2017. május 1., hétfő, Fülöp, Jakab napja
Lugas, Lugas Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/onarckep-alarcban-1423477/

Önarckép álarcban

Koronként újra és újra felfedezik Arany Jánost. Mostanában a tekintélyes tanár költő helyett egyre inkább a könnyedségre mindig kész, önmagát is kifigurázó alkotó kerül előtérbe. Voltak-e Aranynak erotikus versei, előkerülhetnek-e még művek, amelyek árnyalják a róla alkotott képet? A kétszáz éve született költőről Tarjányi Eszter irodalomtörténésszel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával beszélgettünk.

– Tanítványai szeretik Arany Jánost?
– Tapasztalatom szerint folyamatosan változik Arany megítélése. Régebben talán kicsit lenézték a balladákat, mostanában a videós oldalaknak és a megosztásoknak köszönhetően jóval fogékonyabbak rájuk. Sokaknak olyan a ballada, akár egy pörgős, rövid jelenetekből álló videóklip, melynek különleges, sejtelmes az atmoszférája. Nehezebben olvassák viszont a nagyepikát – a Toldi szerelmét vagy a Buda halálát – a mostani diákok, de azt gondolom, Arany éppen attól nagy költő, hogy az újabb és újabb nemzedékek minduntalan felfedeznek benne valami izgalmasat.

– Kezdetben inkább epikusként tartották számon, Petőfi halála után „a nemzet költője” lett – Arany hogyan viszonyult a ráaggatott címekhez és szerepekhez?
– „Jó fiú” volt, nagy kötelességtudattal viselte. Ha nem is túlságosan lelkesen, de azért elvállalta ezeket a szerepeket, és a velük járó feladatokat is vitte, amennyire tőle telt. Ugyanakkor hangot adott ellenérzéseinek: a lappangó ellentétek, a kis lázadások is benne vannak verseiben. Az 1850-es években elfogadta a vezérköltő szerepet, de amikor Ferenc József koronázásakor, 1867-ben kitüntették a Szent István-rend keresztjével, megírta rá a bökverset: „Járnak hozzám méltóságok, / Kötik rám a méltóságot: / »Megbocsásson méltóságtok, / Nem érzek rá méltóságot.«”

– Eötvös József kultuszminiszternek személyesen kellett győzködnie, hogy fogadja el ezt a magas rangú kitüntetést, amellyel, ha kéri, még báróság is járt volna…
– A kitüntetést soha életében nem viselte. Az sem az ő bűne – inkább a lelkialkatából fakadt –, hogy az irodalmi élet meghatározó alakja, Gyulai Pál később szinte kisajátította magának. Abszolút más temperamentuma volt Aranynak, mint barátjának, Petőfinek – ő soha nem lázadozott. Megfontolt józanság jellemezte, ellenérzéseit azonban szépen, finoman belelopta verseibe. Komoly művet kértek tőle? Megírta. Akár rendelésre is, mint a Széchenyi emlékezetét, de a nagy versek között ott vannak a kis, játékos, önmaga jelentékenységével, illetve jelentéktelenségével szembenéző, ironizáló epigrammái.

– Megvillantja fanyar humorát a Demokrata-nótában: „Deák Ferenc! megélünk mi / Kend nélkül; / Kívánjuk a szabadságot / Rend nélkül.”, és szinte nemzetkarakterológia a Vörösmarty-átirat: „Hasadnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar!” Élcelődik önmagán is?
– A Demokrata-nótában a korszak handabandázó stílusát csúfolta ki, de életében meg sem jelent, csak a fia adta ki a hátrahagyott iratai között. Arany tudta jól magáról, hogy jelentős költő, távol állt azonban tőle az önbizalommal teli vátesz szerep. Játékosan vagy vívódva ez a fajta kettősség végigkíséri az egész életét. Önéletrajzi levelében írja házassága utáni magatartásformájáról: „…nem olvasni többet, hanem élni hivatalomnak, családomnak, lenni közönséges ember, mint más.” Az önmarcangoló szólam kihallatszik költészetéből – folyamatosan analizálja szerepeit, illetve szereplehetőségeit. A Vojtina ars poétikája például Arany művészi hitvallásaként él a köztudatban, miközben Vojtina – a humoros történeteket író Bernát Gáspár szolgája – egy magyarul csak félig-meddig tudó, tót ember volt, aki fűzfapoétaként verselt a kocsmákban. A fickót Jókai is megemlíti, Arany pedig egyenesen belebújik a figurába, felveszi a közismert fűzfapoéta szerepét, aki ráadásul csak töri a magyart – így írja meg költői hitvallását! Mesterköltő, aki minduntalan kicsinyíti saját nagyságát. Az Őszikék idején is jellemző rá ez a kettősség, amikor tamburás öregúr, majd öreg pincér szerepében jelenik meg. Talán ezért tudott a XX. századi líra ráhangolódni, különösen Babits Mihály, akinél szintén jellemző a költői én lefokozása, és az önreflektáló Kosztolányi is nagyon szerette.

Forrás: Bach Máté

– Említette a vátesz költő Petőfit, akit viszont kifejezetten a küldetéstudat hajtott. Eltérő személyiségük erősítette barátságukat?
– Amikor megismerkedtek, Petőfi már befutott költő volt, ellenben többen vicces álnévnek hitték az Arany Jánost. Mégis Petőfi kereste meg a Toldi íróját, és kötött szövetséget vele.
A zsenitudatú forradalmár nehéz természetű ember volt, mindenkivel összeveszett, de Arannyal neki sem sikerült. Pedig voltak durva, kötekedő megjegyzései! Arany azonban meglátta, mi állhat a bántó szavak mögött. Empatikus lelkialkata levelezéséből is kitűnik. Amikor Petőfi ugratja barátját, Arany is viccelődő hangot üt meg – Illyés Gyula két szellemóriás hancúrozásának nevezi kapcsolatukat, amelyet soha nem a féltékenység vagy a versengés irányított, inkább valami játékos, egymásra versben is felelgető hozzáállás.

– Születésének 200. évfordulóján lehet még újat mondani Aranyról?
– Minden Arany-emlékünnepségen mást emeltek ki az életműből. 1932-ben, a költő halálának 50. évfordulóján Móricz Zsigmond Az elveszett alkotmányban látta megmutatkozni az írói bátorságot, Kosztolányi viszont már ekkor ellentmond ennek. 1951-ben kezdődött az életmű kritikai kiadása, és a költő halálának 70. évfordulójához időzítve Kodály Zoltán sajtó alá rendezte Arany népdalgyűjteményét. A hetvenes években a nagykőrösi líra, 1982-ben a Toldi szerelme és az apróbb műfajok felé fordult a figyelem. Majd az értekező próza felfedezése következett. Most, azt gondolom, nem kizárólag a tekintélyes tanár költő – ahogy ezt az iskolában sulykolták –, hanem a könnyedségre hajlamos, viccelődésre mindig kész, akár önmagát is kifigurázó Arany kerül előtérbe; a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tavasszal nyíló, Önarckép álarcokban című emlékkiállítása legalábbis erre a koncepcióra épül.

– Hogyan készül egy ilyen emlékkiállítás, egyáltalán milyen tárgyak, emlékek láthatók, és mit rejt a hagyaték?
– Irodalmi muzeológusokkal, E. Csorba Csillával, Kalla Zsuzsával és Asztalos Emesével arra törekszünk, hogy a fiatalokat is megszólító tárlaton ezt az izgalmas, a valóságot egyszerre komolyan és kifigurázva láttató Arany Jánost mutassuk be. A költőnek a Magyar Tudományos Akadémián található a tárgyi és kéziratos hagyatéka, remélhetőleg Nagyszalontáról, a Csonka toronyból is érkeznek tárgyak a PIM-be – ezeket majd restaurálni kell. Az Országos Széchényi Könyvtárban szintén van Arany-kézirat, ennyiből gazdálkodhatunk, hiszen a hagyaték legnagyobb része elveszett.

– Ennek mi a története?
– Arany János hagyatékát fia, Arany László örökölte, aki viszonylag fiatalon, 54 évesen meghalt. Özvegye, Szalay Gizella hozzáment a nála húsz évvel fiatalabb Voinovich Gézához, aki valószínűleg éppen a hagyaték megkaparintásának reményében vette el az idősödő özvegyet. Voinovich legalábbis elzárta és féltékenyen őrizte a hagyatékot. Másnak nem engedte kutatni, ő viszont megírta a háromkötetes nagy Arany-életrajzot, amely máig is a legalaposabb munka a költőről. Voinovich budai villáját azonban 1945-ben, Budapest ostromakor telitalálat érte, Szalay Gizella életét vesztette, és a hagyaték – Nagyszalontának és az Akadémiának átadott kisebb résztől eltekintve – elpusztult. Mivel Arany életműve legteljesebben ekkor már csak Voinovich Géza fejében létezett, rábízták a kritikai kiadást, amelyet a hetvenen felüli irodalomtörténész emlékezetből készített el, telis-tele hibával. Ebből adódnak olyan városi legendák, hogy Aranynak volt erotikus költészete, csak elpusztult. De az örökös erről nem tesz említést, Arany pedig – szemérmes ember lévén – nem adta ki, már, ha egyáltalán létezett! Feleségéhez, Ercsey Juliannához szóló, korai, Elégia című verse vagy a Feléd, feléd… megjelent, de többről nem nagyon tudunk. A vágyálmot mutatja viszont, hogy néhány éve Árpás Károly A Voinovich-füzet címmel kiadta Arany János eddig ismeretlen szerelmes verseit – már a kézirat megtalálásának története is igen szövevényes –, de szerintem ez posztmodern játék, és a verseket inkább a szegedi irodalomtörténész, mintsem Arany írta.

– Az viszont megtörténhetett, vagy az is városi legenda csupán, hogy miközben a költő a népmesék jelentőségéről írta tanulmányait, a szomszéd szobában felesége, Ercsey Julianna és Arany Juliska az Arany László-féle népmesegyűjtemény kéziratán dolgozott? A költő környezete is fontosnak tartotta a hagyományos műveltséget, Arany pedig eredetmítosz híján egyenesen a népmesét nevezi a magyarság valóságos eposzának.
– Válasz Petőfinek című versében „népi sarjadékként” határozta meg magát a költő, de ezt semmiképpen nem ideológiailag értette. Költői nyelve csak alig folklorizálódott, nem vált népköltészetté. A népmese, népdal, népballada iránti érdeklődését az vezérelte, hogy olyan jellegű nyelvezetet akart létrehozni, amely egyszerű, de mégis rafinált. Megint ez a kettősség: a köznyelvhez hasonló beszédmódra törekedett, miközben kora legműveltebb férfijának számított. Több nyelven olvasott, és rendkívül szerteágazó tudása volt. Egy statisztikai felmérés szerint Arany szókincse a leggazdagabb a magyar irodalomban, de ő ezzel soha nem hivalkodott. Nem úgy, mint Jókai, aki műveltségét közvetlenül beemelte a műveibe.

– A költő életének egyik nagy szomorúsága, hogy Juliska lánya 24 évesen meghalt, árváját, Széll Piroskát is Arany nevelte fel a feleségével. A tekintélyes tanár költő ekkorra már felhagyott a nagykőrösi állással, és Pestre költözött. Az Akadémia tagja – lakása is az Akadémia épületében volt. Élete egyre szűkebb körben zajlik, a betegségektől is sokat szenved. Mindez hogyan hatott az idősödő Arany kedélyére?
– Beteges ember volt valóban: az 1850-es években kiújult fiatalkori tüdőproblémája, aztán fülzúgás, fejfájás, epekő, fokozódó rövidlátás keserítette az életét. Ezért írt olyan bökverseket, hogy „Mi vagyok én? Senki Pál, / Egy fájó gép, mely pipál”. És felsorolja bajait az Áj-váj című versében: „Vagy a tüdő, vagy a máj…” Mert bármi történt is vele, mindig meglátta a dolgok másik oldalát. Mert még a testi nehézségein is évődött.

Kiemelt

Kettős győzelemmel négyes döntőben a Veszprém

A Telekom Veszprém bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe azt követően, hogy vasárnap 30-25-re győzött a Montpellier vendégeként.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!