Ez olvasható a Trianon ellen tiltakozó plakátok egyikén: Nem nyúlka-piszka, megszúr a bicska!
Sajátos hangulatot kölcsönöz a komoly tartalomnak a nyúlka-piszka ikerszó. Az ikerítés mint ritkább szóalkotási mód többféle stílusrétegben és szövegben fordul elő. Az ikerszó stilisztikai funkciója az esetek többségében az, hogy játékosságot, becézést vagy gúnyolódást fejezzen ki. A legtöbbször a nyelvben egy már meglévő szó mintájára keletkezik egy hozzá hasonló hangsor, például: kipeg-kopog, idres-bodros, mendemonda.
Más esetekben egyik tagnak sincs önálló jelentése: irgum-burgum, csingilingi, öhöm-böhöm. A Czuczor–Fogarasi-szótár ekképp adja meg az ikerszók meghatározását: „Kitünő sajátsága a magyarnak, hogy némely fogalom élénkitésére, hathatósságára, két hasonló, leginkább magas és mély hangu szót öszveteszen, s ha nem talál, csinál. Ilyenek: ágasbogas, ingóbingó, elegybelegy, csecsebecse, csigabiga, díbdáb…” Természetesen más nyelvben is előfordulnak efféle szavak, a finnben a mullin mallin azt jelenti, hogy összevissza, a ristiin rastiin azt, hogy cikcakk; a németben az Igele-bigele a sünibünit, az angolban pedig a fancy shmancy a fantáziadúst jelenti.
Látható, hogy egyértelműen vidámmá és közvetlenné teszik a mondandónkat.
Az ikerszavak a nép- és a gyermeknyelvben a leggyakoribbak. Természetesen megtalálhatóak más nyelvi rétegben, illetve a köznyelvben is, például a tündi-bündi a túlzottan kedveskedő személy jelentésében. Ugyanakkor nagyon alkalmi is lehet: izé-mizé, tuli-buli.
Az ikerszók kialakulásának pszichikai indítéka az ösztönös játékosság, a „játszi kedély”. Különösen a gyermekeknek szánt versekben érezzük természetesnek, hiszen többnyire a gyerek szeret játszani a hangokkal, szavakkal. A legtöbb nyelvi játéknak a rímeken kívül a szavak hasonlósága az alapja. Íme, egy Kiss Dénes-versben: „Kipi-kopp, / kopi-kipp, fű zöldje / elkopik, / október / zörgeti / úton a / lépteit.” Tamkó Sirató Károly Pinty és ponty versében: „Óc, / póc, / galambóc, fekete gombóc.” Majoros György Ikerszavak verse pedig szinte csak ebből áll, íme, egyetlen vers-szak: „Libben-lobban, koppan-dobban. / Csattan-vakkan, szeppen-nyekken. / Zizzen-moccan, kattan-pattan. / Na, mi az, amit nem mondtam?”
Szikszainé Nagy Irma vizsgálta az ikerítő becézést is, és megállapította, hogy ezek is a gyermekversekben a legjellemzőbbek. Úgy születnek, hogy egy önálló alakú utónévhez hozzákapcsolódik ennek játékos hangváltozata, például Ági-bági, Dini-Dani, Laci-paci, Tóni-Móni. Kettős stilisztikai szerepet kapnak a névvel csúfolódó versikék. Egyrészt a kedveskedést, másrészt a gúnyt szolgálják a következő tréfás névnaptárban: „Ági-bági rossz kalap, / Ha megütik, megharap. / Ida-bida, loboda, / Lábad ide, ne oda, / Hanem oda, amoda. / Örzse-börzse, / Kötött rőzse, / Bebújott a / Kemencébe…”
Természetesen a klasszikusokról se feledkezzünk meg! József Attila Születésnapomra című verséből mindenki emlékszik a következő sorokra: „Harminckét éves lettem én – / meglepetés e költemény / csecse / becse…” Weöres Sándor Száncsengő című versében pedig egyetlen ikerszónak az egész versre kiható zenei szerepe van, csak az első, mindenki által ismert vers-szakot idézem: „Éj-mélyből fölzengő / – Csing-ling-ling – száncsengő. / Száncsengő – csing-ling-ling – / Tél öblén halkan ring.” Az ikerszavak használata azonban szerepelhet megszólításként is: nyuszómuszó, és lehet köszönési forma is: Szia! Mia!
Érdekes a fityfiritty ikerszó létrejötte. Kálmán Béla szerint itt ikerítő hangváltoztatásról van szó: a fity előtagot úgy változtattuk meg, hogy annak magánhangzója és végmássalhangzója közé egy ri hangkapcsolatot szúrtunk be: fity/firitty. Olyanféle játékos ferdítéssel, elváltoztatással van itt dolgunk, mint a különféle madárnyelvekben, példának okáért az Arany A Jóka ördöge révén közismert turgu-dorgod mirgit forgo-gargad-tárgál rejtett értelmű szövegben (tu-dod, mit fo-gad-tál). S ha valaki még több ikerítésre vágyik, olvassa el Szilvási Csaba Ikerszó-vásár című könyvét!