– Egy héten belül két fontos esemény történt az életében. Átvehette a Hemingway Alapítvány Dr. Szabó György orvostudományi díját, majd a nagyközönség azt is megtudhatta, hogy az ön vezetésével került sor az első robottal végzett agyműtétre. Volt már ilyen sűrű hete?
– A nyilvánosság előtt semmiképpen. Egy díj értékét egyebek mellett az határozza meg, hogy kiket tüntettek ki azzal korábban. Ez az említett elismerés hatalmas megtiszteltetés számomra, hiszen a tizenhat díjazott között a kilenc akadémikus mellett hat sebészprofesszor található, illetve ott van jó barátom, a hazai tüdőátültetést megalapozó Lang György. A sikeres beavatkozás bejelentésével azért vártunk egy hónapot, hogy a beteg kellően megerősödjön a szerepléshez. A két esemény valóban gyorsan követte egymást.
– Egy epilepsziás beteg többórás, robot vezérelte műtéte után beszélgetünk…
– Négy órán át folyamatosan koncentráltunk, és mivel nem minden úgy alakult, ahogy eredetileg elképzeltük, menet közben újraterveztük az elektródák elhelyezését. Ez a délután is mozgalmas volt Rosával, de nem panaszkodom, mert ezeknél a műtéteknél hatalmas segítség a robot: az automatizált célzóberendezéssel az elektródákat 0,6 milliméter pontossággal illeszthetjük a helyükre az agyban. Rendkívül pontos, nagyon stabil, és sokszor olyan műtéti behatolások elvégzésére is alkalmas az eszköz, amire a klasszikus célzókészülék képtelen. A robotkar például ugyanabba a műtéti pozícióba tér vissza tizedmilliméteres pontossággal, ahonnan kivezéreltük. Tíz-tizenkét óra helyett három-négy óra alatt befejezzük a műtétet. Az is újdonság, hogy egy komputervezérelt, úgynevezett robotizált célzóberendezést eddig nem engedtünk ilyen közel az emberi agyhoz.
– Nevezhetjük ezt a beavatkozást még sebészetnek, hiszen számítógép vezérelte robot ültette be az elektródákat?
– Igen. A koponya feltárása továbbra is a mi feladatunk. Az elektródákat is mi tesszük a helyükre, és a számítógépet is mi programozzuk.
A robot feladata a célzás és a beteg fejének pontos rögzítése. Azaz a gyógyítás élménye nem csorbul, csupán módosul. A gyors helyzetfelismerésre, értékelésre, azonnali reagálásra, lélekjelenlétre továbbra is szükség van.
– Csak a műtéti idő, vagy a felelősség is csökken?
– A műtéti idő valóban csökkent, de egy-egy beavatkozást akár többhetes felkészülés előz meg. Vegyünk egy epilepsziasebészeti példát: gyakorta előfordul, hogy először csak azt a régiót ismerjük, ahonnan kiindul az epilepsziás roham, de hogy azon belül pontosan honnan, annak meghatározása időigényes feladat. A felelősség nem csökken, hiszen a robot nem vehet le efféle terhet a vállunkról. Minden rajtunk múlik.
– Kinek a fejéből pattant ki, hogy ennek az országnak szüksége van a világszínvonalú Rosa robotra?
– Az enyémből, de az, hogy végül idekerült, nem csak rajtam múlt. Partnerünkkel tudtuk, mire vállalkozunk, munkacsoportom készen állt a régióban egyedülálló eszköz klinikai használatára és akár további fejlesztésére. Nyitottak vagyunk az újra, nem azt nézzük, hogy miért ne csináljunk valamit, hanem, hogy miként valósítsuk azt meg.
– Egyedülálló, hiszen a környező országok egyikében sincs ilyen berendezés. Esetleg külföldieket is műtenek a robottal?
– Ausztriának nincs, Belgiumnak, Svájcnak és Szaúd-Arábiának csak egy-egy ilyen készüléke van. Kölntől keletre csak Moszkvában tudok ilyen készülékről. A külföldi betegellátás lehetősége adott az intézetben.
– Kiket vállalnak el?
– Azokat az epilepsziás, Parkinson-kóros és egyéb idegrendszeri mozgászavaroktól szenvedő betegeket, akiken a gyógyszeres kezelés már nem segít. Egyéb mozgászavarok kezelése mellett endoszkópos beavatkozásoknál is hasznos lehet, de a gerincsebészetben is egyedülálló alkalmazásokra nyílik lehetőség. A robot korhatár nélkül használható, hiszen csak egy technikai eszköz a műtéthez.
– Az elején biztosra mennek, vagy rizikós esetek is szóba jöhetnek?
– Itt minden eset komplikált. Egyre több olyan epilepsziás betegünk van, akinek az agyában a legmodernebb képalkotó eljárások sem találnak eltérést, az érintett mégis súlyos tüneteket produkál. Vajon honnan indulhat a roham? A Rosa a bonyolult esetek kivizsgálásában van a segítségünkre. Ezért is vettük.
– Szakterülete az idegsebészet, az ideggyógyászat és a fájdalomterápia. Mindig erre készült, vagy így alakult?
– Gyerekkorom óta tetszett az orvos munkája, nagy hatással volt rám a sikeres gyógyítás élménye, amelyet már középiskolásként megtapasztalhattam. Eredetileg az állatorvosi pályára készültem, de édesapám középiskolásként az egyik nyáron műtőssegédnek adott a tapolcai kórházba. A család Szigligeten nyaralt, én meg bejártam Tapolcára bringával a műtőbe segédkezni. Éppen hadgyakorlatot tartottak a Bakonyban, és az egyik helikopterrel a katonák berepültek a jegenyesorba. Lezuhantak, az egyik meghalt, mint utóbb kiderült, a másiknak a mája repedt meg. A harmadiknak öt centiméternyi szélességben szétnyílt a koponyája. Láttam a pulzáló agyat. A katona éber volt, beszéltünk vele. Ott tapasztaltam meg, ahogy akutan ellátták a hasi sérültet, hogy egy sebész hogyan tud életet menteni. Ez olyan hatással volt rám tizenhét évesen, hogy ezt követően nem gondolkodtam azon, milyen szakmát választok.
– Pályája kezdete óta mennyit változott az agysebészet?
– Akkor a mikrosebészet élte fénykorát. A 2000-es évek elejétől az volt a szakmánk célja, hogy minél kisebb nyílást ejtsünk a beteg fején. Bevezettük a koponyabázis-műtéteknél endoszkóp használatát, hogy minél kevésbé terheljük a beteget, hiszen minél nagyobb a seb, annál hosszabb a gyógyulás, annál több szövődmény alakulhat ki. Újdonság volt az éren belüli műtéti eljárások megjelenése, amikor az agyi vérzésforrást az éren belüli eszközökkel számolták fel. Az agyi erek elzáródását sem az ér megnyitásával szüntetik meg sok esetben, hanem az érbe juttatott ballonokkal tágítják azt eredeti méretére, vagy stentet (hálószerű anyag) ültetnek be. Az agyi érműtétek 70-80 százalékát ilyen módszerekkel végzik, mindössze 20-30 százalékát klasszikus úton. Az agyba ültetett elektródák, neuropacemakerek is sokkal tartósabbak a korábbiaknál, kevesebb a meghibásodás, ráadásul különböző irányokba is tudunk hatást kifejteni. Ez azt jelenti, hogy szelektívebben stimulálható az agy. Az elektródák működését szabályozó neuropacemakerek telepei sem egy-két, hanem akár 10-25 évig működhetnek. Szédületesen fejlődik a szakterület.
– Tavaly novemberben jelentették be, hogy Kína nem engedélyezi a korábban tervezett fejátültetést, amelyet egy kínai és egy olasz sebész a világon első alkalommal végzett volna el egy önként jelentkezőn. A Valerij Szpiridonov nevű, izomsorvadásban szenvedő orosz férfi visszalépett. A fejátültetést Sergio Canavero olasz és Zsen Hsziao-ping kínai sebész tervezte, holttesteken már hajtottak végre egy alkalommal fejátültetést. Német tudósok szerint a megszakadt gerincvelő összekapcsolása lehetetlen. Tényleg lehetetlen?
– Tudósok évtizedek óta hiába próbálkoznak lebénult embereknél a sérült gerincvelő gyógyításával. Az itt futó idegpályák és az elpusztult idegsejtek működésének helyreállítása, gyógyítása olyan kihívás, amellyel a világon még senki sem birkózott meg. Nem lehet összevarrni, működőképessé tenni a gerincvelő elszakadt pályáit. Egyébként nem értem, hogy mit szeretne elérni a két kolléga. Egy idős fejet fiatal testre varrni abban a reményben, hogy azzal majd „megfiatalítják” az embert? Szívátültetésre váró betegnek nem találnak megfelelő szívet, s ezért kapjon egy komplett testet? Vagy az öröklött izomsorvadás betegség lenne az ok? Valójában nem ismerem az indikációt. Jó lenne, ha nem a bulvársajtó kapná fel a témát, hanem szakmai fórumon hallanánk róla. Ott jelenleg csönd van.
– És mi az, ami elképzelhető? Ötven éve az is nehezen tűnt hihetőnek, hogy robotok ültessenek elektródákat az agyunkba.
– Új eljárás a fókuszálható ultrahang, amelynek a lényege, hogy koponyanyitás nélkül bizonyos frekvenciájú ultrahangot egy pontra irányítva a beteg koponyájában kórosan működő sejteket pusztítanak el. Arra is lehetőség van, hogy MRI (mágneses rezonancián alapuló) készülékben operáljanak. A folyamatosan frissülő képeken látszik, hol tartanak a beavatkozással, merre járnak a testben, az agyban. A jövő egyik útja, hogy a mesterséges intelligenciának köszönhetően még pontosabb diagnosztikai módszerek születnek. Olyan szövettani eljárások vannak kialakulóban, hogy szöveti festés nélkül különítik el a kóros és az egészséges szöveteket.
– Rosa első páciense az a hetvenéves rendőr volt, aki a műtét előtt kézremegése miatt olvasni sem tudott, egy hónappal a beavatkozás után pedig senki sem mondaná meg, hogy efféle problémája volt. Az ő öröme egyértelmű, de mit érez ilyenkor a szakember?
– Olyan élmény ez, amelyet minden orvos megtapasztal. Ez egyfajta katarzis. Az ember ezt ritkán mutatja ki. Egy zongoraművész sem osztja meg a közönséggel, hogy az adott darabot akkor úgy játszotta el, ahogy azt mindig is szerette volna. Azt hiszem, egy sikeres műtét után ugyanazt az élményt éljük át mi, orvosok, pláne olyan esetekben, amikor az hosszú évekig megoldhatatlannak tűnt. Az átélt katarzisnak egészségvédő funkciója is van, hiszen a sebészek szinte folyamatos stresszben élnek, ezért, ami pozitív eredménnyel jár, az bennünket is segít. Többek között a gyógyítás élménye tart életben.
Erőss Loránd
1965. augusztus 13-án született Budapesten. 1990-ben szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ezt követően 1995-ben neurológiából, 2000-ben pedig idegsebészetből szakvizsgázott. Jelenleg az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Funkcionális Idegsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa, egyetemi docens. 2014-ben a Prima Primissima Alapítvány Magyar tudomány kategóriában Prima díjjal tüntette ki. Május közepén a Hemingway Alapítvány Dr. Szabó György orvostudományi díját vette át.