2017. szeptember 22., péntek, Móric napja
Lugas, Lugas Helyzetkép
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/mulo-csillagok-1934842/

Múló csillagok

Sztárvilág – Idősebb korra már nem írnak szerepeket

Csillagot kap a hollywoodi hírességek sétányán a 90. születésnapját múlt héten ünneplő Gina Lollobrigida, minden idők egyik legnagyobb olasz filmcsillaga.
A ceremóniát jövő januárban fogják megrendezni Los Angelesben, Rómában viszont megünnepelték a színésznőt, aki szobrot és egy hatalmas tortát kapott, a tetején 30-as számmal. A valaha volt Esmeralda végigvonult vörös szőnyegen, púposan, de boldog mosollyal vastagon sminkelt arcán, és igazi dívához méltóan odaszúrt egykori nagy riválisának, Sophia Lorennek, miszerint neki nem állt szándékában senkivel versenyezni, hiszen ő volt a numero uno.

Gina Lollobrigida kezdetben nem színésznő, hanem szobrász akart lenni, az első szerepeit csak azért vállalta el, mert jól jött a pénz. 1946-ban, 19 évesen került a film világába, majd nem sokkal később Európa egyik legnépszerűbb színésznőjeként már az ötvenes évek elején megfordult Hollywoodban, ahol a Trapéz című, 1956-os filmben Tony Curtisszel és Burt Lancesterrel játszott együtt. A hatvanas évek végén ott forgatta a Jó estét, Mrs. Campbell! című filmet, amelyért 1969-ben Golden Globe díjra jelölték. 1985-ben ismét versenyben volt a glóbuszért a Falcon Crest című tévésorozattal, ám míg férje produceri hátszelével Sophia Loren az Oscar-díjig jutott, „Lollo” a tengerentúlon soha nem lett igazán híres, hiába mondták rá, hogy a legjobb, ami a makaróni óta Olaszországból jött Amerikába.

Fotó: MTI/AP/ANSA

Lollobrigida a 90. születésnapján rendezett római ünnepségen 2017. július 4-én

Mit tehet egy egykori szexszimbólum, ha eljárt felette az idő? Ő az a művésznő, aki külseje és kisugárzása révén vált milliók vágyálmává, és ő az, akit nem konzervált idejekorán az öröklét, mint Marilyn Monroe-t, netán a makacs emlékezet, mint Karády Katalint. A fiatalság elmúlik, a szépség megkopik, az öregedést pedig még átlagemberként is nehéz feldolgozni, hát még a mai napig Kabaré-jelmezében ugráló Liza Minnelliként vagy strasszköves tangában táncoló Medveczky Ilonaként. Audrey Hepburn élete végéig maga volt a stílus és visszafogott elegancia, viszont Scarlett O’Hara bármire megesküdött volna, hogy nem lesz alkoholista roncs, mint az őt megformáló Vivien Leigh. A nemrégiben elhunyt Carrie Fisher sem gondolta volna a Csillagok háborúja első forgatási napjain, hogy a megfelelési kényszer lesz szenvedélybetegségének katalizátora. Liz Taylor törékeny, beteg asszonyként hagyott itt minket, nem Kleopátraként. Brigitte Bardot-ban egy délfrancia piacon fel sem ismernénk az egykori istennőt.

Hollywood a fiatalság megszállottja. Akadnak különleges szerzetek, mint a jóval negyven felett világsztárrá váló, kaméleonszerű és kissé David Bowie-ra emlékeztető Tilda Swinton vagy a már negyven éve a szakma csúcsán trónoló Meryl Streep, akik bármit bárhány évesen el tudnak játszani, de általánosságban nagyítóval kell keresni azokat a főszerepeket, amelyeket idősebb nőkre írtak. Ezek a nők a mozifilmekben általában valakinek a feleségét vagy anyját alakítják a háttérben megbújva, mert az írók és producerek egyszerűen már nem tartják elég vonzónak, érdekesnek, energikusnak őket. A kamera felnagyítja ráncaikat, és megmutatja tökéletlenségüket, amelyet nem feltétlenül szeretnének a közönség elé tárni, hiszen akkor oda a varázs, az illúzió. Aki pedig nem tud ebbe belenyugodni, egy másik illúzió felé fordul, és különféle orvosi beavatkozásoknak teszi ki a testét. Felfújt szájak, kivasalt arcok, eltűnő mimika és érzelmek.

2011-ben az akkor negyvenéves Junie Hoang színésznő egymillió dollárra perelte az IMDb-t, a világ legnagyobb filmes adatbázisát, amiért az nyilvánosan felfedte a korát. Azzal érvelt, hogy jóval fiatalabbnak néz ki, a kiírt szám miatt viszont rengeteg munkát vesztett el. Hoang ugyan nem kapta meg a millióját, az eset viszont rávilágított a tendenciára, amely olyan eseteket szül, mint amikor Oliver Stone rendező Nagy Sándor című opusában a 28 éves Angelina Jolie-val játszatta el a 27 esztendős Colin Farrell anyját.

„Harminc meg harminc meg harminc… Egy nőnek hátrány, ha megöregszik, de az átélt megpróbáltatásokból tudtam annyi bátorságot meríteni, hogy szembenézzek a nehézségekkel” – válaszolta az újságírónak az életkorát firtató kérdésre kilencvenedik születésnapján Gina Lollobrigida. Szavaiban mély bölcsesség van: az egyetlen út az előre, némi önkritikával és humorral felvértezve. A színésznő a hetvenes évek óta fotóriporterként is dolgozott, jótékonykodott Teréz anya oldalán, közben pedig visszatért a festéshez. Mint mondja, a múltat egy percig sem sírja vissza, ami szép volt benne, érintetlenül őrzi. A jelenben és a jövőben él. Ebben a jelenben honfitársa, Monica Bellucci ötven felett lehetett Bond-lány, Diane Keaton apácaként remekel az év sorozatában, Az ifjú pápában, Nagy-Britannia és Franciaország dívái Helen Mirrentől Judi Denchig, Catherine Deneuve-től Isabelle Huppert-ig aktívabbak, mint valaha, forgatnak, Shakespeare-t játszanak, és ugyanúgy ott mosolyognak a vörös szőnyegen, mint negyven évvel ezelőtt. Nekünk pedig van egy Törőcsik Marink. Az is igaz, hogy Európa jóval kegyesebb egykori csillagaival – talán azért, mert ő maga is egy büszke, viharvert idős hölgy.

Hirdetés

Kiemelt

Semjén Zsolt: a migráció következményeit nem lehet jóvátenni

A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy minden korábbinál brutálisabb kormányellenes gyalázkodásra kell felkészülni.

Poszt-trauma

Sátrazó migránsok miatt zárták be a híres egyetemet

8000 diák nem tanulhat.

Gyűlnek a fellegek a Soros-terv felett

A cenzúra agyréme fojtogatja a Wikipédiát (is).

Fény derült Jordán Tamás titkára

Ő is az utcára vonulna.

Pofára esett az ellenzéki média Felcsúton

Egészen mást kaptak, mint amit vártak.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!