2017. április 26., szerda, Ervin napja
Lugas, Lugas Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/megvan-bennuk-az-isten-1527025/

Megvan bennük az isten

Városrész- vagy kerületregénynek nevezi most megjelenő könyvét, melyben a Lugasban közölt Az Úr Nyolcadik Kerülete című sorozat írásait gyűjtötte össze. Hogyan lett a költőből szociografikus szépíró, és miként lehet megszeretni a VIII. kerületet? Ezekről is kérdeztük Pál Dániel Leventét.

– Hogy került a józsefvárosi dzsumbuj közepébe?
– Először albérletben laktam, aztán örököltem egy kis pénzt, és azt kellett néznem, hol lehet ebből olyan lakást venni, amelyik a keretbe is belefér, és bent is van a városban.

– Soha nem félt?
– Nem. Aztán persze meg is szoktam. Tíz éve, mikor ideköltöztem, még legalább öt színárnyalattal sötétebb volt a hangulat – kemény környék volt, lepusztult házakkal, elég nagy szegénységgel, és ez a „szegénység kultúrája” senkinek nem vonzó. Aztán megindult a rehabilitáció, a dzsungel lakóinak egy része kiszorult innen, például a IX. kerületbe és a Garay piac felé. Nagyon sokféle világ találkozik itt, élnek romungrók, zenészek, beások, szoknyások, teknősök, és megjelentek a vietnamiak, kínaiak, arabok, törökök, afrikaiak, kurdok és még ki tudja, miféle népek. Ők mind egymás mellett élnek, egyfajta egymás iránt bizalmatlan szimbiózisban. A kerületben ennek több évtizedes hagyománya van. A Szigony utcai lakótelep felépülése, illetve az ötvenes évektől zajló lecsúszás megindulása előtt a városrészben a magyarok mellett zenész cigányok, svábok, zsidók éltek, főleg kiskereskedők és kispolgárok. Ők különböző okok miatt elköltöztek innen, a helyükre az ötvenes-hatvanas években, a vidéki cigánytelepek felszámolása után került fel a mai lakosság egyik előző generációja. A szomszédait itt – egy városban – senki nem tudja megválogatni, szeparálódni sem lehet igazán, valamit kezdeniük kellett egymással. Mégis csak egymás mellett, együtt élünk.

Forrás: Bach Máté

– Maradt-e még a hagyományaikból?
– A cigányok általában nagyon vallásosak, a fiatalok is, még a Kálvária téri jobbikos dupla kereszt előtt is hányják magukra a keresztet. Megvan bennük az isten. Vagy elsiratják a halottjaikat, virrasztanak és kántálnak gyászosan. Elég félelmetes az egész éjszakán át tartó siratásuk. Babonásak, az átok az utca kultúrájának szerves eleme, és – amennyire én látom – hagyományosnak, tradicionálisnak mondható a férfi-nő-gyerek viszony is. Például megy az utca egyik oldalán a férfi, a másikon az asszonya maga után húzva a gyereket. Átkozza hangosan az urát, aki megcsalta, aki semmi az ágyban, akinek már haszna sincsen. A férfi pedig sunnyogva menekül a nyilvános megaláztatás elől. A nők verbálisan sokkal jobbak, mint a férfiak, és ennek tudatában is vannak. Hogy miért szeretek itt élni?
Az életszag miatt. Úgy élnek, úgy élünk, mint egy kisvárosban. Ugyanazok az emberek hesszelgetnek a kisbolt előtt, vásárolnak, drogoznak, árulják a testüket, vagy veszik igénybe ezt a szolgáltatást – ugyanabban a kisbolti sorban áll a strici, a futatott lány és az alkalmi ügyfél, no meg a szomszéd néni, aki ezt az egészet mélyen elítéli és rendszeresen fel is jelenti. Ha az ember itt él, megszokják, ennek az egésznek önkéntelenül is a része lesz. Rendszeresen összefutunk, köszönünk egymásnak, megkérdezzük, ki hogy van, miért van jó vagy rossz kedve éppen.

– Lehet ezt romantikusnak is mondani, de azért a többség számára nemkívánatos világ.
– Nem veszélyes, hanem harsány. Még mindig nagyon kriminalizálják a VIII. kerületet, főleg a Magdolna negyedet, a Szigony utcai lakótelepet, a Diószegi Sámuel utca környékét, pedig folyamatosan változik, ez már nem az a kerület, amelyben a ma is használatos előítéleteink megszülettek. A Rákóczi tér például régen a megvehető szex szinonimája volt, anyukám régen befogta a szememet, amikor arra mentünk, most meg nincs ott egyetlen örömlány sem.

– Behúzódtak a mellékutcákba.
– Nem behúzódtak, hanem szétszóródtak. De ez hosszú és bonyolult történet, egyáltalán nincsen feltérképezve, nekem is csak véletlenszerű vázlataim vannak. Általánosságban fogalmazva: egy világ akkor tud életben maradni, ha viszonylag nagyobb területet fedhet le, nagyobb az „élettere”. Ha összeszűkül, ahogy a rehabilitációs bontások és építkezések miatt a „nyóc kernek” ez a része is, felszámolódik az az organikus kultúra, amelyik a területhez köthető. Másik oldalról pedig a belvárosban egyre drágábbak az ingatlanok, de ha rossz hírű a környék, az leveri az árakat. Az ingatlanbefektetőknek tehát az az érdekük, hogy növeljék a szubjektív biztonságérzetet, és egyre inkább visszaszorítsák a „bűnös” és leszakadó városrészeket. A VIII. kerületben állítólag több köztéri kamera van, mint az összes vidéki városban együttvéve. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem idetelepítése, a rendőrtiszti és katonaiskolai kollégiumok épülése azt fogja eredményezni, hogy lassan több lesz a rendőr és a katona, mint a civil. Már látom magam előtt, hogy éjszakánként kiskatonák és kisrendőrök csapatai igyekeznek majd a buliból haza-, azaz a kollégium felé. Ez persze nem fedi a valóságot, csak kicsit sarkított és talán groteszken vicces utópia. Ha nagy léptékben belenyúlnak egy város szövetébe, akkor az radikálisan megváltozik. Amikor a Szigony utcai lakótelepet építették, mindent ledózeroltak, most ugyanez zajlik, csak full extrás épülettömbökkel. Engem ez a változás érdekel, ennek a belenyúlásnak a pillanatképei. Leginkább az abszurd helyzetek. Nem erkölcsi következtetéseket szeretnék levonni, vagy az okokat és következményeket számba venni, hanem „csak” a pillanatot megragadni. Nem szociológus vagy antropológus vagyok – nem is szeretnék az lenni –, hanem ha valami, akkor leginkább szépíró.

– És közben kívül marad, vagy inkább szervesül?
– Nem szafarin vagyok, hanem itt élek. Elkerülhetetlen, hogy egy idő után ugyanolyan leszek, mint az őslakosok. Egy leszek közülük, sőt már az is vagyok: se nem jobb, se nem rosszabb.

– De közben megfigyelője annak a világnak, és lehet, hogy az ottaniak nem örülnek.
– Ez benne van a pakliban. De nincs különösebb tétje az írásnak, ha nincs benne kockázat. Szerintem.

– Milyen műfajba sorolná Az Úr Nyolcadik Kerülete több mint 130 írását?
– Összességében az egészet talán városrészregénynek mondanám, vagy talán kerületregénynek. Egyperces novelláknak semmiképpen sem, hiszen nem a groteszkség a közös ismertetőjegyük – mint ami Örkény ideája volt –, annál szélesebb esztétikai és érzelmi spektrumon szerettem volna mozogni. Mindenféle hangulatot megragadni, amelyet itt tapasztaltam. Szerintem elég jól sikerült.

Kiemelt

Tízparancsolat az áruházakban

Újabb és újabb megmondóemberek tűnnek fel, hogy keresztény elkötelezettségüket hangoztatva fejezzék ki csalódottságukat a kormányban és főként Orbán Viktor miniszterelnökben.

Poszt-trauma

Így kell Soros György lelkét simogatni

Ahogy a 444-nél a független, szabad újságírást értelmezik

Konrád György, az elfelejtett Jobbik-lobbista

A hasonló a hasonlónak – népi változatban: simlis a simlisnek – örül.

Így fonják át Soros polipjának csápjai a ballib médiát 1.

Az elmúlt hetek megmozdulásai­nak az ellenzéki pártok csupán szemlélői, nem alakítói voltak, szerepüket gyakorlatilag átvette a balliberális sajtó.

Ignatieff brüsszeli sírása 3 pontban

Nézzük a puszta tényeket.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!