– Olvasmányos könyv, könnyen „fogyasztható”. Tényleg ön írta? Mert ilyenkor általában szakmabeli „szellemírót” alkalmaznak az önéletrajzukat közzétenni szándékozó híres emberek.
– Márpedig én írtam, van ilyen vénám is, s már mások is mondták, hogy egész jó a stílusom, nem tudták letenni a kötetet, egy szuszra elolvasták. Lehetett volna 800 oldal is, mert annyi minden történt velem, s akadt, aki elsírta magát egy-egy érzelmesebb résznél. Egyébként a megjelentnél költőibb beállítottságú vagyok, a szerkesztés során több alkalommal egyszerűsítettek az általam megfogalmazott, eredeti szövegen.
– Mennyire volt katartikus érzés kitenni a végére a pontot? Mondjuk, mint egy korábbi sportsiker után?
– Nem úgy fogtam fel, hogy ezzel most vége mindennek, azért még veszek tartós tejet, hiszem, hogy várnak rám az elkövetkező időszakban is izgalmak, érdekességek. Igazából azért csináltam az egészet, hogy a gyerekeim tudják, ki vagyok, s persze mindenki más, aki elolvassa az életrajzomat. Tudom, hogy idővel átértékelődnek a dolgok, de azért fontos, hogy kiderüljön, ezt a könyvet olyan ember írta, aki mögött van valami, s nem egy idióta.
– Lassan, de biztosan hatvanéves lesz, birkózóként olimpiai bajnok, más küzdősportokban világbajnok volt még ötven felett is, egykori diszkótulajdonos, ismert bulvárszemélyiség, színész, író. Rengeteg az életében az eltérő karakter – valójában ki Növényi Norbert?
– Valaki, aki teszi a dolgát, s próbál értékeket közvetíteni, miközben hisz abban, hogy az embert a teljesítménye minősíti, noha sajnos ez manapság mások számára nem ennyire egyértelmű. Egyébként a művészet és a sport rokonok, Byron például bokszolt, Platón birkózott, én is hiszek a mondásban, hogy ép testben ép lélek, az a jó, ha a kettő szimbiózisban él egymással. Mindent szívvel, lélekkel kell csinálni, ahogy apám mondta mindig, a munka nem vész el, csak átalakul eredménnyé.
– Igen, ezt többször is idézi a kötetben, sőt a sportsikereivel igazolta is, viszont a könyv későbbi részei nem festenek túl előnyös képet napjainkról.
– Mostanában néha azt érzem, a világ a vesztébe rohan, önzőbbek az emberek, ritka, ha érdek nélkül segítenek, azt kérdezik, mennyit kaptam az olimpiai bajnoki címért, nem azt, hogyan értem el, mennyit güriztem érte. Az emberi természet már csak ilyen, van rá számos példa, Hosszú Katinkát is bántják, mert sikeres, s meg akarják akadályozni az olimpiarendezést csak azért, hogy ne legyen. Pedig, ha megkapnánk, sok minden más előny mellett végre nem keverné össze a világ Budapestet Bukaresttel.
– Ha most végignéz az életén, mit lát? Jó felé tart? A könyv filozofikus összefoglalása igen árnyalt hangvételű ebben a témában, bizonyára saját sorsa alakulásával párhuzamosan.
– Nem vagyok látnok, csak remélhetem, hogy jó úton járok. Nyilván tizenöt-húszévesen másképp gondolkodtam, nagy célokat tűztem magam elé, s közben mindenkin próbáltam segíteni a környezetemben, ha kellett, azonnal ugrottam. Ma már nem, mert aki segít, azt sokszor megtámadják, s ezt nem a pesszimizmus mondatja velem, hanem a realitás. Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja – ez is mélyen igaz.
– A bulvársajtóval s a hasonló jellegű műsorokkal ambivalens a viszonya: miközben korábban celebként mozgott ebben a közegben, rendre kritizálja azt. Akkor hogy is van ez?
– Szerintem bizonyos dolgok vállalhatók, az Ezek megőrültek! jó buli volt, A rettegés fokában mindenki legyőzhette a félelmeit, a Vásott kölykökben gyerekekkel foglalkozhattam, meg is választottak a legjobb tanárnak. Ám amikor az újságok érthetetlen módon bántanak, vájkálnak a magánéletemben, vagy ha kijövök a moziból, és fura képet vágok, másnap pedig megírják, hogy nem tetszett a film, az nehezen tolerálható. A celeb kifejezés egyébként a celebrityből, a híres, ünnepelt emberből jön, aki mögött nincsen semmi teljesítmény. Ezt nem venném magamra, viszont rászoktattuk erre az embereket, meg arra, hogy bagatellizálják az igazi értékeket.
– Az értékek kapcsán rendre előjön az életrajzában a családi háttere, a szülei, főképp az édesapja. Hogyan tudta vele kezelni a speciális edző-sportoló, egyben apa-fiú viszonyt? Sokszor ez nem jön be, a túlzott elvárás korán kiégeti a gyereket.
– Önkéntelenül is másoltam apám példáját, aki válogatott birkózó volt, majd edző lett, de előtte bokszolt és pankrátorkodott, szintén belekóstolva más küzdősportokba. Egy évet járt a színművészetire, statisztaként és kaszkadőrként sok filmben szerepelt, ez is párhuzam az életünkben. Minden területen kiváló mintát adott, emellett a legjobb barátom volt. Az apa-fiú kapcsolat minősége nyilván a szülőn múlik, s ő nem hajszolt, nem hozott megfelelési kényszerbe serdülőkoromban, amikor az ember azt sem tudja, csókolommal köszönjön, vagy máshogy. Az életkori sajátosságok ismerete azonban csak egy dolog, a szeretet ugyan talán már elcsépelt fogalom, de még mindig a legerősebb nevelő tényező, igazi mágia. Ezt én megkaptam, s tovább akarom adni a gyermekeimnek.
– Fogékonyak rá?
– A 17 éves fiam Angliában él, már akkora, mint én, csupa izom, korosztályos MMA- és grapplingbajnok. A távolság ellenére igen szoros a kapcsolatunk, mindennap beszélek vele – bele is halnék, ha nem –, elmeséli, milyenek az edzőpartnerei, tanácsokat kér és kap. Természetesen a másik két gyermekem, a nagylányom és a kisfiam sikereit és kudarcait is magamra veszem, ez már csak így megy egy apánál.
– A magánéleti történések mellett könyve egyik legerősebb vonulata a sport szerepének, fontosságának hangsúlyozása.
– Csodálkozik? Manapság a magyar gyerekeknek csak a nyolc százaléka sportol, pedig ez a legjobb módszer az egészséges életre nevelésre, a boldogsághormon termelésére, a stressztűrő képesség, az akaraterő növelésére. Náluk nem az eredményt kell hajszolni, ha becsúszik egy vereség, ordítás helyett sokkal többet tesz a simogatás, nekik még testileg, lelkileg bele kell erősödniük a felnőttek világába.
– Felnőttként, nagy világversenyen viszont már igenis számít az eredmény. Mit szólt a magyar birkózókkal, főképp Lőrincz Viktorral a riói olimpián történt méltánytalanságokhoz?
– Ez egy hidegháború, amelyet jó sportdiplomácia nélkül elvesztünk, mert a versenyzőnek éreznie kell, hogy ha szükséges, kívülről is megvédik őt. Sajnos az ilyesmi együtt jár a sporttal, nekem három vb-met vették el, Bárdosi Sanyinak meg az olimpiai bajnoki címét. Mindig is volt és lesz ilyesmi, csak ne mindig velünk történjen! Ettől még a birkózásnak van jövője, hiszen az egyik legősibb, legösszetettebb sportág, amelyben két test és két szellem csap össze mindenféle eszköz nélkül. Szenzációs alapokat ad, figyelje meg: az sokszor előfordul, hogy valaki birkózómúlttal más sportágban is eredményes lesz, de fordítva szinte soha.
– Járja az országot, interjúnk előtt Ózd, Csömör, Budapest volt az útja, haza pedig Gyopárosfürdőre tart. De tősgyökeres pestiként miért is oda?
– Az elmúlt éveim nem alakultak túl jól, erkölcsi és anyagi károk értek, sokan becsaptak, de ez az én hibám, túlságosan naiv vagyok, sokszor nem a földön járok. Egyszerűen ki akartam szakadni a megszokott környezetemből, s tavaly nyáron a már jól ismert s megszeretett Gyopárosfürdőre költöztem. Nem mondom, hogy örökre itt maradok, de az élet néha nagyon furcsa fordulatokat hoz, velem különösen. Pedig lassan hatvanévesen már nem ártana egy kis nyugalom.
Növényi Norbert
1957. május 15-én született Budapesten. Hatévesen kezdett birkózni, de csak 12 évesen versenyezni. A felnőttmezőnyben 1977-ben tette le a névjegyét az országos bajnokságon szerzett bronzérmével. Világversenyen 1979-ben mutatkozott be, a bukaresti Eb-n és a San Diegó-i vb-n is ezüstérmet szerzett. 1980-ban a moszkvai olimpia 90 kilós bajnoka, 1983-ban vb-bronz került a nyakába. 1985-ben befejezte birkózó-pályafutásának első korszakát. Kick-box versenyzőként a nyolcvanas évek második felében vb-t, Eb-t, világkupát nyert, 1992-ben visszatért a birkózószőnyegre, 100 kg-ban kiharcolta az olimpiai részvételt, Barcelonában 7. lett. 1986-ban a Testnevelési Főiskolán szerzett edzői diplomát. Színészként elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát, színházi fellépései mellett filmekben szerepelt (Vörös zsaru, 1988; Zimmer Feri, 1998; Az alkimista és a szűz, 1999; Magyar vándor, 2004; Taxidermia, 2005). 2009-ben, 51 évesen megszerezte a WFCA szervezet nehézsúlyú MMA-világbajnoki övét, 56 esztendősen másik küzdősportban, a grapplingben is a csúcsra jutott. Három asszonytól egy lánya és két fia van, jelenleg Gyopárosfürdőn él, innen járja az országot előadásokat tartva. Kódolt sport című könyve után nemrég jelent meg életrajzi kötete a Scolar Kiadónál: A Növényi.