2018. január 22., hétfő, Vince, Artúr napja
Lugas, Lugas Külpolitika
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/sorokra-vagott-ujsag-2480464/

Sorokra vágott újság

Tajvan – Ahol a szemét soha nem érhet földet
Van egy ország, amelynek létezését maroknyi, diplomáciailag ­jelentéktelen állam ismeri el, mégis megállíthatatlanul lüktet ­Kelet-Ázsia közepén. Egy szigetre száműzött ország, amely a kontinentális Kína partjaitól kétszáz kilométerre minden erejével igyekszik kitörni a rohamléptekben fejlődő rivális sárkány szorításából.­ Egy ország, ahol a buddhista hagyományok, a taoista tradí­ciók és a kínai templomok békésen megférnek a felhőkarcolók és a ­csúcssebességű vasutak árnyékában. Tajvan apró mérete ellenére méltán szerepel a világ legjeinek szinte összes toplistáján.

Ilha Formosa, azaz gyönyörű sziget – így nevezték el a XVI. században a sokat látott portugál felfedezők azt a – magyar Dunántúlnál alig nagyobb – földrészt, amelyen aztán az 1949-es kínai polgárháborút követően Csang Kaj-sek tábornok a Kínai Köztársaság kormányát rendezte be, miután alulmaradt Mao Ce-tung Kínai Kommunista Pártjával szemben.

Fotó: A szerző felvétele

Őrjáratozó katonák a Csang Kaj-sek tábornoknak emléket állító csarnok előtt

Ettől fogva ellentmondásokkal és küzdelmekkel teli két, egymással párhuzamos történelem formálódik a szárazföldi Kínát Tajvantól elválasztó Formosa-szoros szemközti partjain, amelyek bár azonos kulturális gyökerekből merítenek, a jövőt teljesen különbözőképpen képzelik el. A pekingi mindenkori vezetés – és így az óriáshoz simuló nemzetközi közösség túlnyomó része – ugyanis sohasem ismerte el a szigetet országként, Kína részeként tekint rá.

Tajvan fejlődését azonban még a behatárolt diplomáciai kapcsolatai sem állítják meg: de facto független államként feltartóztathatatlanul halad előre, identitásának pedig legfőbb alkotóelemeként tekint a szárazföldi mostohatestvértől való különbözőségre.

Bár ezt a portugálok még nem tudhatták, az Ilha Formosa elnevezésre Tajvan nem csupán a lenyűgöző természeti adottságai miatt szolgál rá. Az Ázsia egyik legnagyobb kereskedelmi központjaként működő „kis tigris” fővárosának vibráló kulturális sokszínűsége ugyanis éppolyan maradandó nyomot hagy az európai látogató lelkében, mint a sziget érintetlen tengerpartjai.

Fotó: A szerző felvétele

A mozgalmas éjszakai piacokon sosem áll meg az élet

A főváros, Tajpej az ellentétek városa: hatsávos, nyugati autókkal tömött sugárút húzódik a szállodánk ablaka előtt, a városközpont felé tartó gépkocsik motorjainak monoton zúgását azonban egyenletesen ismétlődő buddhista mantra töri meg. A harmonikus dobszó forrását keresve egy tucat érett korú embert pillantok meg a sztráda alatt húzódó folyó melletti, szinte természetellenesen zöld parkban, ahol reggeli tajcsigyakorlatokkal hangolódnak rá a napra.

Tajpej tehát olyan város, amely éles kontrasztjaival folyamatosan adagolja az erős impulzusokat: ha messziről vesszük szemügyre, akkor a metropoliszokra jellemző felhőkarcolók és a magasvasutak szegélyezte panoráma jellemzi, ha viszont elveszünk a részleteiben, akkor a buddhista és a taoista kultúra, illetve a japán megszállás éveinek különleges egyvelegére bukkanunk.

Fotó: A szerző felvétele

Fő a hsziaolungpao a Silin negyedben

A zöldellő domboldalak között elterülő modern városkép és a kulturális sokszínűség leginkább az éjszakai piacokon ér össze: a Silin negyedbe érkezve például a híres hsziaolungpaót, azaz gőzgombócot kínáló helyiek és az olcsó high-tech termékeket – illetve pajzánabbnál pajzánabb szuveníreket – tukmáló árusok forgatagának látványa még a sült tofu mindent beterítő, facsaró illatánál is emlékezetesebb.

A város látképe azonban a szinte mindenhonnan tökéletesen látható – földrengésbiztos – Taipei 101 nevű felhőkarcolótól lesz igazán jellegzetes, amely 2004-es átadásától kezdve egészen 2010-ig a világ legmagasabb épülete volt, aztán a rohamtempóban fejlődő kínai városok égimeszelői – a dubaji Burdzs Kalifával és a többi hasonlóval együtt – szépen sorban lehagyták. Még sincs semmi más, ami jobban szimbolizálná Tajvan Kínához való kapcsolatát és a kis sziget töretlen optimizmusát, mint a főváros százegy emelet magas ékessége, illetve annak megítélése.

Fotó: A szerző felvétele

A főváros fölé tornyosuló Taipei 101 teszi igazán jellegzetessé a látképet

Amikor ugyanis Kwang barátomtól megérdeklődöm, hányadik legmagasabb épület legfelső emeletén állunk éppen, megfeszült arccal vallja be, hogy a torony méretét illetően lecsúszott a dobogóról, de rögtön hozzá is teszi, méghozzá őszinte büszkeséggel, hogy a Taipei 101 továbbra is a világ legmagasabb „zöld felhőkarcolója”. És pontosan ez az, amiben Tajvan tényleg magára talált: a kontinentális Kínával már csak a méretekből adódó különbségek miatt sem veheti fel a versenyt a legtöbb színtéren, de környezettudatosságban és az erőforrások újrahasznosításában méltán állít példát az energiapolitika revíziójába még éppen csak belekóstoló nagy sárkánynak.

A tajvani identitás pedig lubickol azon önmeghatározásában, amely nem csupán a szárazföldi Kínától való különbözőségre épít, hanem még konkrétabban a „koszos és rendezetlen” kontinentális rokontól való eltérésre. Van abban például valami megmosolyogtató báj, milyen jelentős közösségi eseménnyé nőtte ki magát a kukák kiürítése a szigetországban: a városvezetés ugyanis néhány évvel ezelőtt megelégelte a patkányok és csótányok elszaporodását az utcákat elborító szeméthalmok miatt, és bevezette a „hulladék nem érheti a földet” rendszert, amelynek lényege, hogy mindenki saját maga felelős a fogyasztásáért.

És a tajvaniak valóban felelősek: az éppen otthon tartózkodó családtagok az utcán gyülekezve, a szomszédokkal társalogva várják a hangosan zenélő sárga hulladékgyűjtőt, amely egyébként Tekla Bądarzewska-Baranowska lengyel zeneszerző Egy hajadon imája című művét harsogva jelzi haladásának útját. Kísérőnk, akit amerikaiasan csak Jacknek kell szólítani, elmondja: nincs különösebb oka a zeneválasztásnak, korábban Beethoven Für Eliséje jelezte az ürítés idejét, de az egy idő után nagyon unalmas volt.

Ezután vesszük csak észre, hogy Tajvanon egyáltalán nincsenek az utcán szemetesek, tehát ha menet közben valami feleslegessé válik, azt egész egyszerűen hazáig, de minimum a következő metróállomásig magunkkal kell cipelni. A szemetesládák hiánya tehát valójában egy lépés a tisztább városkép felé, és ez bármilyen ellentmondásosan is hangzik, Tajvanon működik.

Az ökolábnyom csökkentésére irányuló tajvani erőfeszítéseknek azonban nem ez a legmeghökkentőbb metszete, hanem amit a város több tucat önkéntes (!) alapú újrahasznosító üzemének egyikében látunk. A patinás Hold hídjáról híres Tahu park melletti Ce-csi (Tzu-Chi) buddhista központ „átalakító” telephelyén ugyanis a konfuciánus eszmét megvalósítva, a közösségi összetartás szépségére alapozva hasznosítanak újra szó szerint mindent, műanyag zacskótól kezdve PET-palackon át egészen az elromlott háztartási gépekig.

Fotó: A szerző felvétele

Vonzza a turistákat az öreg Hold híd

Kanadai kollégánk azonban bölcsen mondja ki hangosan az újságírócsoportunk minden tagjának fejében cikázó gondolatot: nem egészen azt látjuk, mint amire számítottunk. A műanyag üdítősüvegekből álló szeméthalmok között ugyanis együttérzést kiváltó idős, hetvenes-nyolcvanas éveikben járó nénik és bácsik ülnek, és válogatják gondos aprólékossággal az éjszakai piacokról előző este összeszedett hulladékot.

Aggodalommal teli tekintetünket látva azonban nem győzik ismételni, ők saját elhatározásukból, önkéntes alapon vannak itt, hogy továbbra is a társadalom hasznos tagjai legyenek, ahelyett hogy otthon, semmittevéssel töltsék az idejüket. Hétvégenként egyébként értelemszerűen fiatalokból van több, összesen pedig közel 90 ezren dolgoznak az ország több mint nyolcezer újrahasznosító bázisán.

A központ egyik sarkában apró sámlikra telepedve ül körül néhány néni egy óriási, nyomtatott újságokból és szórólapokból álló szeméthalmot. „A tintával még nem érintkező részei értékesebbek az újságpapírnak, mint a többi. Ezért vágjuk ki őket, és gyűjtjük elkülönítve” – tolmácsolja Gordon, a tajvani külügyminisztérium munkatársa a hozzám legközelebb eső hölgy magyarázatát. A néni tehát pontosan azt csinálja, amitől tartottam: bámulatos türelemmel vagdossa ki betűnként, de legalábbis soronként a papír már használt felületeit.

Fotó: A szerző felvétele

A fehér papír értékesebb, így ha kell, egyenként vágják ki a betűket

Szégyenkezve néztünk egymásra kollégáimmal, hogy az általunk papírra vetett szövegek miatt kell ezeknek az embereknek ilyen aprólékos munkát végezniük, de Gordon értetlenségünket megmosolyogva nyomatékosította: Tajvan ereje éppen ebben a közösségi összetartásban rejlik.

Kiemelt

Álommérkőzés a legendával

Fucsovics Márton idei három melbourne-i győzelmét követően hétfő hajnalban gyerekkori példaképével, Roger Federerrel játszik az Australian Open negyedik fordulójában.

Poszt-trauma

Külföldi fiatalok segítették ki a „nagy diáktüntetés” szervezőit

Totális kudarcot vallottak a szervezők.

Vona és a 2300

A dolgok, amiknek az égvilágon semmi közük egymáshoz.

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!