2017. június 24., szombat, Iván napja
Lugas, Lugas Helyzetkép
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/tanyan-szulethet-herceg-1810417/

Tanyán is születhet herceg

Azon a tavaszon Soós Imre már a fővárosba készülődött a felső pártvezetés által büntetőtelepnek tekintett Debrecenből. A főiskolát végezve, 1952-ben hiába remélte, hogy a Madách Színházba szerződhet, se ő, se cimborája, Szirtes Ádám nem maradhatott Pesten.

Ludas Matyiként az ország ünnepeltjét hogyhogy a bolseviki Döbrögi páholta? Szirtes Ádámtól tudom: Falk Miksa utcai albérletük társlakója, egy ÁVH-s jelentette éjszakai, alkohollal is élesített eszmecseréiket a boldog országról. Soós káderlapján állt: „munkájához való viszonya nem olyan áldozatos és szerény, mint kellene. Ezért azután, egy-egy szerepén kívül, amelyre lelkiismeretesen készül, elhanyagolja kötelességeit, nem képzi magát ideológiailag, nem végez mozgalmi munkát, tanácstag, akit nem látni a tanácsban, nem jár el a DISZ központi vezetőségének üléseire, amelynek szintén tagja. Iszik, mértéktelenül dohányzik…”

A belügyi levéltárban egy 1952. augusztus 29-i iratban olvasható: „Görbe [János] befolyása alatt tartja Sós Imrét és Szirtes Ádámot, melynek eredménye az, Sós főiskolán marxizmusból-leninizmusból igen gyenge, Szirtest pedig a párthoz való rossz viszonya miatt visszaminősítették.” (Á.B.T.L 2.2.1. Bt-86/390) Továbbá: Soós „…részegesen, ami igen gyakori, rendszer ellenséges megnyilvánulásokat tesz.” Aztán: „…gyakran antiszemita kijelentéseket tett, felsorolta vezetőinket, hogy azok és az összes jelentős pozíciókban lévő mind zsidók, akik őt nem hagyják érvényesülni.”

Pontosítsuk: az „érvényesülés” Soós Imre igényében a díszparaszti és élmunkás fiú kényszere helyett a minőségi munka óhajtását jelentette. A Szülőföldemmel felvételiző mezítlábas faluvégi ifjúról Vámos László egy Karnyóné-próbát villant fel. Az operettek ünnepelt táncoskomikusa, Rátkai Márton rendezte Csokonai játékát, s mutatta Lipitlotty alakítójának, miként forgassa ujjai között a sétapálcát. „Soós átvette a pálcát és úgy ment végig a színpadon – Marci bácsi és az osztály legnagyobb ámulatára –, mint aki egész életében márványpadlón járt.” (Színészarcok a közelmúltból) De nem a szakma volt fontos, hanem, hogy a kollégiumban hajnalig tartó politikai pokoljárásokat kellett szenvedni.

Forrás: Fotó: MTI/Magyar Fotó

Törőcsik Mari és Soós Imre a FÖMO által ajándékozott mézeskalács szívvel a Körhinta című film ősbemutatóján
az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Budapest, 1956. március 2.

A ceremóniamesterek nevét évtizedek múltán se említi Horváth Teri (Sári-gyöp), de tudjuk: ­Jancsó Miklós, Kovács András vagy a rózsadombiságát műproli jelmezre váltó Bacsó Péter miként barlangvasutaztatta éjszakánként diáktársait. Mert ők nem tanúk, hanem szerelvényvezetők voltak. Soós Imre pedig szenvedte a hazugságot, s hogy eszköz-ember színésszé kényszerítik, „…rendkívüli tehetség, akit a siker tönkretett…” – így a káderlap.

Valójában hitvány filmekben „fogat villogtató mosolyra” idomították. Az idézet tőle való, mert egy 1954-es vallomásából világosan kitűnik áldozat volta: „Azt mondták az elvtársak, hogy könnyebb volt Soósnak a Ludas, mert ott parasztfiút játszhatott, de munkásalakot életre kelteni, azt, hogy csinálja.” Hát csináltatták vele: Dalolva szép az élet! Valamennyi filmben „megmakacsolom magam, hogy a végén néhány lelki beszélgetés után belássam hibámat, és fejlődjek egyet”.

A Ludas Matyi filmért kapott pénzzel röpült haza, s szülei az útkaparóházat odahagyva Balmazújvároson kis házat vásárolhattak, de az életük nem változott. Beszélte Szirtes: egy parlamenti fogadáson a nyitott ablakon liba- és csirkesülteket dobált ki: „Egyetek ti is!”
– kiáltotta az alant dolgozó munkásoknak. Pesten tanuló Bözsi nővérének írta 1954-ben: „Szegény anyánknak már negyedik napja egy deka zsírja sincs. Az este például az volt a vacsora, hogy a kertből az anyám levette azt a két kis dinnyét, és zsengés kenyérrel megettük.

Apám most jött haza, ő meg beteg, éppen most mondja az anyámnak, hogy főzzön egy kis pirított tésztalevest, jól esne a gyomrának. Erre anyám, tudod, ő nem szokott halkan beszélni, és nem féli istent, miből? Se zsír, se krumpli, se tészta. Szerettem volna jó dolgokat írni neked, hogy örülj, de nem mertem, mert féltem, hogy sajátmagam is elhiszem.”

Elhitte viszont Rómeót, mert Vámos rendezésé­ben játszhatta Téry Árpád színházában (1954). „…nyüszített, jajgatta, majd értetlenül tagolta a száműzetés szót.” Egy gyerek vált felnőtté, lázadt a világ ellen: „»Rá száll a légy – s én rá se nézhetek; /
Csókot rabol – s én sóvárgok rabul.« Azután belépett a dajka, ő megnyugodva, lecsillapodva odahajtotta az öregasszony ölébe fejét: »Dadus…« Ebből az egy szóból tudtuk, hogy Romeo anyai szeretet nélkül nőtt fel, hogy ő a dajkát anyjává fogadta” – emlékezett a rendező. Száműzetés és szenvedés; megélte ezt magánéletében is. „Vilcsi, Vilcsi! Szeretlek” – jajgatott szénkupacon henteregve a főiskola pincéjében, amikor megtudta, hogy Ferrari Violetta férjhez ment Básti Lajoshoz. „Ő volt Rómeó!” – mondta Mensáros László, a másik szereposztás veronai szerelmese.

Alakítását Darvas Iván, a Madách Rómeója is megnézte, döbbenetes élményként beszélt Soós játékáról.
Gyakran vonatozott a fővárosba, mert a film, népgazdasági érdek, előnyt élvezett. Nagyon szerette volna Bem apót eljátszani a Feltámadott a tengerben. Ranódy László beszélte el: „Jelentkezett Nádasdy Kálmánnál, hallja, hogy színész kerestetik Bemre. Elolvasta a könyvet, s hetek óta készül rá! Tudja, hogy őrültség, de kéri, készítsenek próbafelvételt.

Játszott ő öregembert, Józsát, a Fáklyalángban. Kijött a filmgyárba és valóban csoda történt! Hevenyészett maszkot csináltunk, melynek hiányosságát feledtetni tudta. Ott állt, kissé sántítva, húzta a lábát, kevésszer voltam tanúja ilyen átlényegülésnek! Napokig kínoztuk a maszkmestereket, hogy Soós bőre fiatalságát miként lehetne öregíteni. Nem sikerült; a mi kudarcunk volt.”

Szülőföldjétől, a „Hortobágy mellyékétől” 1955 nyár végén búcsúzott: Fábri Zoltán ezen a tájon forgatta a Körhintát, mely annyi hitványság után az ő filmes életében ünnepi eseménnyé nemesedett. A Madách Színházban először Sarkadi Imre Szeptemberében játszott, majd 1956 márciusában az Éjjeli menedékhely Aljosája következett. Évtizedek távolából is megrendülten idézte fel igazgatója, Horvai István: „Egy világot nyitott meg magából, amit nem ismerhettünk belőle.

Legurult a lépcsőn, fetrengett a földön harmonikájával és borzongató démoniságával vallott a rendetlenségről, a megsemmisülésről: »Semmit se akarok, semmit se csinálok…« – nyüszítette.” Nehezen viselte a próbák gyötrelmeit, olykor Kiss Manyi, máskor Dayka Margit hívta magához jó szóra, bátorításra, mert elérte a kollégák cinikus, becsmérlő parasztozása.

Szülei, testvérei is felköltöztek a Thököly útra. Elapadt a filmezés, a széljárás már az önkritika áramára váltott. Soós mosolyos arca elkarcosodott a celluloidon; „Hej halászok, halászok, ti tudjátok, mit vártok…” öngúnnyal formálta át a dalt. A Peer­rel a nagyvilágot álmodta. Hajnalig tartó italozásokon panaszolta, hogy 1956 májusában nem utazhatott Cannes-ba a Körhinta bemutatójára. De Törőcsik Mari sem volt ott. Utolsó filmjében, a betiltott Eltüsszentett birodalomban a Juhászt alakította.

A forradalom előtt Móricz Sári bírójában Jóskát játszotta; fanyar humorral is, „Ahogy néztem, kiestem a szerepemből. Mintha a fiatal Bihari Józsefet láttam volna. Mindig igyekeztem, ott legyek a színfalak mögött, amikor a második felvonás kezdőjelenetében Mancival való beszélgetésben azt mondja: »Jó, gyenge üdő van.« A premierre egy szál virágot és a Hamlet példányát adtam neki, s beleírtam: A jövő nagy Hamletjének: Dayka Margit.”

Erős idő következett az ország és Soós Imre életében. Menekült, mert a rendszer díszembereként gúnyolták – megalázott voltát nehezen viselte. Tanúk és belügyi iratok nyomán próbáljuk felvillantani végzetjárásának néhány jelét. 1956 novemberében hét testvéréből három Nyugatra távozott – megroppant a család! Szirtes Ádám talányosan tűnődött: „Ferrari Vilcsivel olykor olasz és francia mondatokat váltottak… – honnan tudhatott idegen nyelven?” Törőcsik Mari említi: a Körhinta forgatása közben egy éjszakát átmulattak, és Soós Imre „makulátlan” eleganciával volt úr! „A tanyán is születhet herceg” – mondja.

A titokról egykor Mensáros Lászlóval beszélgettem. Neki 1957 tavaszán Soós elmesélte, hogy Észak-Erdély visszatérése után szegénységsegítő akció keretében egy Nagyvárad melletti birtokos családhoz került. Ott szeretetben nevelkedett, irodalmi élményekkel gyarapodott, zongorázni tanult, nyelvekkel ismerkedett. Így tudott úr lenni a mulatságban, s válthatott szót olaszul Ferrarival. Égette a lelkiismeret: olyan világban is élhetett, amelynek elsöprését filmjei harsonázták!

A Sári bíróban játszott 1957 februárjában, de 27. születésnapján már beugrással mentik az előadást. A kádári–marosáni pufajkás, KGB-s hónapokban vagyunk. Darvas Iván (Lelio) szolgáját, Arlecchinót próbálta Goldoni A hazug című vígjátékában. Arlecchino szikrázóan jelenidejű mondatokat röppentyűz gazdájának: „…a hazugnak az igazat sem hiszik el”, aztán: „aki farkasok közé keveredik, megtanul üvölteni”. A március 13-i bemutatót követően április 5-től már Basilides Zoltán játszotta a szerepet. Ebből lehet következtetni: március végén történhetett az az öngyilkossági kísérlet, amelyet Horváth Teri említ. A János-kórházba szállították, ott ismerkedett meg dr. Perjési Hedviggel, aki angolul olvasta neki a Hamletet. A művelt doktornő és a színész összeházasodott.

Soós tovább ivott, társa valószínűleg rászoktatta a morfiumra. A május 1-jei Menedékhely előadást nem tudták elkezdeni, mert Soós hiányzott. Taxival mentek a lakására, a mámoros színészt bevitték a színházba. Megrendítően játszott, majd eltűnt az éjszakában. Már bánta a házasságot, a nyugatra távozott Vilcsit siratta. Talányos jelenet Horváth Teri könyvében: „Terike, ha tudnád, hogy én milyen gané, szemétláda ember vagyok, szóba nem állnál velem!” És szemben a tükörrel köpdöste magát. A „Meszlényi” fedőnevű ügynök szerint hírlett, hogy Soós „bemelegedett”, s halála az Operában erősen felkavarta a hangulatot. Egykor nekem is pedzette Dayka Margit; a táncosokkal közös éjszakázásban látta, amint „Imrét simogatták”.

Május végén Darvas Ivánt letartóztatták, ügyében a színészeket sorra idézték, „Dávid” úgy értesült: „Beszélik, hogy Soós Imrét öngyilkossága előtt egy héttel kihallgatták a politikai rendőrségen.” (3.1.2. M-20971/45) Még próbált az Egerek és emberekben, Greguss Zoltán és Ladányi Ferenc 1947-es sikerének felújításában. (Tudhatta az egykoriaktól: december 18-án Candy alakítója, Alszeghy Lajos az utolsó előadás után hazament és felakasztotta magát.)

Ezerkilencszázötvenhét június 17-én Curly szerepében lépett színpadra utoljára. Sándor Iván úgy látta: a szerep „elszántabb, kötekedő, romlottabb”, mint ő játszotta. (Film Színház Muzsika 5. sz.)

A szikes réten pajtásainak színházat játszó egykori gyermek most démonokkal csatázott. Árvább volt a lehulló levélnél. A doktornőről szólván „Meszlényi” dr. Járay Imrére hivatkozott: „Neki már régen az öngyilkosság volt a mániája, volt egy orvos vőlegénye, akit már évekkel ezelőtt rá akart venni a közös halálra.” Altatót fecskendezett vőlegényé­be, „de annak volt annyi ereje, hogy a kinyitott gázcsapot eloltsa”. (ÁBTL 3.1.2. M—18667/2/1)

Június 19-én a Rátkai Klubban és a Pipacsban tűnt fel, másnap reggel Alkotás utcai garzonjuk konyhájában holtan találták Soós Imre színészt és dr. Perjési Hedviget. Hamis kép halálukat Rómeó és Júlia történetére asszociálni. Mert nem a reneszánsz Veronában játszódott, hanem a bolseviki Magyarhonban és fővárosában.

Június 26-án Bajor Gizi óta ennyien nem temettek Farkasréten; a ravatalnál elvtársi szavak hangzottak el a törődésről. Akkor terjedt el a hír, hogy első fokon halálra ítélték Gáli Józsefet és Ober­sovszky Gyulát, és ezen a napon végezték ki Tóth Ilonát.

*
Soós Imre rajongott osztályfőnöke, a Nemzeti főrendezője, Gellért Endre 1960-ban végzett magával. Osztálytársai közül a Párizsba távozott Lászlóffy Kata 1962-ben lett öngyilkos; a tévébemondó Lénárd Judit betegségéből 1970-ben menekült a túlvilágra; Tarsoly Elemér, az ötvenes évek végén a Nemzeti KISZ-titkára 1986-ban lett öngyilkos. A debreceni Rómeó Júliája, Andaházy Margit pedig 1975-ben döntött sorsáról. Soós Imre kivételével a Magyar Színházi Lexikon (1994) egyikük tragédiáját sem tudatja.

Hirdetés

Kiemelt

Aleksandar Vucic: Szerbia a bátrak hazája

A beiktatáson részt vevő Orbán Viktor arra a kérdésre, milyen tanácsokat adna Vucicnak kijelentette: a szerb elnöknek nincs szüksége tanácsokra.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!