Nem vagyok én teknősbéka, hogy 120 évig éljek! – hangzott el nemegyszer az angyalföldi gitárkirály szájából válaszként a jó szándékú figyelmeztetésekre. Noha fiatalon mindössze az egy forint húszfilléres Bambival és Utas üdítővel kötött közelebbi ismeretséget, később Radics Béla esetében is igaznak bizonyult a korabeli állapotokat leginkább jellemző mondás: a szocializmusban a tehetségek két út közül választhattak: az egyik az alkoholizmus, a másik viszont nem vezet sehová. Pedig a munkásszülők gyermekeként született őstehetség szeretett volna kitörni a szoba-konyhás miliőből, mégsem adatott meg a „krémhez”, vagyis a korabeli magyar elithez tartozás lehetősége. A Gyöngyösi úton, a XIII. kerületben élte le és ott is fejezte be életét. „Milyen krémről beszélsz, Béla? – próbálta tudakolni tőle egykori tűzkerekes és taurusos zenésztársa, Som Lajos. – Az a krém olyan, mint a …!” Ha belesüppedt is a Tripolisz mocsarába, a kultúrigény azért győzedelmeskedett Radicson: a szerény hajlék kamrája lekvár helyett a plafonig könyvekkel telezsúfolva állt.
Minden az akkor még egyetlen televíziós csatornán közvetített korcsolyaversennyel kezdődött, ahonnan Bill Haley Rock Around the Clock című fergeteges rock and rollja recsegett a hangszóróból. A műsor pont arra volt jó, hogy Radics ráérezzen a muzsika valódi ízére, amely soha többé nem eresztette. Viszonylag korán, 16 évesen, édesapja révén került be a Magyar Hajó- és Darugyár big bandjébe, ám hamar ráébredt: a nagy létszámú fúvószenekart nem neki találták ki. Innen már csak egy lépés a hatvanas évek beatmuzsikája. Az Atlantisban, Neményi Béla oldalán még jól fésülten, szolid öltözékben pengeti gitárján a korszak futó slágereit, majd az ugyancsak könnyebb utat választó Pannónia együttesben kötött ki. E korszakból maradt fenn kislemezen a Diótörő gitárverziója, rajta Radics Béla invenciózus játékával.
Épp ideje volt szakítani a szirupos melódiák beatesített formulájával, hiszen 1968-at írunk, amikor a „művelt Nyugat” már a progresszív zene lángjában ég, többek között Jimi Hendrix és a Cream kevésbé emészthető, veretes opusai ostromolják a különböző slágerlistákat. Tátrai Tibor így emlékszik a későbbi gitárhőssel való első találkozására: „Tizenhat éves voltam, amikor első alkalommal kerültem a Danuvia kultúrházba, és megláttam Bélát gitározni. A következő kanyarban (mert négy kanyart játszottak) már a színpad oldalában álltam, és a függöny mellől bámultam.”
A két világot elválasztó vasfüggöny mögött – anélkül, hogy kockányi mozgóképfelvételt látott volna (miképp is kerülhetett volna ilyen mozi közelébe?) – egy vékony, göndör fürtű srác az általa alapított Sakk-Mattban elképesztő módon tolmácsolja legendává lett bíborszínű SG Gibson gitárján Hendrix, valamint Eric Clapton szólóit. Komoly show-műsort kreálva – akár foggal, akár háta mögött pengetve, tépve, szaggatva a húrokat. Hogy a Som Lajossal és Váradi „Vadölő” Lászlóval később létrehozott Tűzkerék csapatot előrelépésként élte-e meg Radics, nem tudni. Mindenesetre tény, ebben a formációban is elzárkózik a saját szerzeményektől. „Majd én megmutatom nektek, milyen az igazi brit szellem!” – mondogatta.
– Magyarul nem volt hajlandó énekelni, mert szerinte csak az angolszász dalok a jók. Amiben ugyan igaza volt, csak éppen lemaradt az Illés, az Omega és a többi kortárs mögött – emlékezik vissza Török Ádám a korai időkre.
A hőn áhított széles körű elismertség reménye 1972-ben látszik felcsillanni, amikor a Taurus Ex-T: 25-75-82 elnevezésű szupergrupp alapító tagja lesz. Határtalan lelkesedés, virtuóz gitárjáték és nem utolsósorban intenzív alkotó munka jellemzi e korszakát; saját szerzeményeinek döntő többsége is ekkor születik.
– A legjobbra volt szükségünk. Radics Bélára, azaz R. B. kapitányra, aki a Sakk-Matt, majd a Tűzkerék együttesben bebizonyította, hogy Magyarország legnagyobb, legigényesebb gitárosa. Az angyalföldi szoba-konyhás lakás konyhájában élő fenoménre volt szükségünk, aki ugyan évekig járt zenetanárhoz, da valójában autodidaktaként bontotta ki tehetségét – eleveníti fel Balázs Fecó a Taurus megalakulásának körülményeit.
A Budai Ifjúsági Parkban 1972. május 1-jén tízezres tömeg előtt debütál a társulat, majd a nézőszámot még hatezerrel felülírva július 29-én és 30-án az angol Free együttessel játszanak közös koncertet a Kisstadionban. Egybehangzó vélemények szerint a Taurus vitte a pálmát Paul Rodgers és csapata előtt.
A nyilvánvaló sikerek ellenére is csak két kislemez megjelentetésére futja a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal (Zöld csillag – Szólíts meg vándor; A lány, akire szerelemmel nézhetek – A kőfalak leomlanak). Az sem tesz jót igazán az óriási tömegeket megmozgató csapatnak, amikor az ifiparkos bemutatkozó koncert után hazafelé tartó fiatalok tömegesen skandálják a belvárosban, hogy „Bélát a pártba, Taurust a kormányba!”. Aztán Som Lajos kiebrudalása, valamint az egészen más zenei és érzelemvilágot képviselő Zorán zenekarba emelése megadja az első jól irányzott rúgást a töretlenül felfelé ívelő Taurusnak.
A Taurus megszűnése után Radics még kísérletezik különböző formációkkal, ám az a bizonyos tűz már nem lobog úgy, mint korábban, és ehhez hozzájárul egyre inkább elhatalmasodó alkoholizmusa is. Az Aligátor zenekarral aztán az utolsó remény is szertefoszlik, a régóta ígért nagylemez ezúttal is csak álom marad. Pótcselekvésként még jönnek többé-kevésbé rendszeres vendégfellépések a Nevadával, ám mindenki érzi, ez nem lehet végleges megoldás. A kapitány életútja a halottaiból feltámasztott, gyakran változó összetételű Tűzkerék formációkkal visszakanyarodik oda, ahonnan elindult: füstös klubok, Hendrix, a Cream, valamint rock and roll interpretációk híg sörökkel, olcsó borokkal és vállveregetős haverokkal körítve. Akik „jóakaratúan” mindig figyelnek arra, hogy Béla pohara sose legyen üres…
– Jött egy ismerős orvos, aki a véréből analizálta a betegséget. Az eredmény elszomorító volt. Közölte vele, amennyiben nem hagyja abba az ivást, egy éven belül komoly problémák fognak adódni – idézi fel keserűen Radics Béla utolsó hónapjait Miskolci Ilona, aki végsőkig kitartott a leromlott állapotú gitáros mellett.
1982. október 18-án aztán elszakadnak a legendás bíbor Gibson húrjai. Radics Béla földi maradványait a Megyeri úti temetőben helyezik végső nyugalomra – szinte a teljes rockszakma jelenlétében. Csiga Sándor szövegíró szerint ez volt az első olyan halál a szakmában – azóta lett bőven –, amely megrázta a rocktársadalmat. Ő az első zenész, akiről emlékdalt írnak (A zöld, a bíbor és a fekete). Sírkövét zenész kollégái jótékonysági koncerttel muzsikálják össze, majd a Radics Béla-emléktársaság jóvoltából a Gyöngyösi út 47. számú épület (egykori lakóhelye) falán emléktáblát helyeznek el. Magyarországon elsőként avatnak egész alakos szobrot rockzenész tiszteletére. Miklós Tibor Ilyenek voltunk című musicalje kapcsán fontosnak érzi, „hogy a szeretet domináljon, és a tisztelet. Hogy ne azt érezze bárki is, hogy le akarom rángatni valahonnét, ahová ő nem is biztos, hogy kívánkozott. De a legendák már csak ilyenek. Ha egyszer valaki legenda lesz, akkor ott, valahol fönn van. Egy szobor.” Amellett, hogy frenetikus sikereinek egykori színhelyén, Csepelen díszpolgárságot kap, nevét lakóhelye közelében utcatábla őrzi. A „minden idők legnagyobb magyar gitárosának” sírkövére a következő feliratot vésték: „Legyen neki könnyű a föld!”
Radics Béla épp most töltené be a hetvenet. Születési évfordulójáról az angyalföldi József Attila Művelődési Központban nagyszabású koncerttel emlékeztek meg egykori zenésztársai és követői.