Dühöng a világon a zaklatási botrány. Ellenőrizhetetlenül szedi a fejeket, se szeri, se száma a vélt vagy valós „elkövetőknek”, akik valaha rosszban sántikáltak. Francia nyelvterületen most akkorát durrant egy könyv, hogy süket, aki ezt a hatalmas robajt nem hallja meg. Ám mégis vannak jó páran, akik előrehaladott halláskárosodásban szenvednek. A balliberális sajtó igyekszik elhallgatni a kötet megjelenését. Bizonyíthatóan nem a mostani zaklatási kampány részeként íródott a leleplező mű, hiszen egy hónapja jelent meg Kanadában, tehát a könyv megírása, szerkesztése, nyomdába küldése miatt jócskán megelőzte a Hollywoodban kirobbant botrányt, amely végigsöpör a világon.
A szerző, Fabrice Thomas már kilenc éve Québecben él, az előző század utolsó évtizedeiben szeretőként – először sofőrként, majd ruhatervezőként – részese volt Yves Saint Laurent, a párizsi divatvilág meghatározó személyisége és párja, Pierre Bergé életének. A múlt hónap végén egy kanadai tévécsatornának nyilatkozva kijelentette: „Olyanokat éltem át és láttam, hogy hozzájuk mérve Harvey Weinstein (a zaklatási botrányt kirobbantó hollywoodi producer) vagy Dominique Strauss-Kahn (a szexuális ügyei miatt elbocsátott Nemzetközi Valutaalap-vezér), higgyék el nekem, csak ministránsgyereknek számítanak.”
Az író nem holmi térdre nyúlásról, zaftosabb mondat megeresztéséről, simogatásról, hanem szexuális erőszakról számol be. Hogyan vált a heteroszexuális Thomas – mára megnősült, és családja körében él – a pokoli pár szexuális játékszerévé? Életében valami kapaszkodót keresett, 1984-ben úgy érezte, befogadták a „felső körök”, ám azt is tudta, ennek ára van, orgiákon kellett részt vennie. Hárman szadomazo csoportot alkottak: Bergé őt ostorozta, míg neki kellett Yves-t megvesszőznie, aki örömmel vállalta a megalázott szerepet.
Thomas meghívást kapott Saint Laurent marokkói, Oasis nevű villájába is, amely a marrákesi Jardin Majorelle-ben volt. Vendégként megfordult itt Andy Warhol, a The Rolling Stones tagjai, de számos baloldali párizsi politikai személyiség is. Akkoriban Marokkó a szexturizmus egyik fellegvára volt, a francia művészek, akik „új húsra” vágytak, gyakran keresték fel, hiszen az itteni fiúk mind kisportoltak voltak, egész nap a labdát rúgták, és pár frankért sok mindenre készen álltak. Yves és Pierre azonban mindig azt hangsúlyozta, ők itt nem turisták, állandó kapcsolatot ápoltak fiatal szeretőikkel.
Egy esetben a ház melletti parkban Thomas félreérthetetlen helyzetben találta Saint Laurent-t egy kiskorúval. „Ez megengedett errefelé?” – vonta kérdőre később a divatkirályt, aki ezt felelte neki: „Tudnád, mi folyik a pálmakertben!
A hatóságok úgy tesznek, mintha nem látnák. De persze mindenki tudja az igazat.” Bergé egy tévéinterjúban így nyilatkozott: „Nem vagyok pedofil. Sohasem rendeztem lumpolást marrákesi házamban. Aki mást állít, az hazudik.” Volt, aki mást állított. Például egy pap, aki 2013-ban Marokkóban járva arról számolt be egy francia magazinnak, hogy miként folyik „a gyermekprostitúció a Majorelle villa környékén”.
„Két ikon, két különleges ember, de két szexuálisan beteg személyiség” – ez Fabrice Thomas magyarázata a nagy hallgatásra, amellyel a könyvet Párizsban fogadták. „Franciaországban a sajtóban tapasztalható az egyik legnagyobb diktatúra” – ez a volt szerető meglátása. Csupán két hónapja, 86 éves korában halt meg Pierre Bergé (Yves Saint Laurent 2008-ban távozott az élők sorából), akinek a dicsőítő megemlékezéseit most át kellene hangszerelniük. Ne feledjük, hogy Bergé mennyire kötődött a „szabadság” eszméjéhez, persze, ahogy azt ő elképzelte. Mégpedig „a legszélsőségesebb baloldalhoz, a baloldali libertarianizmushoz”.
1930-ban radikális családban született. Semmirekellő, pokolfajzat, és hallatlanul lusta – ez volt az anyja értékelése róla. Az első tüntetésén az apja vállán ülve teli torokból énekelte az Internacionálét. Gyűlölte az egyházat, élen járt az LGBT mozgalom támogatói között, küzdött a homoszexuálisok házassági és örökbefogadási jogaiért, ellenezte a muzulmán fátyolviselést, a 35 órás munkahetet, a környezetvédőket, és nagy hanggal állást foglalt a föderális Európa, a külföldiek szavazati joga, a szabad droghasználat mellett. Egyetértett azzal, hogy a gazdagokat még jobban adóztassák meg. Kivéve a műkereskedőket, ő ugyanis műtárgyak kereskedelméből szerezte és gyarapította vagyonát.
Huszonnyolc éves volt, amikor találkozott Yves Saint Laurent-nal, jól ráérzett, hogy az ő segítségével előtte is megnyílnak a hatalom és befolyás kapui. Később egész Párizs a lábai előtt hevert, diszkrét volt, és nagylelkű, a barátain mindig segített, vagy ha nem tudott, ajánlott egy ismerőst, akire az illető számíthatott. „Maffiózó vagyok” – állította félig tréfásan magáról. A nyolcvanas évek elején hatalomra került nagy szocialista barátja, François Mitterrand.
A Chez Luluban, Párizs felkapott éttermében gyakran látták őket együtt vacsorázni. Bergé az ekkor erősödni látszó Nemzeti Front bekerítésén munkálkodott. Jelentős összegekkel támogatta az SOS Racisme fajgyűlölet-ellenes szervezetet, amelyet a Nemzeti Front ellenfeleként használt. 1985-től finanszírozta az igencsak Mitterrand-párti
Globe politikai magazint. 1993-ban jól jött a szocialistáknak nyújtott támogatás: a bajban lévő Yves Saint Laurent cégét „aranyáron”, 1,51 milliárd frankért megvette az állami Elf egy leányvállalata, a Sanofi.
A médiában továbbra is voltak vállalkozásai, de a legnagyobb dobása az volt Bergének, hogy 2011-ben harmincszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Le Monde francia napilapban. Aztán fokozatosan szembekerült a lap szerkesztőségével, a végső lökést a szakításhoz az adta meg, hogy a konszernhez tartozó la Vie katolikus lap homoszexuális házasságot ellenző vezércikket közölt.
Támogatta elnökké választásában Hollande-t, győzelmekor nagy vacsorát rendezett tiszteletére. Csakúgy mint a jelenlegi államfőt, Emmanuel Macront, aki – mint tudjuk – „tökéletesen független”. Pierre Bergé a balliberálisok „keresztapja” volt, mindenről és mindenkiről megvolt a véleménye. Ezt az embert a baloldaliak még életében erkölcsi emelvényre ültették. Ellene nem indult semmiféle vizsgálat sem Marokkóban, sem Franciaországban.