Franciaország fejlett demokrácia. Legalábbis a magyar balliberális ellenzék számára, amely szerint nem árt szemünket Párizsra vetni.
Még a karácsony előtti napokban robbant ki a botrány: Édouard Philippe, ő a kormányfő – rajta kívül a franciák 75 százaléka nem tud két minisztert megnevezni kabinetjéből – december első napjaiban hivatalos úton járt Új-Kaledónián.
Ez Franciaország tengeren túli területe, jó messze az anyaországtól, a Csendes-óceán délkeleti részén, valahol Új-Zéland körül. Most egyre többször szóba kerül, ugyanis ez évben népszavazást tartanak arról, hogy a sziget elváljon-e Franciaországtól.
Az őslakos kanakok kisebbsége akarja a kiválást, míg a betelepültek zöme, amelyeknek száma a 250 ezres lakosságból ugyanannyit tesz ki, mint a kanakoké, nem. De nem is ekörül alakult ki gond.
A hazafelé úton Édouard Philippe úgy találta, hogy a francia állam által biztosított repülőgép túl lassú, ráadásul kényelmetlen, például nem volt rajta első osztály. A francia légierő Airbus A340-es gépét használták a hazaútra, a miniszterelnök és majd hatvanfős kísérete ezen volt kénytelen utazni.
A Tokióban tervezett közbülső leszállás előtt Philippe kormányfő elintézte, hogy gépet válthassanak: egy száz fő szállítására alkalmas, ugyanolyan típusú, de luxusfelszereltségű, minden utasnak bizniszszolgáltatást nyújtó repülő várt rájuk a kifutópályán. A delegáció másnap a reggeli órákban landolt Párizsban, a katonai gép két óra eltéréssel – utasok nélkül – érkezett meg a francia fővárosba.
Tehát két órát nyertek. De ennek ára is volt. A francia adófizetőknek csupán ez a gépváltás 350 ezer eurójába – úgy 110 millió forintba – került. Franciaországban nem szoktak garasoskodni, ha állami vezetők kényelméről van szó, de ezért ez még ott is csípte a szemet.
Milyen halaszthatatlan ügy miatt kellett Édouard Philippe-nek december 6-án 7 óra 30 perckor már Párizsban lenni? Talán épp ekkorra volt időzítve a globális felmelegedés elleni végzetes ütés bevitele vagy esetleg az észak-koreai atomválság megoldásának bejelentése? Nem, ilyenekről nem volt szó.
Aznap, a délelőtti órákban ment a francia elnök, Emmanuel Macron algíri útjára. Franciaországban az a szokás, hogy a két vezető, az államfő és a miniszterelnök közül az egyik hazájában tartózkodik. Hát nem megért a népnek 350 ezer eurót, hogy kijelölt vezető ügyelt rájuk?
A francia protokolláris elvek szerint, ha az elnök valamilyen formában nem tudja ellátni feladatát, a helyébe a szenátus elnöke lép. Talán arra a pár percre ő is megtette volna.
Philippe kormányfő javára írandó, hogy minden felelősséget magára vállalt az ügyben. Azonban nyilvánvalóan nem fog sorban állni az államkincstár pénztára előtt, és kicsengetni a 350 ezres eurós számlát.
Egyes hívei azzal akarták mentegetni a miniszterelnököt, ha ezt az összeget a teljes delegáció létszámával elosztjuk, akkor még 6000 euró sem jön ki! Mások komolyabb jelentőséget tulajdonítottak az esetnek.
Az ígéretek ellenére a politikai vezetők körében semmiben sem változott a közpénzekhez való arrogáns hozzáállás, a kormányfő más mércét alkalmaz saját magával, mint másokkal kapcsolatban.
Volt ilyen ügy korábban is, de Macron kijelölte az utat, hogy ő majd megszünteti az állami költségvetésből való dorbézolást. Vélhetően ezért a „semmiségért” nem fog megválni kormányfőjétől.
Tudjuk, az állami feladatok ellátása sokba kerül. A magyar külügyminisztérium ősz végén tette közzé Orbán Viktor kormányfő utazásainak költségét harmadik ciklusában, azaz kevesebb mint három és fél év alatt. Százkilencszer utazott külföldre, a repülőjegyek kilencvenmillió forintot tettek ki.
Bár az ellenzék felfogása szerint gyalog is megtehette volna ezt a távot. Két óra nyereség áll szemben 109 hivatalos látogatással, és marad még vagy húszmillió forint különbözet.
Ne feledjük, Franciaország nagy és különösen demokratikus állam, amely példát mutat másoknak!