A gombfoci olyannyira a magyar néplélek része, annyi személyes történet fonódik hozzá, hogy csak nagyon kevesen mertek eddig hozzáfogni, hogy egyáltalán megírják. Eddig egyedül, a legmagasabb színvonalon, csak Tandori Dezsőnek sikerült. Ő írta meg a magyar gombfocisták „bibliáját”, a Nagy gombfocikönyvet.
A Knopenvoetbal (azaz: Gombfoci) című vizuális stílusgyakorlatot és szöveggyűjteményt pedig a Hollandiában élő és dolgozó tervezőgrafikus, Zsigmond Béla alkotta meg. A könyv, belelapozva, úgy hatott rám, mint Joyce-ra a cookie – megannyi emlék tolult fel. Amit (elsőre) láttam: Albert, Puskás, Pelé, Maradona, Zoff, Blohin, Rummenigge, Lipcsei, Daszajev, Van Basten – az elmúlt évszázad labdarúgásának színe-java gombokba öltve.
Ízelítőnek először vegyünk egy jellemző sztorit (segítségünkre volt a szerző, aki hollandról magyarra visszafordította a történeteket): lakott két ősfradista testvér a Dohány utcában, akik állandóan gomboztak suli után. Számos csapatuk volt, bajnokságot szerveztek. De végül minden egyes bajnoki és kupadöntő (bárhogy tervezték és szervezték is) úgy alakult, hogy a vége FTC–Fradi vagy Fradi–FTC lett.
Erről eszembe jutott egy egyke kisfiú, aki az 1980-as évek hajnalán a Manchester Unitedet (MU) akarta megcsinálni a Labdarúgás című magazin csapatképéből, sőt, MU-drukker akart lenni. Ám a barátja megkérte, hogy a Unitedet neki készítse el gombfocicsapatnak. Megcsinálta. Ezért magának elkészítette a Liverpoolt – hogy legyenek igazi derbik. Ez a kisfiú azóta Liverpool-szurkoló.
Béla a könyv összeállítása közben beszélt olyanokkal, akik annyira beleélték magukat a gombozásba, hogy kis naplókat is vezettek arról, hogy az adott gombfocimérkőzésen mekkora volt a „nézőszám”. Elmondta azt is, hogy saját édesapja (idősebb Béla) mekkora gombfocizó volt, aki így fogalmazott: „Amikor feltettük a konyhaasztalra a csapatokat, kigyúltak a Wembley fényei.” Ez a játék mindenkit magával ragadott, sőt kiragadott a kommunizmusból, abból a szürke, sivár világból, ahol éltek – fogalmaz a szerző.
Mert gombfocizni kell! Akár a nagyanyánk lába alatt a kövön, akár a linóleumon a tizedik emeleti panelben, akár a háló nélküli játszótéri pingpongasztalon, akár az osztályteremben a padok mögött, vagy a tanári asztalon a szünetben, akár a kihúzott vasárnapi ebédlőasztalon… mindenhol, ahová fel lehet rakni 22 játékost, egy labdát és két kaput.
Volt olyan eset is, a legendárium szerint legalábbis megesett… Jöttek az ÁVH-sok a lakást átkutatni, a stencilgép meg a konyhaasztalban volt. Szépen le volt takarva, a megszeppent fiúk pedig éppen gombfociztak rajta. Real Madrid–Barcelona. És, hogy mekkora ereje van a gombozásnak?! Az ÁVH-sok nem találtak semmit, a konyhaasztalt nem kutatták át, az El Clásicót még ők sem merték felrúgni. Végül csak annyit kérdeztek: Hogy áll a meccs? (A végeredmény ismeretlen.)
Zsigmond Béla könyvében van egy nagyon jellegzetes kép. Fellógatott kabátok láthatók rajta (elmosódottan), de élesen látszik egy nagy gomb. Mert erről szólt anno ez az egész: a „szerződtetés” azt jelentette, hogy ki tud jobb (kabát)gombokat szerezni, levágni bárhonnan: téli családi összejöveteleken, vagy a vagányabbak esetleg az iskolai tanárik fogasairól. De például a XX. század közepén bicskával jártak a fiatalok a budapesti közlekedési eszközökön. Miért? A legjobb gombokért.
És a Latinovits. A „gombos” legendáriumban egyszer csak a sok focista között felsejlik Latinovits Zoltán neve – ő az egyik főgomb. Hogy kerül ő ide? A történet szálai a Balatonra visznek: 1956 után az egyik akkori körzeti orvos fia és a barátja gombfocibajnokságot szerveztek. A Puskás, Czibor, Kocsis nevek akkoriban tiltott szavak voltak, de a fiúk megoldották. Az egyik csapat volt az orvosválogatott, a másik a színész. Ezekből a hatalmas derbikből mára egyedül csak a Latinovits-gomb maradt fenn.
A könyv átlapozása után játszottam egy meccset a kisfiammal. (Van egy asztalos által készített, méretarányos pályám.) Egymásnak veselkedtünk a régi, klasszikus gombfociszabályok szerint. Az UEFA kupa-győztes Liverpool – az aranylabdás Owennel a csatársorban – mérte össze erejét a Fehér Miklóssal felálló Győri ETO-val, a vége 1-2 lett. Kitalálják, melyikkel voltam én?