Nem nehéz kitalálni, hogy miért a nagy csönd Danneels belga bíboros szentgalleni titkos csoportot emlegető művével kapcsolatban. Az például biztosan nem szorul magyarázatra, hogy a hírrel kapcsolatban az egyházi sajtó milyen okokból került nagyon nehéz helyzetbe. Egy 82 esztendős nyugalmazott érsek nyilatkozatairól van szó, aki – illetve két életrajzírója, Jürgen Mettepenningen és Karim Schelkens – igen különös és nehezen ellenőrizhető dolgokat állított a pápaválasztás előzményeiről. A hazai egyházi sajtó annak ellenére kerülte a kellemetlen bulvártémát, hogy Danneels bíborost Magyarországon is jól ismerheti a világegyház jelesebb személyiségei iránt érdeklődő nagyközönség. Sokan még találkozhattak is vele, legalábbis azok, akik 2007-ben részt vettek a budapesti városmisszió zárórendezvényén.
De Danneels bíboros irodalmi munkássága sem ismeretlen a hazai olvasók számára, hiszen művei közül magyarul is olvasható néhány: 1990-ben egyik karácsonyi pásztorlevelét adta ki Pannonhalma Krisztus vagy a Vízöntő? címmel, 1994-ben és 1995-ben, szintén a Bencés Kiadó jóvoltából jelent meg egy-egy műve, 2007-ben pedig az Új Embernél látott napvilágot Az Atya címmel egyik írása. 2001-ben a kismarosi Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza az emberi élet második és harmadik szakaszáról szóló elmélkedését bocsátotta a hazai olvasóközönség elé Maradj velünk, mert esteledik! címmel. Legnépszerűbb írása Magyarországon valószínűleg a 2001-ben, szintén Pannonhalmán kiadott A bocsánat című, 1998-ban írt húsvéti körlevele lett. Ez ugyanis még az irodalomkedvelő baloldal (liberális katolicizmus?) számára is ismerős lehet, hiszen a rövid kis füzetet, amely szintén a kismarosi ciszterci nővérek fordításában készült, a Javított kiadáson túljutott Esterházy Péter ismertette meg 2002-ben az Élet és Irodalom karácsonyi olvasóközönségével.
Ezek után talán kissé meglepő, hogy a bíborosról írt életrajzi könyv kapcsán elmondottak a magyar hírpiacon csak viszonylag kisszámú – és főként online – portál érdeklődését keltették fel. Az ilyen hírkerülésnek persze oka lehet egyszerű figyelmetlenség is, de ennél sokkal valószínűbb a tudatos hallgatás. A Godfried Danneels által részben megfogalmazott és kimondott, részben csak sugallt „összeesküvés” ugyanis sokakban kétséget ébreszthet a 2013-ban megválasztott pápa legitimitásával kapcsolatban. A titkos csoportra vonatkozó kijelentés az egyházi sajtó számára kerülendő, a jobboldalinak meg kellemetlen.
És ami még ennél is különösebb, hogy a hazai baloldali sajtó túlnyomó részének sem állhat érdekében megszellőztetni a szentgalleni „pápacsinálók” tevékenységét. A sokfelé rendkívül népszerű Ferenc pápa számos nyilatkozatából ugyanis nagyon koherensen lehet olyan véleményeket összeválogatni gazdaságot, ökológiát, menekültügyet érintő témákból, amelyek tökéletesen megfelelnek a hazai baloldal elvárásainak.
Ha sikerül elhallgatni néhány Világbankot, a nemzetközi pénzügyi világot, a liberalizmust vagy a kapitalizmust ostorozó pápai kijelentést, még úgy is tűnhet, teljes nézetazonosság van Ferenc pápa és Soros György között. Nem is meglepő, hogy Révész Sándort a Népszabadságban közelmúltban megjelent Soros Ferenc című publicisztikájában igencsak felháborította, hogy a katolikusok akár fütyülhetnek is a pápának a hitet nem érintő kijelentéseire. (Hát még, ha azt is tudná, hogy a pápa sem mehet szembe a katolikus egyház tanításával!) Godfried Danneels neve tehát sokak számára egyáltalán nem ismeretlen Magyarországon, és akik a bíboros egyház-diplomáciai tevékenységének néhány érdekes vonásáról is értesültek, például a melegházasság legalizálásáért vagy az abortusz elfogadtatásáért tett megnyilvánulásairól, azok nyilván azon se nagyon lepődtek meg, hogy Jürgen Mettepenningen és Karim Schelkens a belga főpásztorról szóló életrajzi könyvének 2015. szeptemberi sajtóbemutatóján a bíboros olyan különleges részleteket osztott meg magáról, amelyek igencsak alkalmasak voltak a közelgő szinódus munkájának befolyásolására.
Danneels ugyanis arról beszélt, hogy Sankt Gallenben 1996-ban létrejött egy főpapokból álló csoport, amelynek alapítója Ivo Fürer, a frissen megválasztott püspök volt. Ez a titkos szövetség pedig azt tűzte ki célul, hogy befolyásolja a katolikus egyház legmagasabb szinten hozott döntéseit, vagyis kissé átformálja a katolicizmust. Ez bizony elég rosszul hangzik, különösen ebben a megfogalmazásban. Persze sokféleképp lehet árnyalni a kijelentést. Hiszen tilos-e olyan szervezetet létrehozni, amely befolyásolni szeretné az egyház világát? Nem ezt teszi-e – többnyire öntudatlanul – minden aktív hívő?
Nem sikeres befolyásolói voltak-e az egyháznak a nagy szentek, a rendalapítók? Azért a szentgalleni titkos összejöveteleken a „maffiacsoport” tagjai talán kicsit kevésbé nemes célokat fogalmaztak meg. Már az is elég csúnya dolog, hogy a Szent II. János Pál által kinevezett Ivo Fürer egyik első ténykedése, hogy titkos kört szervezzen a pápa, az állítólagos vatikáni centralizáció ellen és Ratzinger bíboros növekvő befolyásának megtörésére.
A csoport tagja volt az „egyházi progresszió” (van ennek értelme?) számos ismert alakja. Walter Kasper bíboros, akinek hatalmas életművéből nagyon igazságtalan lenne egyetlent, a tavalyi rendkívüli családszinóduson végzett tevékenységét kiemelni, de mégiscsak ő volt az, aki már a szinódus előtt egyértelművé tette: lehetetlennek tartja a megegyezést a homoszexualitás megítélése kérdésében a színes bőrű püspökökkel, mert ez számukra „tabu”. A „maffiához” tartozott többek között az 1999-ben elhunyt Basil Hume bíboros, a 2012-ben meghalt Carlo Maria Martini bíboros, Achille Silvestrini bíboros, Karl Lehmann bíboros és a holland Adriaan van Luyn püspök.
Csupa-csupa emeritus. Godfried Danneels szerint a csoport tagjai csak azért találkoztak, beszélgettek, tárgyaltak, hogy közelebb vigyék az emberek szívéhez az egyházat. Ez természetesen nemes cél. Az viszont már nem az, hogy szervezkedni kezdtek Jorge Mario Bergoglio hatalomra segítése érdekében. Ha ez igaz egyáltalán. Az „összeesküvés” hatékonyságát kicsit csökkenti, hogy a csoport állítólag utoljára 2006-ban ült össze, a konklávé viszont 2013 márciusában volt.
De hogy mégsem lehet egy legyintéssel elintézni a szentgalleni „maffia” ügyét, azt a titkolózás mutatja. Hiszen mi szükség volt a teljes titoktartásra, ha legfőbb szándékuk csupán az egyház nagyobb elfogadtatása volt? Talán egyszer majd ez is kiderül, mint ahogyan az is, milyen információk vagy sejtések alapján küldte Róma Camillo Ruini bíborost Szentgallenbe, hogy megtudjon valamit a szervezkedőkről…