Semmi olyasmit nem tárolunk, ami egyébként sem lehet az értéket elhelyező birtokában, így például kábítószert. Ezenkívül nem szennyezheti az értéktárgy a széfházunkat, például nem folyhat ki belőle semmi – mondja Székely Máté, a Trezory széfház ügyvezetője. De ezeket leszámítva szabad a pálya, s a legtöbben vélhetően értékeket: pénzt, ékszert, valamint féltett családi kincseket, mondjuk szeretteik hajtincsét tartják a havi alapban bérelhető, különböző méretű dobozokban, amelyek a széfszekrényekbe kerülnek.
Magától értetődő, hogy az üzemeltetők sem tudhatják, mit rejt a kibérelt fémdoboz. Noha kamera pásztázza a pincehelyiséget, a dobozt mindenki egy privát szobában töltheti fel vagy ürítheti ki – a kis fülkében legfeljebb fél órát tartózkodva. Annak pedig, aki rendesen kiegyenlíti a – pár ezer forinttól kezdődő – havi bérleti díjat, akár soha nem kell másodszor lebújnia a Révay utcai alagsorba. Örökösei vagy megbízottai is jöhetnek az értékekért, évtizedekkel később is. Már, ha tudják a „jelszót”.
Az ügyfeleink kilencven százaléka nem is köszön – mondják az üzemeltetők, a diszkrécióval együtt járó anonimitást, a biztonságot és a 24 órás hozzáférésben megmutatkozó kényelmet emelve ki szolgáltatásuk fő jellemzőjeként. Persze, amikor az ügyfél először jár itt, szerződést kell kötnie a recepción. Az aláírandó papír tartalmazza a széfhasználat feltételeit. De senki nem firtatja, az illetőt valóban Kovács Jánosnak, esetleg Szabó Istvánnak hívják-e.
– Nem vagyunk sem bank, sem hatóság, hogy személyi okmányokat ellenőrizzünk – mondja Székely Máté. Az ötödik éve működő széfházban – amelynek helyisége valaha az első pesti játékteremé volt – mintegy kétezer széfet alakítottak ki, közülük számos most is kibérelhető még. A széfeket az elektronikus rendszer randomizálva osztja ki, hogy ne egy blokkban tömörüljenek a lezárt értékek. – Volt olyan ügyfelünk, aki attól tartott: az övé felett található széfből fúrják majd meg az értékeit. Mondtuk neki, hogy először is: be sem fér a fúró. Másodszor pedig olyan hanghatással járna a művelet, amely aligha kerüli el az őr figyelmét – így az ügyvezető.
Ottjártunkkor csendes volt a délelőtt: nem keresztezték egymás útját ügyfelek. De a 2012-es nyitás óta eltelt évek tapasztalata alapján is alig tudnak olyan esetet említeni a Trezory üzemeltetői, amikor szokatlan esemény zavarta meg a mindennapos nyugalmat.
A legtöbben tartják magukat a „házirendhez”.
– Egy esetben volt ittas az ügyfél, akit le is kellett állítanunk, hogy ne hangoskodjon. Máskor az ügyfél maga érkezett az adóhatóság munkatársával, hogy megmutassa, mit őriz a széfben. De meg kellett kérnünk a NAV emberét: ne a széfház működési rendjét zavarva intézkedjék, ugyanis ezt nem teheti meg – mondja Székely Máté.
Kétszer a rendőrségnél kötött ki az ügyfél széfkulcsa, amelyen egyébként – ha bárki elvesztené – csak a trezor sorszáma olvasható, az nem, hogy éppen ide kell vele jönni a „becsületes megtalálónak”. Az pedig pláne nem, hogy a széfház merre található. A rendőrségi széfnyitásra is akkor hajlandóak, ha azt az ügyészség elrendeli. Amikor ki kellett nyitniuk a dobozt, pénzt és ékszert találtak benne.
De illetéktelen személy nem megy önmagában sokra azzal sem, ha felismeri, hol és melyik zárat nyitja a szállodaszobákéra emlékeztető kulcs. Vegyünk például egy bosszúéhes, kidobott szeretőt, aki – tegyük fel – azzal is tisztában van: a széfhez elektronikus kártya is dukál, és azt is magával viszi. (Minden ügyfél csak egy kártyát kap.) Ám az elektronikus nyitást PIN-kóddal lehet aktiválni, s ha valaki azt nem tudja, hanem találomra próbálkozik volt párja születési és más kedves évszámaival, a rendszer néma riasztást küld.
Így az illetéktelen kísérletezőt tetten érik – nemcsak az őr áll készenlétben napi 24 órán át, de télen öt, nyáron három perc alatt érkezik ki a fegyveres távfelügyelet is. Arra volt már példa, hogy valakit a párja előzött meg a széf – természetesen – kiürítésében, nem pedig a feltöltésében, ám ebben az esetben tudta a PIN-kódot, és jogszerű volt a széf nyitása. Az elektronika egyébként megjeleníti, mikor nyitották utoljára a széfet, így mindenki emlékezhet arra, legutóbb ő maga tette-e.
Volt egy ügyfél – tudtuk meg –, aki azt állította: csak egy része van a széfben annak az értéknek, amelyet ő állítólag belehelyezett. Még végig sem mondhatta, a Trezory nyomban hívta a rendőrséget. Vizsgálat indult. Ilyen esetben kamera rögzíti, történt-e illetéktelen behatolás a széfbe. Ha valaki akarja, a mágneskártyán és a széf kulcsán túl külön kis lakatot tehet a bérelt dobozra, annak kulcsát pedig otthon külön tarthatja.
Nem érdemes próbálkozniuk azoknak az „élelmeseknek” sem, akik egy egész bokszválogatottal bújnának le a pincébe hajnali háromkor, hátha a sok lúd disznót győz. Az őr egyszerre négy főnek engedi meg, hogy lent tartózkodjék a helyiségben, azaz ha ennyien már eleve lent vannak, minden további személynek az utca szintjén kell várakoznia. Ha ennek nem engedelmeskednek, az őr aktiválja az elektronikát, amely lezárja a széfházat. A biztonsági rendszer mechanikus tulajdonságait a Magyar Biztosítók Szövetsége, a számítógépes rendszert pedig egy törvényszéki igazságügyi szakértő vizsgálta felül.
Részben a véletlennek köszönhető, hogy ma itt széfház működik.
– Korábban játékterem volt itt, aztán valaki telerakta a helyiséget Finnországból származó széfekkel, de nem tudta hasznosítani őket. Megvettük a helyet és a széfeket is. Megvizsgáltuk, mit tudnánk kezdeni ezekkel a „vasakkal”, amelyek egyébként ramaty állapotban voltak, drótok lógtak ki hátul belőlük. Nekem a fémiparban van a szakmai hátterem, talán ezért is döntöttünk a széfház mellett – idézi fel Székely Mihály, Székely Máté apja, aki a Trezory honlapján is olvasható cégismertető tanúsága szerint Baross László matematikus, filozófus mellett a széfház másik tulajdonosa.
Mint kiderül, a finn széfekhez dán elektronika dukál. A magyar tulajdonosok felvették a kapcsolatot a dán céggel, de nem csak az ár volt túl borsos, amiért cserébe biztosítanák a biztonsági rendszer elektronikáját, ilyen távolságból a karbantartás, hibaelhárítás sem lett volna megoldott.
Így hát a szoftverfejlesztést is magyarok vették a kezükbe, mégpedig huszonéves informatikusok
– Fifikás megoldásaik voltak, nem szokványosak, mint amilyeneket a banki rendszerek fejlesztői alkalmaznának – mondják Székelyék. Hozzáteszik, a bankokkal egyébként sem volt szerencséjük. Volt, amelyikkel a finanszírozásban és a marketingben működtek volna együtt, de befuccsolt, egy másikat egy nagyobb hálózat kebelezett be. Az egyik vezető hazai pénzintézettel pedig két órára voltak az internetes reklámszerződés aláírásától, amikor is a nagybank egy illetékese belátta: nem érdekük konkurens trezor fejlesztése, és leállította a szerződéskötést.
Az ügyfelekről az üzemeltetők nem tudnak többet, mint amennyit azok önként elmondanak magukról, illetve ami egyszerű megfigyeléssel is megállapítható. Egy házaspár elmondta, addig van szükségük a széfre, amíg lakáseladás és -vásárlási ügyük végig nem fut – kellett nekik egy diszkrét hely, ahová nyugodtan betehetik a készpénzüket. Ilyen szolgáltatást bankok is kínálnak ugyan – igaz, jellemzően nem 0–24 órában –, de sorszámot kell húzni, majd sorban állni. Vannak olyanok – főleg idősek –, akik a legkülönfélébb kifosztási trükköktől tartva általában is szorongva lépnek ki egy pénzintézetből tömött táskával.