Stadler József visszavásárolta birodalma ékkövét, szeretett akasztói stadionját. Ezzel, valamint a hírrel, hogy huszonéves barátnőt talált, a 66 esztendős, többszörösen büntetett vállalkozó ismét fellőtte magát a magyar média egére. Azt a képet mutatja, hogy nem lehet sem legyőzni, sem meghátrálásra kényszeríteni. A kérdésre: mi a legrosszabb a börtönben, azt válaszolja:
– Az, hogy igazságtalanul zártak be. Meg a tétlenség. Dolgos ember vagyok, nem a pénzért, hanem az alkotásért dolgozom. Tizenkilenc éves koromban már két nyaralóm volt a Balatonon.
Sörösüvegekből hatvanmillió
Életútja valóban a folyamatos alkotást bizonyítja. És az újrakezdését. Más megközelítésben meg azt, hogy mintha nem tanulna a saját kárán. Stadler 1951-ben született egy Akasztó környéki tanyán. „Ötévesen már feladatokat láttam el a ház körül. Egy év múlva már a környező tanyák teheneit is én őriztem, de voltak lovak is, amiket rám bíztak jószágonként ötven forintért, amivel annyit kerestem, mint két felnőtt együttvéve. A pénzt nem vették el tőlem a szüleim, egy fiókban gyűjtögettem, számolgattam, és örültem neki, hogy egyre vastagabb köteget pörgethetek az ujjaim között. Azóta is ugyanúgy számolom a pénzt, mint akkor, és egy köteg bankó vastagságáról meg tudom mondani, mekkora összeg lapul benne. Amikor elvégeztem a nyolc osztályt, arra gondoltam, kőműves leszek, de ezt a szakmát helybe’ nem lehetett végezni, így inkább maradtam a juhászatnál.
Őriztem a nyájat, és közbe’ kivágtam a földből a korhadt kukoricaszárakat, ami nagyon fáradtságos munka volt, de rengeteg volt belőle, és télen jó pénzér’ el tudtam adni az Akasztói Béke Szakszövetkezetnek. Tizennégy évesen annyit kerestem, mint három felnőtt együttvéve a faluba’, és még spórolt pénzem is volt rendesen. Felvettem a kapcsolatot a helyi agronómussal, és az elhullott birkák bőrét kezdtem fölvásárolni tőle. Minden héten összejött egy-két zsákkal, és Solton találtam egy átvevőt, aki jó pénzt fizetett a minőségi áruér’. Elkezdtem üzletelni a környékbeli juhászokkal is… örültek neki, hogy nem megy pocsékba a birkabőr. A tanyánktól fél kilométerre volt egy egészséges nyárfaerdő, ahol körbekerítettem egy nagy fás részt, és azt nagyon szerették a birkák, mer’ jól tudtak hűsölni benne. Én meg nem átallottam a trágyájukat összeszedni és jó pénzér’ eladni a kiskőrösi szőlősgazdáknak. Így csináltam pénzt még a szarból is” – olvasható A Stadler story című ötkötetes könyvben.
Amikor 1991-ben megtudta, hogy a hiány miatt központilag megemelik a sörösüvegek betétdíját, hatalmas mennyiséget vásárolt fel, és az áremelésen saját bevallása szerint tisztán hatvanmillió forintot keresett. Egymillió forintos törzstőkével 1988-ban megalapította a Stadler Kft.-t. Eleinte főleg belföldön üzletelt, szinte mindennel, amiben fantáziát látott, így a feloszlatott munkásőrség vegyvédelmi felszerelésével, gázálarcaival is („Vitték, mint a cukrot az orosz piacon. Ha az egyiknek nem kellett, szólt a barátjának. Nagy ország. Egész Vlagyivosztokig mentünk”, emlékezett a könyvben), és felvásárolta a felszámolás alatt álló konzervgyárak készleteit is. 1993-ra már 42 saját kamionnal szállított, 10 ezer kamionnyi áruja hagyta el az országot.
A Kiskőrösi Petőfi FC csapatának is ebben az üzletileg szárnyaló időben, 1993-ban lett névadó szponzora, majd tulajdonosa. Az egyesület az 1994–95-ös idényre feljutott az NB I-be, ez lett Bács-Kiskun megye történetének első élvonalbeli focicsapata, melynek Stadler stadiont is emelt Akasztón. A közelmúltban azt nyilatkozta: ha most építene stadiont, már nem börtönt, hanem kitüntetést kapna. A Stadler FC-nek, nem függetlenül a tulajdonos ellen indított adóügyi vizsgálatoktól, az 1997–98-as volt az utolsó élvonalbeli szezonja, ezután meg is szűnt.
Suhajda Antal, Akasztó polgármestere azt mondja, a Stadler-birodalom már tíz éve nem része a falunak, ahogy 2004–05 óta nincs számukra haszna a stadionnak sem. A vállalkozó öt-hat éve felújította a belső tereket, ráköltött több mint hatvanmilliót. A felszámolók megpróbálták eladni, de nem lehetett, mert az ajtó előtti terület a vállalkozó gyermekeinek a nevén volt, a haszonélvezet pedig Stadlerén. Több vevőjelölt kereste Suhajda polgármestert is, de egyiknek sem volt rá elég pénze. A terület amúgy nyolc helyrajzi számon szerepel, még a művelési ágból sem lett kivonva, vagyis hivatalosan nem stadion. Teljesen szabálytalan volt a felépítése. Ez nem azt jelenti, hogy le kellene bontani, de rendezni illene végre a helyzetét. A polgármester szerint hatmillió forintból fel lehet újítani a külsejét és a gyepet, amelyet rendbe tettek, amikor 2013-ban itt rendezték a magyar könnyűzene ünnepét.
– Milyen ember Stadler József? – kérdeztük.
– Megelőzte a saját korát. A stadiont is közpénzből építette.
– Milyen közpénzből?
– Hát áfacsalásból. Az emberek értékelik, hogy állami feladatot végzett el köz- és magánpénzből. Most ugyanezt csinálják a taóból.
Nem egyszerű a helyzet, ha ki akarjuk bogozni az igazságot Stadler József körül. A nagyközönség leginkább úgy azonosítja, hogy ő az a vállalkozó, aki visszaigényelte az áfát Az utolsó vacsora után – de azt már kevesen tudják, hogy ez ügyben végül a Legfelsőbb Bíróság felmentette. Huszonkét festményt vásárolt 1993 decemberében, többek között Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művét, a csomagért két részletben készpénzért
820 483 600 forint plusz 205 120 900 forint áfát fizetett. Az eladó a Vex Kft. volt, amelyet Budapesten 1993. november 15-én alapított Szergej Anatolevics Vexler orosz állampolgár. A tranzakciót a cégalapítás után, november 15–20. között bonyolították le. Stadler cége a következő havi áfabevallásában szerepeltette a festményvásárlást, és az adóhatóság rutinszerűen engedélyezte az általános forgalmi adó visszautalását. A következő havi rutinellenőrzéskor viszont gyanút fogtak, meg akarták nézni a helyszínen a festményeket, ám látogatásuk másnapján a Vex 508,5 millió forintos nettó áron visszavette a képeket, és megszűnt működni.
Két agyvérzés után
Az orosz rendőrök arról tájékoztatták a magyar kollégákat, hogy Vexler névre és a megadott lakáscímre hatóságaik soha semmilyen útlevelet nem adtak ki. A képekhez adott bizonyítványt pedig az a moszkvai Lux Galéria állította ki, amelynek festményekkel kapcsolatos tevékenysége nem regisztrált. A vállalkozó utóbb azzal védekezett, hogy egy időben műalkotásokkal is kereskedett, akkor vette meg egy Leonardo keresztnevű ukrán festőtől az Utolsó táncmulatság című festményt, amelyet rosszul fordítottak le oroszból. 2011-ben a rendőrségen bejelentette, hogy a festményt ellopták az akasztói stadionból, ahonnan valóban eltűnt egy négyszer kétméteres vászonkép, a soltvadkerti Simák Dóra alkotása, amelyet Leonardo freskója ihletett.
Stadler ellen először 1997-ben emeltek vádat. Első fokon kilenc évre ítélték, mert 1993–94-ben fiktív számlák felhasználásával és jogtalan áfa-visszaigénylésekkel több milliárd forint kárt okozott az államnak. Ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette, a megismételt eljárásban négy és fél év fogházbüntetést kapott, 2005 januárjában kedvezménnyel szabadult. 2011-ben folytatólagosan elkövetett csalás kísérlete és más bűncselekmények miatt ismét elítélték, négy év tíz hónapra, 2014 októberében pedig csődbűncselekmény miatt kapott két év tíz hónapot. 2016 januárjában szabadult.
Most ismét börtön fenyegeti. Azzal vádolják, hogy 2007 és 2010 közt az érdekeltségébe tartozó cégek nevében kibocsátott és befogadott valótlan tartalmú számlák felhasználásával áfát próbált meg visszaigényelni, valamint a társaságok adófizetési kötelezettségét csökkentette. Ezzel mintegy 420 millió forint kárt okozott. Védője a bíróságon azzal érvelt, hogy az új büntető törvénykönyv szerint ítélik meg az ügyet, holott a cselekmények annak hatálybalépése előtt történtek, így a fiktív számlák felhasználásával történt áfa-visszaigénylést nem adócsalásnak, hanem egyszerű csalásnak kellene minősíteni. Stadler tagadta a bűnösségét, hangsúlyozta, hogy két alkalommal kapott agyvérzést, emiatt sok részletre nem emlékszik. Kijelentette, hogy fiktív számlák nem szerepeltek cége könyvelésében, azok mögött valós teljesítések voltak. A Kecskeméti Törvényszék mindezek ellenére első fokon öt év börtönre ítélte.
A Stadler story című ötkötetes életrajzi könyv megjelenése, pontosabban megíratása is mutatja, hogy a vállalkozó értékeli, sőt maga is gerjeszti a közfigyelmet. Ebben mesélte el, hogy 1994-ben egy vállalkozó csecsenekkel elraboltatta, és 1,5 millió dollárt követelt a szabadon bocsátásáért, többször megverette. Végül százmillió forintért nyerte vissza a szabadságát. „Agyonra vertek, a nyakamat most is alig tudom mozgatni, recseg-ropog. Kínoztak sokáig” – mesélte. Arról is szívesen beszélt, hogy több ezer nő fordult meg az ágyában. Utóbb egy interjúban azt mondta: „Kicsit el volt túlozva ez a nődolog. Sok nő volt tényleg, de azért nem ezer.”
A kérdésünkre, élvezi-e a népszerűséget, azt válaszolja:
– Sok mindent nem vagy rosszul tudtak rólam. Alapvetően nem akartam nyilatkozni, de ha már elkezdtem, akkor nem lehet válogatni, hogy egyiknek adok interjút, a másiknak nem. Én senkit nem keresek meg.
– De hiszen a közelmúltban tudatta éppen a nyilvánossággal, hogy húszéves lány a barátnője.
Mi lesz a stadionnal?
– Ezzel a hírrel én senkit nem kerestem meg, de miért ne tudhatnák meg az újságírók, ha kérdezik. Aztán lehet, hogy egy hatvanévessel bútorozom össze, és az lesz az igazi. Csak szeretném betanítani a fiatal lányt az üzletbe, hogy továbbvigye. Tudja, tőlem még azt is elvették, amim nem volt, én áldozat vagyok. Keresem azt az embert, akinek egyetlen hamis számlát is kiállítottam. Ha van ilyen, akkor legyen életfogytiglan a büntetésem. Közben azok, akik a vagyonomat elvették, büntetlenül élik az életüket. Hetvenszázalékos készültségben volt a gyógyfürdőm, itt, az akasztói stadion mellett. A Ceauşescu-lakosztályt is készítő szakemberek egy évet dolgoztak a lakórészlegén, egymillió dollárért fúrattam meg a termálkutat. Ugyanaz a víz, mint Kiskőrösön és Kiskunmajsán. Tudja, mennyiért adta el a felszámoló? Hárommillió 750 ezer forintért. Úgy volt, hogy visszakapom, de nem kaptam. Az a férfi, aki megvette, lakatos volt, az én báromba járt inni. Most meg nem léphetek be arra a területre, amelyikre haszonélvezetem van. Nem tud a fürdő üzemelni, mert a kutat nem vették meg tőlem. De a birtokból, ha beépíti, milliárdokat keres.
– Az sem használhat az üzletnek, hogy mire kiszabadul, az asszonyok, akikben megbízott, akikre az üzleteit bízta, azokat mind a maguk hasznára fordítják.
– Én mondtam mindig nekik, hogy ne várjanak. De most nem szabad hogy bekerüljek, mert minden bizonyíték mellettem szól. Az én cégeimnek nincs tartozásuk. Bezzeg annak az asszonynak, akire a ruházati üzletemet bíztam, és aki az egész egymilliárdos értéket lenyúlta, a haja szála sem görbült, pedig semmiféle felhatalmazása nem volt. A barátnőjével, aki nem peresíthető, felszámoltatta, számla nélkül eladta, a NAV-nak sem fizetett, és még alám is tett a bíróságon. Emiatt megint a nulláról kell kezdenem.
– Ehhez képest elég meglepő vagy inkább imponáló, hogy másfél évvel a szabadulása után vissza tudta vásárolni a stadiont. Kétszázhúszmillió forintról szólnak a hírek.
– Ki mondta ezt? Nem én, hanem az alapítvány vette meg, egyelőre negyvenmillió forintot fizettünk. A meghirdetett ára volt 220 millió. Régen, még a börtön előtt volt rá adásvételi szerződésem, amelyet az alapítványra engedményeztem. El akarták adni, de nem tudták. Most jutottunk a végére, száz százalékban az alapítvány tulajdonában van.
– És miből fogják fenntartani?
– Olyan a kapcsolatrendszerem, hogy kérnem sem kell. Felajánlások érkeznek tízezres rendezvényekre, utánpótláscsapat edzésére, de én is tudnék ide 30 ezres rendezvényt hozni. Hagynám az enyészetnek? Ezért ültem végig éveket? Ha lenne, akire jó szívvel rábízhatnám, hátradőlnék végre.
– Úgy látja, hogy bírák sorozata téved az ön ügyeiben?
– Nem követtem el semmit, 1993 óta politikai áldozat vagyok, azóta az az érdek, hogy börtönben tartsanak. Most bízom a független bíróságban, hiszen ugyanazokról a cégekről akarnak ítéletet hozni, amelyek miatt már ültem, és amelyek már nem is léteznek. Bár most jobb az egészségem, mint a börtönben volt, de azért, mert hetven százalékban gyümölcsön élek. Hordják az emberek a rengeteg ételt, de nem bírom megenni. Ilyen étrendet bent nem tudnak biztosítani. Ha megint bekerülök, nem jövök ki élve.