Nagyon szeretik itt a magyarokat, hiszen mindenki ismeri a híres focistáinkat: Kubalát, Kocsist, Czibort, Puskást… – mondja egy Katalóniában élő magyar édesanya. A helyi magyar közösség éppen a barcelonai reptér rekreációs parkjában tart családi napot, a gyerekek lufit fújnak és fociznak, amíg a felnőttek néptáncolnak a közösségi házban.
– Évekkel ezelőtt jött létre az első magyar közösség Barcelonában, amikor néhány család összefogott, hogy közösen programokat szervezzenek a gyerekeiknek – magyarázza Csányi Dóra, a helyi magyarokat összefogó Aranyalma kör vezetője. A nap végére főszervezőként már nagyon fáradt, de lelkesen mesél a kezdetekről. – Eleinte havonta hívtak valakit Magyarországról a gyerekeknek, mesemondót, táncost, zenészt az otthoni ismerősök közül, akinek a repülőjegyét közösen kifizették a látogatásért és a programért cserébe.
Ez évekig működött, ám ezek a gyerekek lassan felnőttek, így a programok is elmaradoztak. Másfél évvel ezelőtt adták át nekem a szervezést.
Csányi Dórának nem volt nehéz dolga az új közösség kiépítésében, mert az utóbbi egy-két évben rengeteg magyar kisgyerekes család bukkant fel Barcelonában. A szülők persze nem mind honfitársaink, több vegyes házasságot is látni: katalán, spanyol és francia férjek is megjelennek a családi napon. Dóra, aki szintén spanyol férje miatt került Barcelonába, honvágyról számol be.
– A magyar programok szervezésével kicsit tudok ezen enyhíteni. Általában nagyon nehéz összehozni, de végül mindig annyira jól érzik magukat a résztvevők, hogy utána úgy érzem, megérte – sóhajt fel mosolyogva. A barcelonai családi napon az ember úgy érzi magát, mintha Magyarországon lenne: a meseolvasás után fejre csapósat játszanak a kicsik, a felnőttek pedig leülnek az asztalokhoz beszélgetni.
Kiderül: a legtöbb magyar szülő nagyon szeretné, hogyha a gyereke megismerné Magyarországot, a kultúrát, a történelmet és a nyelvet egyaránt, de önerőből ezt nehezen tudják megvalósítani.
A magyar közösség aktivitása ebben sokaknak segít, a másfél évvel ezelőtt Barcelonába érkező főkonzul, Kovács Barnabás is fontos szerepet játszik a közösségi élet szervezésében. Az édesanyák szerint, „mióta Barnabás itt van, elindult valami”.
– Tavaly szeptemberben indítottunk főkonzulátusi hírlevelet az itt élő magyarok számára, hogy tájékoztassuk honfitársainkat a magyar vonatkozású programokról – tájékoztat Kovács Barnabás, aki családja kíséretében tevékeny résztvevője is a magyar eseménynek. – Ha például művész, sportoló vagy csapat érkezik ide, meghívjuk az itteni magyarokat szurkolni. De tájékoztatást adunk a népszavazásról is, arról, ha zenekar érkezik, vagy ha kiállítás nyílik, bizonyos értelemben szolgáltatóközpontként szeretnénk működni.
A helyi hivatalos statisztikák szerint több mint 2600 magyar rendelkezik állandó vagy ideiglenes lakcímmel Katalóniában. De a főkonzul kiemeli: ennél valószínűleg jóval több magyar él itt. Kik is ők tulajdonképpen? Kovács Barnabástól megtudjuk: az itt élő magyarság többnyire a rendszerváltást követően költözött ki. Sokan jöttek munkavállalóként, kisvállalkozóként, ők azok, akik ma például fodrászként vagy pincérként dolgoznak.
Másodsorban multinacionális cégekhez érkeznek angolul jól beszélő honfitársaink, harmadrészt pedig sokan házasságkötés révén kerülnek Barcelonába.
A katalánokat a magyarokkal nemcsak a foci, hanem a történelem is összefűzi: államalapító királynéjuk, I. Jakab aragóniai király felesége ugyanis magyar asszony volt. II. András királyunk lánya, Árpád-házi Jolán nevét éppúgy ismerik a katalánok, mint mi Gizelláét, és az államalapító királyi párról a mai napig megemlékeznek. A magyaroknak tehát elsőre mindig örülnek a helyiek, de a kint élők nehézségekről is beszámolnak.
– Teljesen más a hozzáállásuk a munkához, mint nekünk. Minden feladathoz úgy kezdenek hozzá, mintha a világ legnehezebb dolgával néznének szembe. Mi, magyarok szeretünk dolgozni, de itt nem ez a megszokott, inkább minden a hétvégéről szól – mondja az egyik Barcelonában élő édesanya.
– Hétfőn depressziósak, és nem lehet hozzájuk szólni. A hét vége felé közeledve egyre jobb a kedvük. Én már rájöttem, hogy csütörtökön érdemes tárgyalni velük, mert pénteken már nem hajlandók dolgozni, az már fieszta.
De nem csak a déli munkatempó megszokása okoz nehézséget a kint élő magyaroknak. Kiderül: a katalánok nem annyira befogadóak, mint azt elsőre gondolnánk. Főleg akkor szembesülnek ezzel a kint élő magyarok, amikor a gyerekek elkezdenek iskolába járni. Hiába beszélgetnek a helyiekkel, nagyon zárkózottak, és gyanakodva néznek a külföldiekre. Az az általános tapasztalat, hogy akkor tudnak jobban beilleszkedni, ha a párjuk katalán.
A magyar összetartás másik gócpontja Barcelonában, a híres Camp Nou stadion szomszédságában található. A Futballárium nevű sportbárba betérve az ember fociszentélyben érzi magát. A falakon dedikált mezek, sálak és egyéb relikviák százai láthatók, amelyek mind a tulajdonos, Büki Péter magángyűjteményének részei. Az Európa-bajnokság magyar meccsei alatt piros-fehér-zöld színekbe öltözött, kifestett magyarok gyűltek össze a sportétteremben, hogy együtt szurkoljanak Geráéknak.
– Van nagyobb sportkedvelő törzsközönségünk, akik rendszeresen járnak ide meccset nézni, de a magyar meccseken különösen nagy az érdeklődés – mondja Büki Péter, aki száz-kétszáz rendszeres látogatóról számol be. Párjával, Beke Erikával és kisgyerekeikkel néhány éve költöztek Barcelonába. A magyar pár az étteremmúzeumban meccsjegyeket is forgalmaz, és kiutakat szervez az itthon élő magyaroknak. De honfitársainknak nem csak a hazai ízek és hangulat miatt jelent sokat a hely.
– Segítünk, ahol csak tudunk. Ha szükséged van bármire, ismerek itt magyar fodrászt, kozmetikust, vagy ha tejfölt, mákot, köményt akarsz vásárolni, megmondom, hol tudsz olcsón – sorolja Beke Erika.
– Az ideérkező magyarok többsége nem beszél spanyolul, így Barcelonában sokszor azt érzik, hogy kicsit el vannak veszve. Ezért sokan fordulnak hozzánk. Nekünk csak egy szavunkba kerül, de nekik nagy segítség.
A kint élő magyarokkal kapcsolatban Erika egyébként szkeptikus. Szerinte sokan vannak, akik elfelejtik, hogy honnan jöttek, és hogy magyarok. Nem tartják a hagyományokat, gyermekeiket nem tanítják az anyanyelvükre. Sajnos az itt élő magyar közösség egy része nem összetartó. Mint mondja, a bár, mindezt ellensúlyozandó, szorosan együttműködik a konzulátussal, így szinte minden magyar vonatkozású sportesemény központi helyszíne a Futballárium.
– A magyar, a francia, a spanyol, a katalán, az angol és az italiano – sorolja a kis Leya, hogy mennyi nyelven beszél annak ellenére, hogy mindössze nyolcéves. A magyar édesanya és francia édesapa kislánya Barcelonában él, helyi iskolába jár, angolul tanul, és olasz kislányokkal barátkozik: így tett szert minderre a nyelvtudásra. A Barcelonában szervezett magyar gyerektáborba tartva a magyarul döcögősen beszélő kicsik időnként megakadnak, és félősen megkérdezik: „Mondhatom español?”
A magyar tábor éppen ezt ez a célt szolgálja: megismertetni a kint élő gyerekekkel a magyar kultúrát és a nyelvet. Az egyedülálló kezdeményezés ötlete tavaly fogant meg a barcelonai magyar főkonzulátuson:
– Az itt élő magyar gyerekek spanyol vagy katalán iskolába járnak, a helyi történelmet tanulják. Kis túlzással azt sem tudják, ki volt Szent István vagy Mátyás király – mutat rá Kovács Barnabás főkonzul.
A diaszpóraközösségben végzett igényfelmérés után a konzulátus megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetemmel, így az egyetem pedagógusi karának kiválasztott oktatói és hallgatói működtek közre a tábor szakmai programjának végrehajtásában, a megszervezést pedig a főkonzulátus vállalta magára Barcelonában.
– Ez hozzáadott értéket jelent számukra is, hiszen a tanítóképzős hallgatók egyedülálló tudásra tesznek szert az interkulturális közegben élő, többnyelvű, de magyar gyökerekkel rendelkező gyermekek oktatásával – emeli ki a főkonzul.
– Ma egy Rubik-kockát fogunk készíteni; tudjátok, mi az a Rubik-kocka? – kezdi a foglalkozást Mészáros Boglárka győri pedagógushallgató a barcelonai tábor harmadik napján. A kicsik mindennap megismerkednek egy-egy híres magyar találmánnyal, amellyel kapcsolatban feladatokat oldanak meg, rajzolnak, vágnak, hajtogatnak. Most elkerekedett szemekkel nézik a világrekorder Rubik-kocka-kirakók teljesítményét a játszóház falán elhelyezett tévén, majd nekilátnak a papírkockák készítésének.
Kiderül: a futballőrület a gyerektáborba is begyűrűzött, ahol a kisfiúk legszívesebben csak a labdát rúgnák.
– Reggelente, amikor megérkeznek, elsorolják a magyar csapat játékosait. Persze szeretik a spanyol focit is, de most mindenki Gera és Szalai akar lenni – mondja Boglárka.
De nem csak a magyar csapat van hatással a kicsikre.
– A szülők már az első nap után arról számoltak be, hogy a gyerekeik végre megszólaltak magyarul – említi meg Gróz Andrea, a győri egyetem adjunktusa. A tábor szervezéséért felelős Andreát kisfia, Gellért is elkísérte, a többi gyerek az ő kedvéért automatikusan átváltott a magyarra.
– A többnyelvű gyerekek még nagyon könnyen váltanak a nyelvek között, és általában azon szólalnak meg, amelyiken a legtöbb impulzus éri őket. Nálunk ez egy ideje beállt: a kisfiam, hiába kérdeztem magyarul, angolul válaszolt. De a tábor második napja után újra elkezdett magyarul beszélni – számol be tapasztalatairól Jakab Melitta, a hatéves Amantaj édesanyja.
Gróz Andrea fontos pedagógiai céljuknak tekinti a magyarságtudat erősítését, a nemzeti nevelés kompetenciájának fejlesztését. Kiemeli: a feladatok minden oktatási területet érintettek az értelmi neveléstől kezdve az egészséges életmódon át a képzőművészeti feladatokig – és természetesen mindez magyar vonatkozásban. Egyébként a tábor helyszíne sem mindennapi: bázisa egy játszóházban van, amelynek tulajdonosa szintén magyar: Koleszár Eszter, aki két kisgyerekével együtt kíséri a csapatot, és segít a szervezésben.
– Fontosnak tartom, hogy a gyerekeim ismerjék a gyökereiket, a családjukat és a nyelvet mind apai, mind anyai részről – magyarázza Jakab Melitta, aki kirgiz férjével Barcelonában neveli két kisfiát. – Kirgizisztánból jöttünk vissza csak a tábor miatt, mert bár évek óta élek külföldön, ilyen kezdeményezéssel még nem találkoztam. A magyar közösség által szervezett programokat nagyon szeretjük Barcelonában, de ez a tábor más volt, hiszen célzott foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek, magyarul, kis csoportokban.
A csoportban eltérő korúak a gyerekek, ami sokszor a nagyok dominanciájához vezet – itt azonban nem így történt. A tábor legkisebb tagja, a négyéves Robin felett a nagyobb fiúk egy emberként őrködnek. „Vigyázz a kicsire!” – kiabálják a nagyok, amikor a focimeccsen Robin felé közeledik a labda. „Robin! Tudod, nem szabad kézzel megfogni a labdát!” – kiabálja a kisfiú nővére, Virág is segítségképpen.
Az ötödikes kislány szülei mindketten magyarok, de évek óta Barcelonában élnek. Virág azt mondja, ő szívesen hazamenne, mert akkor lehetne kertes házuk és kutyáik. Bár a legtöbb kint élő gyerek nem számít a hazaköltözésre, a magyar programokon szívesen vesznek részt, és ezekre várhatóan nem is kell sokat várniuk.
– Ősszel szeretnénk indítani hétvégi iskolát is az itt élő magyar gyerekek számára, amely kéthetente jelentene foglalkozást szombat délutánonként – mondja Kovács Barnabás. Kiderül, a tábort jövőre is megszervezik, ám a sikerességére tekintettel elképzelhető, hogy az kéthetes lesz. „Jobb lenne, ha a tábor tíznapos lenne, és nem öt” – idézi lelkes kisfiát Melitta. Hozzáteszi: Amantaj szerint mégis a legjobb az volna, ha száznapos lenne.