Tisztességes úr, Monsieur Propre – így hívták hívei François Fillont a tavaly év végi előválasztások alatt. Ekkor még kijárt neki ez a megszólítás. A mérsékelt jobboldalon fő vetélytársai közül az egyik
– Alain Juppé – büntetett előéletű, míg a másikról – Nicolas Sarkozyről – azt sem tudni, hogy a pénzügyi visszaélések miatt zajló melyik ügyében jár a rendőrségi kihallgatásokra. Erre mondta Fillon emlékezetes poénját: „Képzeljék el, hogy De Gaulle tábornokot megvádolják!” Nem kis meglepetésre a volt kormányfő, François Fillon november végén magabiztosan megnyerte az ellenzéki jobboldal előválasztását, a mérsékelt jobb és közép kiválasztottjaként készült az elnökválasztási kampányára. Előzetesen szinte mindenki azt jósolta: ha valamilyen fatális hibát nem követ el, akkor borítékolható Fillon győzelme az elnökválasztások második körében, május elején.
De elkövette. És nem is most, hanem évekkel ezelőtt. A tisztességes úron zavaró, oda nem illő foltok jelentek meg. A Le Canard enchaîné, A Leláncolt Kacsa szatirikus lap a múlt hónap végén jelentette meg cikkét, amelyben azt állította, hogy évtizedeken keresztül Fillon fiktív állásban, parlamenti asszisztensként foglalkoztatta feleségét, Pénelopét. Aztán a francia média szinte mindennap új fejezettel állt elő: Fillon a két gyermekét, a lányát és fiát is ügyvédgyakornokként alkalmazta, amikor még nem is tették le a szakvizsgájukat. Felmerült, hogy felesége még az elbocsájtásából is hasznot húzott, és egy másik nem valós állást is a nyakába varrtak.
Az összeg, amellyel az évek során a Fillon család gazdagodott, meghaladta az egymillió eurót (310 millió forint), és ki tudja, valóban a végére értünk-e az elszámolásnak, és holnap nem bukkan-e elő újabb ügy. Az egymillió euró a középosztálybeli franciáknak is felfogható összeg, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy mennyit ér a lakása, a gépkocsija, és ehhez tud viszonyítani. De miért csak a politikusoknak lehet törvénytelenül, már-már aprópénzként leakasztani ilyen pluszbevételt, amikor az egyszerű állampolgár minden megkeresett fillérje után adózik?
A nagytőke támogatottja
Lehet, hogy jól kiszámított, ráadásul összehangolt médiatámadást láthattunk, amelynek az elnökválasztás esélyesei közül a korábbi kormányfő eltávolítása volt a célja. Fillon két hét után kiállt a támogatói elé, és egész Franciaországtól bocsánatot kért az elkövetett hibáért. Nem tudni, nem várt-e sokáig ezzel a gesztussal, ugyanis a Les Républicains, A Köztársaságiak pártjában már felmerült, hogy sürgősen új jelöltet kellene állítani. A tengerentúlról átvett előválasztások, amelyekre a jobboldal először fanyalodott, ilyen váratlan bonyodalmakat okozhatnak. Az alig több, mint két hónap múlva esedékes francia elnökválasztások előtt nincs idő ilyen újabb megméretésre. De akár baleset vagy betegség is érheti a korábban megválasztott elnökjelöltet. Vegyük elő a második helyen végzettet? Vagy ha ő nem vállalja, akkor a harmadikat?
Ha megindul a hivatalos rendőrségi eljárás Fillon ellen közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával, a politikusnak akkor is van még menedéke. Egy hónap múlva érvénybe lép az a szabály – kizárt, hogy ez idő alatt lezárulna a vizsgálat –, amely a jelöltnek az elnökválasztás végéig védettséget ad bárminemű rendőrségi fellépés ellen.
De nem is emiatt kell aggódnia Fillonnak, hanem a népszerűségvesztés miatt, amelyet a Pénelopé-botrány kipattanása óta el kellett szenvednie. Még jó, hogy a jobboldali jelölt médiaszakemberei azonnal leállították, hogy a volt kormányfő környezetéből bárki megszólalhasson az ügyben. Így Fillonnak csak magával kell elszámolnia, hogy nem emlékezett a pontos dátumokra, összegekre. A katolikus hívő Fillont tíz franciából hét nem szeretné látni az elnöki posztért indulók közt. Sajnos érthető a csalódottság mértéke.
Az elnökválasztási küzdelemben a közvélemény-kutatások szerint François Fillon a harmadik helyre szorult, igaz, csupán egy-két százalék választja el az előtte állótól, de így – jelenleg – nem kerülne be a mindent eldöntő második fordulóba. Az első helyen Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöknője és jelöltje áll, míg őt követi – hatalmas meglepetésre – Emmanuel Macron, aki függetlenként indul, és François Hollande szocialista kormányában gazdasági miniszter volt. A neoliberális gazdasági elveket valló, de a franciáknak valódi reformok sorozatát ígérő fiatal jelölt egyértelműen a nagytőke, Brüsszel és a sajtó hathatós támogatását élvezi. A Fillon-ügy kipattanásával Macron előtt hatalmas lehetőség nyílt meg arra, hogy még a végső győzelmet is learathassa.
A Fraxit réme
A kérdés az, hogy Fillon esetleges kiválásával vajon az eddigi hívei a második körben ki mellé húzzák be a keresztet: a szélsőjobboldali vagy a bal- és jobboldali középről szavazatokat váró jelöltre. De tegyünk egy gondolatkísérletet: mi történne, ha Fillon továbbra is állná a vihart, feledtetni tudná botlását, megelőzné Macront, hiszen neki van még ideje újrázni, és a második körben maga mögé utasítaná Marine Le Pent.
Vajon nem tépázta meg olyannyira tekintélyét ez a botrány, hogy nem lesz elegendő ereje az őáltala is szükségesnek tartott reformokra? Mindig ott lenne a kétely, amely megkérdőjelezné a szándékait. De mi történne, ha Macron győzne az elnökválasztásokon? Kikből alapítana kormányt, egyáltalán mely erőkre támaszkodna, a bal- vagy jobbközépre? A reformistákra – szól jelenleg a jelölt válasza. De kik is azok a reformisták, akik –félretéve egymással szembeni meg nem értésüket – létrehoznak egy pártot, amely majd számban és minőségben meghaladja a bal- és jobboldali tömörüléseket? Ugyan már!
De hasonló gondokkal találkozhatunk, ha a jobboldal szélére nézünk. Marine Le Pen is jól látja, hogy a Nemzeti Front kevés arra, hogy stabilan elkormányozza az országot, hiszen még önkormányzati tapasztalata is csekély. Ezzel a párt nagy része is tisztában van, szövetségest kell keresni, ami igazán nehezen megy. Már pedzegette is a Le Pen lány vasárnapi interjújában, hogy „hazafias, patrióta személyiségek” részvételére számít majd kabinetjében. A megnevezett szereplők, akiknek zöme a mérsékelt jobboldalhoz kötődik, azonban egyelőre nem kérnek a nemzeti frontos kormányból.
Vajon győzelme esetén Marine Le Pen kivezeti-e Franciaországot az Európai Unióból? Ez a fő mantra, amellyel a szavazókat el akarják rettenteni attól, hogy a Nemzeti Front jelöltjére adják a szavazatukat. Ma már nem fasizmussal, antiszemitizmussal riogatnak a párt ellen, hanem nagyon is kézzelfogható dologgal, az EU-ból való kilépéssel, ami a károgók számára egy és ugyanaz. Ez olyan katasztrófát zúdítana a francia földre, hogy attól koldulna az egész ország.
Vagy nem. Eddig Nagy-Britanniát is ezzel fenyegették, de erre még várni kell. Ráadásul, ha bekövetkezne a Fraxit, akkor London jó példával jár elöl, a kilépésének folyamatából le lehetne vonni a tapasztalatokat. De Marine az Élysée-palotában sem ezzel kezdené a tevékenységét. Először az eurót akarja megszüntetni, és visszatérni a nemzeti fizetőeszközhöz, a frankhoz. Az elemzők szerint mást nem is kell tennie, ugyanis ezzel a lépéssel Párizs jelentősen hozzájárulna a jelenlegi Európai Unió széteséséhez. De egy újfajta együttműködésnek nem állna útjában. Sokan ezt a forgatókönyvet elképzelhetetlennek tartják.
De vajon tavaly november 8-a reggelén hány hivatalos politikai elemző tartotta valószínűnek, hogy másnap Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok megválasztott elnökét? Igen kevesen. Ma már a szakértők is óvatosabbak, Franciaország sincs beoltva „a forradalmi változások” ellen.
Futottak még…
De ehhez a csillagok olyan együttállása szükséges – és nemcsak külföldön, hanem hazai szavazófülkékben is –, amelyre igen ritkán kerül sor. Ha Marine Le Pen szempontjából nézzük a jelenlegi helyzetet, az derűlátásra ad okot, a kedvezőnél is kedvezőbb a széljárás.
Ha Fillon kiesik a küzdelemből, Macronon sokkal jobb fogást talál Le Pen. Korántsem biztos, hogy a mérsékelt jobboldal szavazói, akik már megpuhultak a Nemzeti Front irányában, amely rengeteget változott az elmúlt években, örömmel és dalolva adnák szavazatukat Emmanuel Macronra. Sőt ez egyáltalán nem biztos. Olyan reformpolitikára kellene voksolniuk, amely már eddig sem hozott semmi eredményt, hiszen a végére nem marad csak írott malaszt. Macron ráadásul Hollande egyik megváltója volt, nem sokra vitte, és az egészet megfejelte főnöke elárulásával. Az, hogy egy baloldali kormányban vett részt, korántsem növeli a jobboldalon szavazószerző képességét. Fillon esetleges távozásával sokkal nyitottabbá válhat a második forduló, a korábbi reményeknél sokkal kiélezettebb versenyre számíthatunk.
A kérdés csak az, hogy a mérsékelt jobboldalról jövő szavazók, akik már nem bíznak a szép ígéretekben, vajon elegen lesznek-e ahhoz, hogy radikális fordulatot érjenek el, és Marine Le Pent elnökké válasszák. Az első fordulóban a Nemzeti Front jelöltje nyer, mintegy 25 százalék körüli eredménnyel. A baloldali szavazók zöme, bármennyire is nem kedveli az ifjú titánt, a pálfordulást végrehajtó Macronra fog szavazni. Vajon elegendő jobboldalit tud-e majd meggyőzni Marine Le Pen arról, hogy felelősséggel, de a kitűzött céljait szem előtt tartva képes kormányozni? Ez kellene a felette magasodó üvegplafon áttöréséhez, ami először győzelemhez segíthetné.
Vannak más jelöltek is a futottak még kategóriában. A negyedik helyért versenyez a szocialista pályázó, Benoît Hamon és a szélsőbalos Jean-Luc Mélenchon. Azzal, hogy Hamon megnyerte a szocialista előválasztást, önmagában példázza, hogy mennyire kiábrándult, ötlettelen a párt, amely jó, ha egyben megéri az elnökválasztások végét. Bár mindketten a megtépázott baloldalról jönnek, természetesen egymással sem hajlandók egy szót sem váltani, programjaik több rokonságot mutatnak Le Penével, mint az „újburzsuj” Macronéval. Legalább ők igazi balos álmokkal érkeznek a megméretésre, fejenként alig több, mint tíz százalékban bízhatnak, ám abban meghatározó szerepük lehet, hogy a következő fordulóban tartózkodásra vagy esetleg – a fogukat összeszorítva – Macron támogatására szólítsanak fel.
De még az is belejátszik a szavazásba, hogy ki mennyire patrióta vagy globalizációpárti, ki mennyire azonosul a néppel, vagy az elitet támogatja-e, ki a rendszer tántoríthatatlan híve vagy kérlelhetetlen ellensége. Franciaországban is új korszak fénye dereng.