A XX. század második felében, a hidegháború korszakában jóval egyszerűbb volt a helyzet. A két világhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti nukleáris erőegyensúly miatt, a meggyőződés következtében – ha atomfegyverhez nyúlsz, akkor azt te sem éled túl – kisebb volt a nukleáris konfliktus veszélye, mint ma. Legalább kilenc ország rendelkezik atomfegyverrel. A listán szerepel az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország, Pakisztán, India, Izrael és Észak-Korea, és még néhány állam esetében él a gyanú, hogy hozzájutott az elrettentő fegyverhez.
A régi szép időkben a washingtoni Fehér Házban és a moszkvai Kremlben működött egy vörös telefon, amelyen a két hatalom vezetői bármikor értesíthették egymást, ha a területükön valamilyen nem várt nukleáris esemény történt. Ma ilyen nem létezik. Nyilván nem technológiai oka van annak, hogy kilenc országot bármikor működő telefonvonallal összekössenek, hanem politikai szándékok húzódnak mögötte: ne szóljon bele senki, mikor nyúlok a legfőbb fegyveremhez! De mi történik akkor, ha például atombaleset történik, amelyet a másik fél támadásnak fog fel? Vagy egy páriaállam diktátora múló idegrohamában aktiválja az atomkódot? Megeshet az is, hogy valamely országban szélsőséges erők ragadják magukhoz a hatalmat, és atomrakétát küldenek a szomszédra, vagy valahol terroristák hoznak működésbe egy piszkos bombát. Szerencsére ilyesmi eddig nem történt, de bármikor bekövetkezhet.
Jelenleg Észak-Korea jelenti a legnagyobb veszélyt a világ atombiztonságára. A kommunista diktatúra 2006-ban végzett föld alatti nukleáris kísérletével lépett az atomklubba, most készül a hatodik robbantására. Amerikai elemzők szerint az elszigetelt országnak 10-16 atomfegyvere lehet, köztük a legpusztítóbb hidrogénbomba is. Ha semmi sem történik, ami megakadályozná, hogy Észak-Korea zavartalanul gyárthassa atomfegyvereit, akkor 2020-ban – a szakértők becslése szerint – akár száz ilyen fegyverrel rendelkezhet, s ezt nem lehet félvállról venni, halálos veszélyt jelenthet Dél-Koreára, Japánra, de Kína sem örül az ilyen szomszédságnak.
Az atomtöltet, ha nem rendelkezik hordozóval, inkább arra az országra veszélyes, ahol tárolják. Észak-Korea rendelkezik kis és közepes hatótávolságú rakétákkal, jelenleg az interkontinentális rakéta fejlesztése folyik, az elmúlt héten két rakétakísérletet is végrehajtottak. Persze lehet azon derülni, amikor a nagy hatótávolságú rakéta pár száz méteres magasságból visszazuhan, de Phenjan hihetetlenül fejlődik a ballisztikus rakétatechnológiában. Az észak-koreai kísérletek azt tükrözik, hogy az interkontinentális rakétairányításban van még elmaradásuk, de ez rövid időn belül behozható.
Valóban érheti-e Észak-Koreából atomcsapás az Egyesült Államok nyugati partját, mint azzal már többször fenyegettek Phenjanból. Ha ettől tartani lehetne, akkor az amerikai vezetők sem néznék ilyen nyugodtan az észak-koreai fejlesztéseket. Phenjan szeret nagyot mondani: a múlt hónapban, amikor Donald Trump bejelentette, hogy a térségbe küldi a USS Carl Vinson atommeghajtású repülőgép-szállítót, akkor Phenjan azzal válaszolt, hogy elsüllyeszti az anyahajót, és eltörli a térképről az Egyesült Államokat. Az persze igaz, hogy Észak-Korea a jelenlegi fejlesztési helyzetben is képes elérni a Csendes-óceánon lévő amerikai katonai támaszpontokat, a Japánban lévő okinavait, a Dél-Korea biztonságáról gondoskodó, harmincezer fős amerikai katonai egységeket, amelyek zöme a puszani nagy tengeri bázison állomásozik, de a távoli Guam szigetén fekvőt is. Ha fegyveres konfliktus törne ki, akkor északról még hagyományos fegyverekkel is csapást mérhetnének a demilitarizált zónától hatvan kilométerre lévő Szöulra, a déli fővárosra. Dél-Korea hetven százaléka hegyes vidék, az ipar és a lakosság a síkságokon összpontosul, így az északról támadóknak lényegesen könnyebb dolguk volna.
Az érvényben lévő phenjani katonai doktrína szerint Észak-Korea csak akkor alkalmaz atomfegyvert, ha előbb őt éri támadás. Magyarán: a nukleáris fegyver a kommunista rezsim életbiztosítása. Persze láttunk már olyat, hogy senki sem foglalkozott a doktrína előírásaival, miért pont Észak-Koreában bíznánk meg? Másrészt viszont az ázsiai helyzetet jól ismerők szerint az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun, bár a látszat nem ez, de eddig kiszámítható politikusként viselkedett, míg Donald Trumpot túlságosan lobbanékonynak tartják, azonban tapasztalt katonákkal vette körül magát. Ha mégis kitörne az amerikai és észak-koreai katonai összetűzés, akkor azt Kína és Oroszország nem figyelhetné tétlenül. Mike Pompeo, a CIA igazgatója egy hónapja jelentette be, hogy ezentúl külön részleg foglalkozik az észak-koreai atom- és ballisztikusrakéta-programmal. Az amerikai külföldi hírszerzés történetében először fordult elő, hogy ekkora figyelem összpontosul egyetlen országra. A világot eddig tíz körzetre osztották fel, országcsoportokat ellenőriznek. A különleges részleg feladata hasonlít az előzőkéhez: a befutó információkat összegyűjteni, elemezni, javaslatokat tenni, akciókat megtervezni és azokat végrehajtani. Ám ez különösen nehéz egy olyan ország esetében, amely ennyire zárt. Ha szervezett turistaként bejut egy külföldi, akkor – kis túlzással – azonnal megfigyelő ügynököt állítanak rá. Nem jött jól az sem, hogy az Észak-Koreához legközelebb álló országban, Kínában komoly csapás érte a CIA-t, az elmúlt években vagy húsz amerikai ügynököt tettek el láb alól, másokat bebörtönöztek – mint arról a The New York Times a napokban beszámolt.
A kínaiak – a hírek szerint – az egész hálózatot felszámolták, és az amerikaiaknak fogalmuk sincs arról, hol keressék az árulót. Ilyenformán a hírszerzési munka igen nehéz, ugyanis az Észak-Koreával kapcsolatos értesülések zöme Kínából érkezett.
Az amerikai védelmi miniszter, James Mattis a minap közölte, hogy felülvizsgálják az amerikai nukleáris potenciált, ellenőrzik, hogy megfelel-e a XXI. század kihívásainak. Utoljára hét éve történt hasonló vizsgálat. Az Amerikai Stratégiai Parancsnokság, a Startcom vezetője, John E. Hyten tábornok elmondta, hogy először felül kell vizsgálni azt, jelenleg milyen fenyegetéssel néz szembe az amerikai atomütőerő. „Ilyen szempontból tanulmányoznunk kell, hogy Oroszország, Kína, Észak-Korea és Irán milyen veszélyt hordoz velünk és a nyugati világgal szemben.” A kongresszus demokrata párti része elfogadta a stratégiai vizsgálatot, ám azonnal hozzáfűzték: nem akarják, hogy ez előszobája legyen egy újból beinduló, sok ezermilliárd dollárra rúgó atomfegyverkezési versenynek.
Piszkos bomba
Csak idő kérdése, hogy valahol felrobbanjon egy házilag eszkábált bomba, amely sugárfertőzéssel szedi áldozatait – ezt nyilatkozták a terrorizmus szakértői a Time amerikai magazinnak. Könnyű-e a piszkos bombát összerakni? Hol lehet hozzájutni nukleáris sugárzó anyaghoz, robbanótöltethez? Valóban elfér egy aktatáskában a pusztító szerkezet? Ezeket a kérdéseket vizsgálta meg terjedelmes riportjában a hetilap. A piszkos bomba elkészítése nem követel különösebb technikai tudást. Elég egy hagyományos robbanófej, amelyet körbe kell ágyazni nukleáris sugárzó anyaggal. Akár egy táskában is elfér, de ha nagyobb, például egy furgonba pakolják, több lesz az áldozat.
Két hatással kell számolni: a robbanással és a radioaktív sugárzással. Kisebb bomba esetén ez egy-két háztömböt érinthet, de nagyobbnál akár egész utcákat megfertőzhet. Ha kedvezőtlen a széljárás, még több áldozatra lehet számítani. És persze a pszichikai hatással is számolni kell: leáll a körzetben a gazdaság, pánik lesz úrrá a lakosságon, mindenhol kezeslábasba öltözött emberek ellenőriznek.
Az amerikai hetilap tudósítója felkereste Grúziát, amely kétes hírnevet szerzett a radioaktív anyagok csempészetében. Szervezett bűnbandák gazdagodnak meg a sugárzó anyagok illegális kereskedelmével. Állítólag megtörtént, hogy az újságírónak leplombált fémládában kínáltak hárommillió euróért radioaktív anyagot. A volt szovjet köztársaságokból a Fekete-tenger partjára áramlik az urán és más radioaktív anyag, mivel Grúzia éppen egy „atom-autópálya” közepén helyezkedik el, ahonnan számtalan irányba lehet szállítani a sugárzó anyagot. Az amerikai hírszerző szervek tudják, hogy innen látják el még az Iszlám Államot is urániummal. Vajon mire kell neki? Az elmúlt évtizedben az amerikaiak ötvenmillió dollár értékben adományoztak detektorokat a grúz határellenőrzésnek, hogy derítsék fel az ilyen eseteket. Ennek ellenére senki sem állítaná, hogy nem jutottak illetéktelen kezekbe sugárzó anyagok.