközökkel megidézni a transzcendens valóságot, amilyennel csak tudják vagy akarják.
A debreceni Szent György-templom valójában román stílusú posztmodern alkotás, amellyel Győrffy Zoltán sikerrel megtörte a kényszerű korszerűség dogmáját. Ezzel olyan jelentős művészetfilozófiai tettet követett el, amely messze túlmutat magán az épületen, helyére illeszti és rehabilitálja Makovecz és Csete erőfeszítéseit, és új kontextusba illeszti Makoldi Sándor archaikus festészetét, amelynek szép példája a pásztorfaragások felnagyított, térben ívelt felületekre vetített mai átértelmezése nem messze Debrecentől, a vókonyai pásztorszentélyben.
Mindez „korszerűtlen” lehet a modernitás szemszögéből, másfelől viszont a festészetben már-már mindennapos gyakorlat a korstílusok közti átjárás, ami felszabadítja a művészeket a kötelező up to date stílusok igája alól. Így lehet magas értéke a művészeti piacon a „caravaggista” Csernus Tibornak, és állandó kiállítása a KOGART Várkert Bazárban…
A művészet megítélése nem lehet verseny tárgya, a Média Építészeti Díja jelöltjei között nincsenek vesztesek. A győztes viszont ez alkalommal maga az időtlen szakralitás. Szimbolikus gesztusnak érzem, hogy az építészeti közélet rangos eseményén – amelynek szép hagyománya, hogy a kor neves mesterei közül köszöntenek minden évben egy-egy kerek évfordulós meghívottat – éppen a magyar templomtervezés iskolateremtő alkotóját, a Budapesti Műszaki Egyetem professzorát, a nyolcvanéves Török Ferencet ünnepelték.
Az évfordulót erősíti, hogy húszéves lett a Török Ferenc tanár úr életművét összefoglaló ikonikus műve, a Petőfi híd budai hídfőjéhez közel álló Magyar Szentek temploma. Ahányszor abban a templomban megállok, egy egész építészgeneráció bölcsességét érzem magam körül a kifinomult geometriával, elegáns anyagválasztással megvalósult épületben. Török Ferenc életművében azt érzem és látom, hogy a lélekvezető tanár és a tehetséges tanítványok serege kölcsönösen inspirálta egymást – ennek az egymást teremtő és emelő folyamatnak eredménye és összefoglalása a Magyar Szentek temploma. Emlékszem, amikor először láttam a fejem fölé boruló, erezett parafa kupolaburkolatot, az élő kozmoszt, a csillagos eget megidéző, megrendítő élményt kaptam tőle.