Vajon mit kértünk az anyukánktól, nagymamánktól, amikor hazamentünk a táborból vagy a síelésből? Mindenkinek van kedvenc étele, melynek emléke már a gyermekkorból feldereng, legyen az paprikás csirke nokedlivel, rakott krumpli, vadas, esetleg mákos tészta vagy sztrapacska. Valószínű, hogy senkinek sem a Wellington-bélszín fog beugrani favoritként. Koleszár Szilvi és Pancsovay Zita a hagyományos, házias ízek köré álmodott tematikus főző- és sütőworkshopokat, hogy népszerűsítsék az otthon főzést klasszikus, nagymamás konyhai fogásokon keresztül.
– Nekem valóságos szupernagyim volt, aki mindig a konyhában szorgoskodott, tőle tanultam főzni. Máig úgy él az emlékeimben, ahogy hétvégenként együtt formáztuk a pogácsákat. Ha még most is élne, sok kérdést tudnék feltenni neki. Így jött az ötlet, hogy keressünk olyan nagymamákat, akik még köztünk vannak, ráérnek, és át tudják adni a tudásukat, tapasztalataikat – avat be Szilvi, aki két éve hagyta ott a multik világát, hogy olyasmit csinálhasson, ami társadalmilag is hasznos. Cége gyerekeknek tart programozókurzust alapítványi formában, segítségével pedig már több mint ezren tanulhattak ingyen. Fontos szempont volt, hogy a nagymamák a társadalom értékes részének érezhessék magukat munkájukkal.
– Felmértük, melyek a magyar konyha legnépszerűbb ételei a kocsonyától a babgulyásig, majd összeválogattunk egy szupercsapatot azokból a nagyikból, akik a jó recepteken túl a főzés mesterfogásait is ismerik, ráadásul szívesen meg is tanítják – mesél Zita az indulásról.
Egy budai főzőstúdióban vagyunk, ahol nemsokára bejglit fogunk készíteni egy mindentudó szabolcsi nagyi, Domonkos Erzsi segítségével. A recept és a kiválogatott, lemért hozzávalók már az asztalon pihennek.
– A nagyszüleink, dédszüleink szó szerint a semmiből tudtak olyan ételeket az asztalra tenni, amelyek laktatóak és finomak voltak – emlékszik vissza Erzsi, akinek összesen hét és még két fogadott unokája van. Ő is a nagymamájától tanult sütni-főzni. Ezt próbálja továbbadni most a fiataloknak.
– Kineveljük a következő nagyigenerációt – helyesel Zita, miközben szép sorjában megérkezik a karácsonyi bejglisütésre nevező csapat. Gyúrnak, adagolnak, figyelnek, hiszen a receptből korántsem derül ki minden.
– Megvannak a fortélyai, hogy hogyan nyúlunk egy tésztához, hogyan nyújtjuk, hogy ne szakadjon el, ne legyen lapos. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket nem lehet elmondani, hanem meg kell mutatni. Egyszer otthon gyurmáztam az unokámmal, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy a gyurmának éppen olyan a textúrája, mint a kelt tésztának. Hoztam is a legközelebbi sütésre egy doboz gyurmát, hogy a fiatalok megfoghassák és érezhessék, mi a cél a kidolgozásnál – meséli Erzsi, miközben szakavatott mozdulatokkal segít a gyúrásban.
– Azoknak a tippeknek, trükköknek, amelyeket a nagyik hozzáadnak egy-egy recepthez, valódi értékük van – vallja Szilvi, aki kiskorában nem sziesztázott délutánonként, hanem piskótát sütött a nagymamájával. Egyik kedvenc emléke az, amikor megkérdezte tőle, mennyi liszt kell bele, a nagyi azt felelte, hogy csak meg szokta dönteni a lisztesdobozt, és elszámol tízig. Na, ezt utánozza le az ember: mennyire dönti meg, és milyen gyorsan számol? Amikor a napszámosoknak dagasztotta a kenyeret Erzsi nagymamája, a kislány megkérdezte: mikor lesz kész? A nagyi azt válaszolta, hogy amíg nem csöpög a plafonról a víz. Erzsi először nem értette, aztán kiderült, hogy az asszony a vizet a homlokáról aláhulló verejtékre értette.
A Nagyikámnál jelenleg négy nagymama oktat. Van, aki a hagyományos, van, aki a modernebb stílust követi, de van egy negyven éve Magyarországon élő japán hölgy is, aki ugyanolyan profizmussal tekeri a szusit, ahogy a füstölt csülkös bablevest főzi. Szilvi és Zita jövőre szeretne egy nyitott főzőversenyt rendezni, hogy minél több vállalkozó kedvű nagymamát elérjen, de más nemzetközi konyhát is szívesen beépítene a kurzusba. Lesz olyan alkalom, amikor mindent megtudhatunk a disznóról, hogy például mi a különbség a karaj és a tarja között, melyik rész merre található az állatban, és hogyan lehet elkészíteni.
– A sertéses workshopot egy nagypapa fogja tartani. Óvatosan megkérdeztük tőle, hogy ha az ember nem a Tisza-parton folyatja a vért hajnali hattól, akkor három órába beleférhet-e vajon az egész procedúra? Azt válaszolta, nem lesz semmi gond, mert ő huszonöt perc alatt szétkapja a malacot – meséli nevetve Szilvi, miközben megsül az első adag aranysárga bejgli. Azért lett olyan szép, mert először hosszában kellett lekenni tojásfehérjével a rudakat, száradás után pedig keresztben is, a sárgájával. Ki hitte volna, hogy ez is számít?
– Még nyáron jött hozzánk egy lány a hájas tészta sütésére, meg akarta tanulni, hogyan kell, mert a férjének az a kedvence. Később felhívott, hogy megossza velem: a férje azt mondta, hogy életében ilyen finomat nem evett. Aki idejön, nem felejti el, amit megtanul, hiszen azért tanulja, hogy valakinek örömet szerezzen.
Erzsi szerint a vendégeik szinte kivétel nélkül a családjukat szeretnék meglepni újonnan szerzett tudásukkal, mert ahogyan a vasárnapi közös ebéd fontos dolog a mai napig, úgy fogják egybe a családot a nagyik, akik még villanykörtén stoppolták a lyukas zoknit.