2018. január 20., szombat, Fábián, Sebestyén napja
Lugas, Lugas Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/sanzonbizottsag-2566318/

Sanzonbizottság

Rock és politika – A Beatrice-koncerten csak az ügynökök nem tudták, hogy a Térden állva szám közben mindenki letérdel…
A Taurus együttes koncertjein a közönség az „anyám, anyám, ébredj, és vigasztalj engem!” kezdetű refrén helyett már 1972-ben – időnként – azt énekelte, hogy „hazám, hazám, ébredj!”. Radics Béla koncertjein a kissé illuminált rajongók a „Bélát a pártba, a Taurust a kormányba!” rigmusokat zengték. Csatári Bence történész, újságíró, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatója az első, aki PhD-disszertációját rocktörténeti témából írta. Nemrég jelent meg új kötete Nekem írod a dalt címmel.

Csatári Bence máig őriz egy kalózkazettát, melyen a Beatrice zenél. Az egyik utolsó sárbogárdi koncerten vette fel a bátyja 1981 áprilisában. Akkoriban nagyon rossz híre volt a Ricsének.

A nyolcvanas évek elején már csak két hely maradt az országban, ahol a zenekar felléphetett: Sárbogárd és Nyíregyháza. A kazettán is hallani, hogy Sárbogárdon már elég egzaltált állapotban játszott az együttes. Miközben ezrek csápoltak a koncertjeiken, a zenekar tagjai takarításból és levélboríték-bélyegzésből éltek. Nagy Feró az édesanyjánál lakott, ott vegzálták állandóan a rendőrök.

– Először 1988-ban láttam a Ricsét élőben – emlékszik vissza Csatári Bence. – Akkoriban kezdtünk el mi is zenélni. A sárbogárdi gimnáziumban megalakítottuk az Extázis nevű együttest, Black Sabbathot, Eddát játszottunk, de volt saját számunk is, például a Semmitmondó blues című.

Szerintem a szöveg a mai napig megállja a helyét. Ezt éppen nem én írtam, de más számokat igen, és emellett doboltam. A dobosokra szokták mondani, hogy már nem közönség, de még nem zenész…

Csatári Bence a szegedi egyetemen a Hydrock’s nevű együttesben folytatta a zenélést. A zenekar tagjai mind vegyésznek készültek, kivéve őt, aki történelem–földrajz szakra járt.

A Ki mit tud?-on lemaradtak a televíziós szereplésről, viszont a rádió több számukat rögzítette, igaz, közülük néhányat – Bence helyett – dobgéppel vettek föl. Később mégiscsak bekerült a tévébe, Vágó István Mindent vagy semmit című kvízműsorába, ahol 26 évesen megnyerte a fődíjat, az autót.

Levél Aczél Györgynek

– Időközben a bibliaoktató szakot is elvégeztem a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán, és egyháztörténetből írtam a diplomamunkámat – egészíti ki a listát.

– Úgy gondoltam, ezt vinném tovább doktori disszertációnak, de különböző objektív okok, főleg a kutatás nehézsége miatt lemondtam róla, és a rocktörténetet választottam.

Két évvel ezelőtt két kötete is megjelent könnyűzenei témában. Az első, Az ész a fontos, nem a haj a Kádár-rendszer könnyűzenei politikájáról szól, s a doktori disszertációjának populáris változata.

Érdekessége, hogy a hatalom szempontjából vizsgálja az 1956-tól 1989-ig terjedő időszakot. Akkoriban a zenészek karrierjét meghatározó Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, az Országos Rendező Iroda (ORI) és a Nemzetközi Koncertigazgatóság monopolszervezetként működött, miközben az MSZMP Központi Bizottságának két szerve felügyelte a zenét.

Az egyik a Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály, a másik az Agitációs és Propaganda Osztály volt. Ott dőlt el, hogy a televízióban, rádióban, újságokban megjelenhetnek-e a zenészek, és ha igen, milyen formában.

Csatári csaknem az összes levéltári forrást, amelyet ez ügyben lehetett, áttekintett. Útközben derült ki, hogy sok irat még mindig zárolva van, és rengeteget leselejteztek. Az iktatókönyvből tudható, hogy valaha léteztek, de ma már nincsenek meg.

– Ma az idős zenészek legnagyobb fájdalma, hogy nagyon alacsony a nyugdíjuk – állítja Csatári Bence. – Az Országos Rendező Iroda iratanyagából kiderülhetne, hogy akkoriban mekkora összeget vontak le tőlük nyugdíjra.

Erős a gyanú – ezt az ORI egyik pénztárosa is megerősítette –, hogy levonták a gázsijukból, amit kellett, csak az nem jutott el a megfelelő helyre.

A pénz egy részéből például az ORI munkatársainak társasutazásokat szerveztek. Azért ez elég kemény történet. Sikkasztás.

A kommunizmus idején az Interkoncert intézte monopolszervezetként a magyar énekesek összes külföldi fellépését. Korda György mesélte, hogy egyszer Svédországba is elhívták koncertezni, amit egyszerűen eltitkoltak előle.

Egyébként Kovács Kati is több hasonló történetre emlékszik. Korda újonnan megjelent lemezét dedikálta egy könyvesboltban, ahová szándékosan kevés példányt vittek ki. Telefonáltak, hogy hozzanak még. Hoztak is. Sokat.

Csak nem Korda György lemezét, hanem a Neoton Famíliáét… Egy Aczél Györgynek címzett levélben a Záray–Vámosi házaspár arról írt, hogy szeretnék befejezni a házuk építését, ezért kérik, hogy engedjék ki őket Németországba dolgozni.

Azt nem taglalták, hogy az NSZK-ba vagy az NDK-ba akarnak-e menni. Ráadásul Aczél nevét csak c-vel írták. Nem is válaszoltak a levelükre. Egyébként se Aczél, se Erdős Péter, se Bors Jenő – a Hungaroton két vezetője – nem szerették a házaspárt, giccsesnek találták őket.

A hanglemezgyártó vállalat berkein belül nemcsak a Fekete Bárányokat, a Hobo Blues Bandet, a Ricsét, a P. Mobilt akadályozták. Sokan úgy kerültek az üldözött vagy tiltott kategóriába, hogy már volt lemezük vagy táncdalfesztivál-győzelmük.

A Hungária együttes elkészült albumát 1977-ben nem adták ki. A The Beatles-antológia kiadását Erdős Péter nem engedte, mondván, sérti a Neoton Família piacát. Egyébként a Hungáriát a későbbiekben sem szerették. Egyszer meg kellett várniuk, míg Erdős Csepregi Évával Bulgáriába utazott nyaralni, hogy felvehessék a lemezüket – titokban.

Egymást figyelve

– A hatalom rettegett, ha egy-egy koncerten összejött tízezer ember – mondja a történész.

– Nagy volt a féltékenység is, mert a KISZ-rendezvényeken kongott a nézőtér az ürességtől, május elsejére erőszakkal kellett kivezényelni az embereket. Azért azt el kell ismerni, hogy a besúgórendszert nagyon ügyesen megszervezték. A zenészeket egymással is figyeltették. Létezett olyan jazzduó, ahol a zongorista jelentett a gitárosról, a gitáros pedig a zongoristáról, és egyik sem tudta, hogy a másikat is beszervezték. Persze voltak lebukások, szakkifejezéssel élve dekonspirációk. Például az ügynökök nem tudták, hogy a Beatrice-koncerten a Térden állva című szám közben mindenki letérdel. Hátulról az őrnagy mutogatta a szerencsétleneknek, hogy bukjanak már le. A Ricse-kendő kevés volt, másként is hasonulni kellett a közönséggel, különben gyorsan rájöttek, hogy kik a besúgók. Nagy Feró kikérte magáról a III/III-as iratanyagokat. Látni kellett volna az arcát, amikor elmondtam neki, hogy a rajongói közül egy 17 éves srác jelentett róla, amiért cserébe nem lett katona.

Nemcsak a rádióban, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál is voltak lehallgatások. A lehallgatóbizottság kéthetente meghallgatta a legújabb komolyzenei, népzenei és popzenei termést. Az első kettőt nem végig, viszont a könnyűzenei anyagokat az utolsó taktusig.

Az együttesek közül páran több dalt adtak be, a szövegírók is bekalkuláltak néhány számot, melyet inkább beáldoztak – cserébe egy másikért. Beadtak olyan Illés-számot is, melyről Bródy tudta, hogy ki fogják dobni.

Igaza is lett, viszont a Miért hagytuk, hogy így legyen? vagy a Sárga rózsa szövege valahogy átcsúszott, elterelődött róluk a figyelem. Ha a bizottság nem engedélyezte, akkor elvileg sehol nem játszhatták a dalokat. Koncerten se, ami a Beatricét vagy a Bizottságot nem nagyon érdekelte.

A későbbiekben az URH vagy a Kontroll Csoport sem vitte a sanzonbizottság elé a szövegeket, nem is vágytak arra, hogy ORI-vizsgájuk legyen. 1985-ben megszűnt a sanzonbizottság, előbb múlt ki, mint a Kádár-rendszer. Csatári Az ész a fontos, nem a haj című könyvét Héthy Apor hegedűművész emlékének ajánlotta, aki Egri János műsorában, az Elmebajnokságban lett győztes.

– Miután vége lett a tévés vetélkedőknek, melyeken többször részt vettünk, úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy Mindent vagy semmit klubot, ahol havonta játszunk – emlékszik vissza Csatári Bence.

– Héthy Aporral, nagy példaképemmel a klubban találkoztam, ahová mostanában ritkábban jutok el, de a könnyűzenei vetélkedőre – mindkettő az Aranytízben működik – viszonylag rendszeresen járok. Félperces bejátszásokból kell felismerni pop-rock zenéket.

Gyorsasági játék, nem könnyű. Egyszer meghívtuk Benkő Lászlót, aki a saját számánál később nyomta le a gombot, mint a másik két játékos!

Csatári Bence másik könyve, mely szintén 2015-ben jelent meg Jampecek a Pagodában címmel, a Magyar Rádió könnyűzenei politikáját veszi górcső alá a Kádár-rendszerben. Egészen a közelmúltig a rádióban létezett egy levéltár, ahol ő még átnézhette az anyagokat.

A borítéktárba is bemehetett, ahol a „Z-sített” dalok anyagai voltak. Ez azt jelenti, hogy ha egy műsor zeneileg szerkeszthetővé vált, akkor a kartonjára egy nagy Z betűt írtak. Nemrégiben, Csatári Bence 45. születésnapja előtt egy nappal jelent meg a trilógia harmadik kötete, a Nekem írod a dalt.

Fotó: Fortepan

Omega–LGT–Beatrice-koncert a Siófoki Szabadtéri Színpadon, 1980

Saját szemszögből

– A történészi kutatások után úgy éreztem, meg kell kérdeznem az érintetteket is – magyarázza a szerző.

– Nemcsak a muzsikusokat, hanem azokat a kultúrpolitikusokat is, akik abban a korban befolyásolták a zenészek életét. A kötetben megszólal például Lendvai Ildikó, aki a KISZ KB Kulturális Osztályát vezette. Azt elismerte, hogy a pártállamnak is köze volt ahhoz, hogy bizonyos zenekarok karrierje másként is alakulhatott volna, ha nincs diktatúra.

Csatári kötetében megpróbálta az összes eddigi kutatását úgynevezett oral history módszerrel, vagyis interjúkkal is alátámasztani, netán cáfolni, mivel az iratokban sem lehet száz százalékig megbízni.

Sokszor a dokumentumok is hazudhatnak, lehet, hogy írójuk nem akar manipulálni, de néha az is elég, ha egyszerűen csak a saját szemszögéből veti papírra az eseményeket. Akadémiai szinten is vita zajlik arról, hogy a levéltári források mennyire tekinthetők egzaktnak és objektívnek.

Csatári Bence most megjelent könyve a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) kiadásában jelent meg. A NEB a kommunista diktatúra feltérképezésével és kutatásával foglalkozik, kutatócsoportjának a történész már három éve tagja.

– A kulturális munkacsoporton belül a korabeli kormányszóvivői irodának tekinthető Tájékoztatási Hivatal működését kutatom – fűzi hozzá –, ami azért is érdekes, mert egy időszakban Kádár Jánosné volt az egyik főosztályvezető. De vár még rám az ORI, a Hazafias Népfront és a Szakszervezetek Országos Tanácsának sok-sok irata is. Ezeket mind szeretném földolgozni. Közben versenyt futok az idővel, mert a lehetséges interjúalanyok jóval idősebbek nálam. Kérdés, tudnak-e, akarnak-e még beszélni.

Kiemelt

Egyhavi keresettel több maradt az embereknél

A további emelkedéshez jó alapot teremt a minimálbér nyolcszázalékos és a garantált bérminimum további 12 százalékos emelése – mondta Varga Mihály.

Poszt-trauma

Vona és a 2300

A dolgok, amiknek az égvilágon semmi közük egymáshoz.

A Budapest Pride csapata bedobta a Conchita-bombát

„Az egész országot szivárványba borítjuk”.

Oknyomozó riporternek csapott fel a DK elnöke

Bizonyára ő is a Gőbölyös Soma-díjra hajt.

Megkapták a leckét a fideszes parasztok

Az SZDSZ émelyítő bűzét böfögte fel Vajda Mihály.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!