A Mazari Sarif melletti támaszpont körül a támadás másnapján, április 22-én zokogó családok csoportosultak. Néha feltárult a kapu, a katonák egymás után hozták ki a nemzeti lobogóval letakart koporsókat, mindegyiken egy név állt. A hozzátartozók megkapták a besorozott fiatalok tetemét, akik áldozatul estek az ötórás vérfürdőnek. „Magam hoztam ide a fiút három hónapja. Elköszöntünk, azóta sem láttam – mondta egy könnyeivel küszködő apa. – Azt ígérték, hogy semmi baja nem lesz, most meg várom a koporsóját. Ma megpillanthatom őt, immár halva.” A százötven áldozat zöme fiatal, fegyvertelen katona volt, akik kiképzésen vettek részt.
A merénylők kiválóan időzítették az akciót, a szakértők szerint legalább hat hónapot vett igénybe a felkészülési munka, a belső informátorok megtalálása, a különböző eszközök beszerzése, majd a tábor közelébe juttatása.
A meggyilkoltak egyik fele a támaszpont mecsetjében vett részt a pénteki imán, míg a másik fele már túl volt az istentiszteleten, és az ebédlőben fogyasztotta vacsoráját.
A támadók, akik a különleges erők egyenruháját viselték, két kocsival, egy amerikai páncélozott, géppuskával felszerelt Humvee-val és egy teherautóval érkeztek a támaszponthoz. Hét ellenőrző ponton kellett átjutniuk, minden gond nélkül áthaladtak. Nyilván voltak belső együttműködőik, a tálibok jól tudták, hogy a fegyvertelen katonák közt mely épületeknél kell kezdeni a mészárlást. Öt óra hosszat tartott a lövöldözés, csupán egyetlen merénylőt sikerült élve elkapni, két terrorista felrobbantotta magát.
A támaszponton jelen voltak a nemzetközi szövetséges erők katonái is, akik kiképzési és tanácsadói feladatokat látnak el. Az értesülések szerint vagy harmincan lehettek, főleg amerikai és német katonák, de egyiküknek sem esett baja. Pár nap múlva az ügy miatt lemondott az afgán hadügyminiszter és vezérkari főnök. A tálibok előretörésével szinte mindenhol előfordulhatnak ilyen merényletek, ugyanis az afgán haderő felső vezetése olyan korrupt, hogy egy maroknyi embertől sem tudja megvédeni még a katonai támaszpontokat sem. Ez volt a véleménye a szeretteik holttestére várók családtagoknak is, az egyikük megvetően odavetette: „Ezek nem mások, mint papírtigrisek.”
A múlt héten meglepetésszerű látogatásra érkezett Afganisztánba James Mattis amerikai védelmi miniszter. Trump elnök véleményét közvetítette az afgán vezetőknek, vélhetően ez nem dicséretekkel volt tele. Ez a 2001-es beavatkozás óta Amerika történelmének leghosszabb háborúja. Az eltelt 16 év és a Kabulnak juttatott dollármilliárdok ellenére a helyzet már-már katasztrofális. A kabuli kormány az ország területének 58 százalékát ellenőrzi, a többin a tálibok az urak. Az elmúlt években soha ilyen kiterjedt területet nem felügyeltek. A déli Helmand tartomány háromnegyed részén állandósultak a harcok, ez a világ legnagyobb ópiumtermelő térsége, persze hogy a tálibok is rá akarják tenni a kezüket.
A napokban hirdették meg a felkelők a tavaszi hadjáratukat, amelynek célja a külföldi erők zaklatása, a katonai és hírszerzési struktúrák állandó rongálása és a helyi áruló zsoldosok, az afgán kormányhadseregek katonáinak megsemmisítése. Vélhetően tovább növelik az általuk ellenőrzött területeket. Afganisztánban, hála Obama elnöknek, most már csak alig több, mint hatezer amerikai katona van, akik csupán végszükség esetén vethetők be. Ennek ellenére Donald Trump erőt akar mutatni Közép-Ázsiában, ilyen volt április közepén a nem nukleáris megabomba, a GBU-43/B ledobása a kelet-afganisztáni hegyekben, amely kilencven iszlám dzsihadistával végzett a mélyre fúrt barlangrejtekhelyeiken.
Az Iszlám Állam is egyre inkább jelen van az afgán konfliktusban. Pakisztáni ága, a Tehrik-e-Taliban nevű szervezet két tartományban – 800-1000 fegyveressel – hajt végre akciókat. Ha tartósan megvetik a lábukat Afganisztánban, akkor a környező országok is számíthatnak a megjelenésükre. Még szerencse, hogy a tálibok tanultak a múltból, az al-Kaida terrorszervezettel tartott kiváló kapcsolatból, amely maga után vonta az amerikaiak beavatkozását, és most a dzsihadisták legnagyobb ellenségének kiáltják ki magukat. „A tálibok elvetik az egész világra kiterjedő dzsihádot, ezért nemzeti erőnek kell tekinteni őket” – ezt az álláspontot hangoztatta Zamir Kabulov orosz diplomata az április közepére összehívott nemzetközi konferencia előtt, amelynek az volt a témája, hogy miként vonhatnák be a tálibokat az Iszlám Állam elleni harcba.
A tanácskozáson részt vett Afganisztán, Irán, India, Pakisztán, Kína és a közép-ázsiai országok. Az Egyesült Államok nem volt jelen. Sőt egyenesen azzal vádolta meg Moszkvát, hogy minden igyekezetével keresztbe akar tenni a NATO által kidolgozott afgán béketervnek. James Mattis amerikai védelmi miniszter kabuli látogatásán felmerült az is, hogy Oroszország fegyverekkel látja el a tálibokat, három tartományban nyújt pénzügyi és katonai eszközökből álló segítséget az afgán lázadóknak, ami pedig a nemzetközi jog durva megsértése. Ezek szerint az volt az amerikai CIA, a Központi Hírszerző Ügynökség az 1980-as években az afgán szabadságharcosoknak nyújtott támogatása is, amellyel a szovjetellenes harcot segítették. A segélyek elosztásából szép karéjt hasított ki magának Bin Laden terrorvezér, akinek szervezete innen kezdte meg a pályáját.
A tavalyi különösen véres év volt az afgán polgári lakosság számára. „Rekordjaiban” csak a 2009-es előzi meg 2016-ot: 11 500 afgán halt meg vagy szerzett sebesülést, ebből a halottak száma 4500, a sebesülteké hétezer, a harmada gyermek. Az ENSZ illetékes szervezetének közelmúltbeli jelentése szerint ezekért az áldozatokért a tálibok és iszlám dzsihadisták 57 százalékban, a kormányerők 43 százalékban felelősek. Az amerikai bombázásoknak, dróntámadásoknak a civil lakosság körében majd hatszáz sebesült és 250 halálos áldozata volt. Afganisztánban a tavalyi év során hétszázezer embernek kellett elhagynia otthonát. Súlyos veszteségeket szenvedett el az afgán hadsereg és rendőrség is: hétezer halottat és 12 ezer sebesültet számolnak, ami 35 százalékos emelkedés 2015-höz képest. Ez mind csak azt támasztja alá, hogy egyre hevesebben folynak a mindennapos összetűzések az országban.
Donald Trump kampányában befelé forduló külpolitikát ígért, aztán immár száz napja a régi lemez megy. A kiszámíthatatlan mozgások ismétlődnek: előbb Kínával jön a nagy kibékülés, majd a korábban komoly vezetőnek tartott Putyintól fokozatosan elhidegül. Ma Moszkvában is változott az amerikai viszony megítélése, soha ilyen rossz nem volt, állítják. Amerikai elnököt korábban soha ennyi katona nem vett körül. Közülük egy, aki megjárta a közép-ázsiai országot, vehetné a bátorságot, és elmagyarázhatná neki, hogy Afganisztánba már két világbirodalomnak beletört a bicskája. Nem kellene a harmadiknak lenni.