2017. április 28., péntek, Valéria napja
Lugas, Lugas Interjú
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/kozmagyar-1519270/

Közmagyar

Sebő Ferenc a népi kultúra megújulásáról, a zene és a tánc nyelvéről és a műveltség fontosságáról
Nemrégiben ünnepelte hetvenedik születésnapját a hazai táncházmozgalom egyik megteremtője. Korábbi sikertelen próbálkozásaik után ezek a kis közösségek évtizedek óta életben tartják és ápolják a megszűnt, felbomlott paraszti környezet hagyományos kultúráját. Minden jel arra utal: a népi kultúra nyelve megmenthető.

– A születésnapi interjúk szinte mindegyike foglalkozott a táncházmozgalom titkosszolgálati megfigyelésével és a Kádár-kori politika reakcióival.
– Igen, mert ez érdekes téma. Szőnyei Tamás Nyilván tartottak című könyvében részletesen olvashatunk a táncházak megfigyeléséről. De komolyabban nem velünk foglalkoztak, mert a hatalmat a nagy tömegek érdekelték, a nyolcvan-száz fős kis klubokat nem érezték nagyon veszélyesnek.

Mozgalom és intézmény

– A szocializmus éveiben a hatalom gyanakodva szemlélte a nemzeti kultúra ápolóit. Amikor Gyurkó László meghívta a 25. Színházba, az ő személyes kapcsolatrendszere nem jelentett védelmet?
– Gyurkó nem, Vitányi Iván viszont igen.
A hetvenes években nevezték ki a Népművelési Intézet élére, és sok népzenével, népi kultúrával foglalkozó fiatalt vett maga mellé, akiket még az Aczél Györgyhöz címzett feljelentésektől is megvédett. Sőt Vitányi még a kétezres években is segített, amikor a kultuszminiszter megpróbálta lényegesen rosszabb helyzetbe sodorni az általam alapított Hagyományok Házát, mint amilyenben volt. Hiller István Vitányi tanítványa volt, aki lehetővé tett egy személyes találkozót Hillerrel. Sikerült elmagyaráznom, hogy hiba lenne a Hagyományok Házát kitelepíteni a Budai Vigadóból a Művészetek Palotájának épületébe. Bevontak ugyan a tervezésbe, de az csak menet közben derült ki, hogy lényegesen kisebb helyet kaptunk volna, és a bérbeadó bérleti díjra is igényt tartott. Ez az összeg viszont nem szerepelt a költségvetésünkben.
– A Hagyományok Háza kimondottan a néphagyomány ápolására és fennmaradásának segítésére jött létre. A népzene és néptánc nálunk a hagyományos revival, egy kulturális jelenség újjáélesztésének legsikeresebb része. Mégis sokan úgy látják, hogy a nyolcvanas évekre a táncházmozgalom elvesztette kezdeti lendületét.
– Én nem így szoktam fogalmazni. Szerintem az történt, hogy nem sikerült megfelelő gyorsasággal felállítani a szükséges intézményrendszert. Nem létezett oktatás, a hivatalos oktatási rendszer nem fogadta be a táncházmozgalmat. Valamilyen intézményi szerkezetet kellett keresni. Számomra a svédek modellje tűnt a legjobbnak. Náluk – jelentős állami támogatások mellett – a népfőiskolákon szerveztek kurzusokat. Próbáltam meggyőzni Vitányi Ivánt ehhez hasonló szerkezet kiépítésének fontosságáról, de ebben ő sem volt partner. Volt más problémája is bőven, de azért sem tartotta jónak az ötletet, mert úgy vélte, az intézményesítés nem mindig válik a mozgalmak javára. Az én véleményem viszont az volt, hogy intézményre akkor is szükség van, ha az nem tesz jót a mozgalomnak. Ha a XIX. században nem hozzák létre a magyar nyelv védelmének intézményes formáit, ma nem itt tartanánk. A Zeneakadémia hat-hét éve indított népzene tanszéke kései, de fontos eredmény. Legfelsőbb szintű képzésre van szükség, mert a bolognai rendszerben csak így lehet tanári diplomát szerezni. A végzett hallgatók népzenét és zeneelméletet taníthatnak.
– Alap- és középszinten sem volt sehol a hatvanas-hetvenes években népzene- és néptáncoktatás?
– Hosszú ideig egyáltalán nem volt. A felsőfokú néptáncoktatást Tímár Sándor kezdte el a Balettintézetben. A művészeti iskolákban is csak a legutolsó évtizedben tanítanak helyenként ilyesmit.
– Az alulról építkező, amatőr módon szerveződő városi táncházmozgalom gyors szárba szökkenését, a népzene hazai kultuszát sokféle előzmény segítette. Elméleti síkon a tudományos gyűjtések, Bartók, Kodály, Lajtha és mások munkássága. Gyakorlati téren viszont számtalan népdalkör, néptánccsoport, vagy akár a háború előtt a cserkészmozgalom, ahol a népdaléneklés természetes volt.
– Igen, ezzel mi is találkoztunk. Jánosi Andris népzenész barátunk édesapja például cserkészvezető volt. Kicsit tartottam is tőle, hogy megfigyelik, és nem örültem neki, ha a Kassák Klubba­ lejött, mert attól tartottam, hogy jelenléte kiváltja a rendőrség és a hatalom érdeklődését. Bizonyos értelemben a korábbi, a néphagyomány életben tartását vállaló mozgalmak Vitányi Ivánra is hathattak. Valószínűleg ő is volt még cserkész, de főként az 1946 után létrejött Népi Kollégiumok Országos Szövetsége hathatott rá. Ez is erős előzmény volt. Én jó pár népdalt például Jancsó Miklóstól tanultam, aki a Fényes szelekben először foglalkozott a népi kollégiumok világával. Ennek a nemzedéknek nagy közös élménye volt, hogy megpróbálkoztak a magyar népzene és néptánc világának továbbéltetésével, de valami nem sikerült.

Forrás: Kurucz Árpád

Sebő Ferenc

Bandaharc kizárva

– Mint ahogyan az sem sikerült, hogy a népzene és néptánc hidat építsen a kilencvenes években kiújuló nagy népi–urbánus háborúban. Pedig a rendszerváltás idején még úgy tűnt, a népi kulturális örökség városi felélesztése iránt egyforma az érdeklődés és a lelkesedés mindkét oldalon. Az SZDSZ egyik első kampánydalát Sebestyén Márta énekelte, a táncházakban rengeteg baloldali fiatal fordult meg. De ez a lehetőség hamar elpárolgott.
– Nem is bánom, nem az a dolgunk, hogy politikával foglalkozzunk, nem veszünk részt semmiféle bandaharcban. De ma már százezrével vannak olyan fiatalok, akik a népi kultúra örökségével, énekkel, zenével, tánccal foglalkoznak. És ez komoly eredmény, olyannyira, hogy még Kodályék is csak szerették volna elérni. Onnan indultunk, hogy népdallal és néptánccal ciki volt fiataloknak foglalkozni. Sohasem foglalkoztunk ideológiákkal és politikával. De a népi hagyomány iránt érzett szenvedélyes szeretetünk sokakat idevonzott. A revival történetében ez volt az első „öncélú” megjelenés, korábban mindig valami más cél érdekében foglalkoztak a népi kultúrával. És a korábbi próbálkozások során, ha az a cél elbukott, akkor magával rántotta a népzenét is. Németországban a Volkslied kellemetlen kifejezéssé vált, mert Hitler úgy lehasználta a népi kultúrát, hogy egy német azóta nem is mer énekelni. Mondtam is német barátaimnak, hogy ezen az alapon Goethét is nyugodtan kiiktathatják az irodalomból, mert ő is németül írt, azon a nyelven, amelyen Hitler beszélt.
– A népi kultúrát – egyik meghatározása szerint – zárt közösségek tudják létrehozni. És mivel Magyarországon a zárt közösségek legkésőbb a XX. században megszűntek, népi kultúra sem lehetséges.
– Akkor a beszédről is le kellett volna szoknunk, mert azt is zárt közösség termelte ki. Miért maradt fenn mégis a beszéd másféle közösségben is? Egyébként sohasem volt a paraszti kultúra teljesen zárt. Egy pici, eldugott dél-erdélyi faluban, Lőrincrévén mesélte egyik adatközlőnk, Karsai Zsiga bácsi, hogy a fiúk tizenhét környező faluba jártak a lányok után. Hatalmas területet cserkésztek be, és hozták az asszonyokat. Népzenei szempontból rengeteg aldialektus jött létre a keveredés következtében. Ezt nevezzük zárt közösségnek? A folklór egész története a népi kultúra állandó megújulását, kreatív újraalkotását mutatja. Számunkra ma pontosan az a vonzó benne, hogy nem lefixált klasszikus anyag, amelyet memoriterként be kell vágni, hanem használható, alakítható, mai mondanivalóra szabható nyelv. Közösségi használata során a megtanult kész sorokból, versszakokból bárki összerakhatta a saját mondanivalóját, amelyről aztán mindenki tudhatta, hogy az az ő életéről szól. Sokan gondolják, hogy elavultak a népdalszövegek, hiszen például kinek van ma hat ökre. De éppen ez mutatja a kreativitást. Ma nem lovat lopnak, hanem Mercedest, de a lényeg, a lopás ugyanaz ma is. Az azonban tény, hogy a történetileg kialakult népi kultúrát használó vidéki gazdálkodó életforma megszűnt. A fiatalok elmentek a falvakból, Erdélyben sokkal inkább, mint nálunk. Spanyolországban dolgoznak vagy Magyarországon, mert a mezőgazdaságból nem tudnak megélni.
– Nagy különbség van a XIX. századi lőrincrévi, táncolásra használt csűr és a Kassák Klub között. Hogyan tud városi környezetben élni a revival népi kultúra?
– Úgy, mint bármilyen nyelv, amelyet az ember megtanul. Semmilyen tudás nem tenyészik csak úgy magától. Ha kicsit tovább megyünk néhány memoriter elsajátításánál, megtanulunk társalogni is, használni fogjuk a nyelvet, és az élővé válik. Ugyanúgy működik a zenei és mozgáskultúrának a szájhagyományból elsajátítható része is ma. Meg kell ezt is tanulni gyerekkorban. Szükség van alapszókincsre és a nyelvszerkezeti ismeretekre. Szabályok minden kommunikáció­hoz, de még egy römijátékhoz vagy sakkozáshoz is kellenek. A tánc és az ének az emberiség történetében mindig is nagyon fontos kommunikációs eszköz volt. A mai világunk rémálom, amikor elhiteti velünk, hogy gépek nyomogatásával erről az ősi eszközről le lehet mondani. A társas emberi kapcsolatokat csak segítheti, de nem válthatja le a gép.
– Ennek a nyelvnek az elemei ma csak kis részben tartoznak az általános műveltséghez.
– A műveltség a megtanult elemek alkalmazása új környezetben. Az ókori görögöknek minden szituációra volt egy Homérosz-idézetük. A zenei műveltség is ilyen. A zene az érzelmek legmagasabb fokú kifejezése. Nagyon fontos, hogy ne csak hallgassuk a zenét, hanem énekeljünk is, és értsük is. A gyerekkor óta megtanult dallamokhoz érzelmek fűződnek, felébresztenek bennünk érzéseket. Teljesebbé teszik az ember érzelmi életét. A zene nagyon fontos nevelési eszköz, és ezt már a görögök is tudták, ahogy Kodály is hivatkozott erre. Nem úri luxus, ha a gyerekeket zongorázni tanítják. A művelt emberek teljesebb életet élnek. A mi egyszerű, falusi zenei adatközlőink is megdöbbentően műveltek voltak, ezernél is több dalt tudtak, és még ennél is több verset. Mindenki ismerte az élethez szükséges szokásrendszert. Csak ma divat azzal kérkedni, hogy mi mindent nem tudunk. A közös zenélés, közös éneklés rengeteg dologra megtanít. Például az együttműködésre: hogyan lehet egyesült erővel létrehozni valamit. A mai társadalomból számtalan alapvető dolog – mint például a szociális érzés, a szolidaritás – hiányzik, mert nem nyílik alkalom ezek megtanulására.

Alkalmi közösségek

– A hatvan-nyolcvan fős kis táncházak aligha alkalmasak arra, hogy fiatalok nagy tömegeinek adják át a mai világból hiányzó tudást és képességeket.
– A táncházban éppen ez az emberi lépték a jó. Sok kis nyolcvanfős táncházra van szükség, mert pszichológiailag ez a normális környezet az ember számára, nem a sok tízezres tömeggyűlés. Nyolcvan ember még ismerheti egymást. Egy ilyen intimebb, közelebbi kapcsolat mindenkinek jár. Az ötvenes években módszeresen rombolták le az ilyenfajta kis közösségeket.
– A politikai tiltás ellenére a hetvenes évektől, alulról építkezve mégiscsak létrejöttek ezek a mikroközösségek. Azóta ugyanúgy működnek?
– Ma minden máshogy van. Alkalmi közösségek verődnek össze, és akkor tudnak huzamosabb ideig együtt maradni, ha a szórakozás összeköti őket. Ebben az esetben kialakulhat a közös nyelv, felszednek közös ismereteket, és ez is összeköti őket. Ám a régi közösségi élet paradicsomi állapota már elmúlt: ma már komoly erőfeszítés, bibliai szóval „orcánk verejtéke” kell a megteremtéséhez.
– A hazai hagyományokkal szemben mind a mai napig rengeteg előítélet van.
– A magyar társadalom szerencsétlen történelme miatt a parasztság eleve megvetett réteg volt az új keletű, főleg más nyelvi közegből érkező, a helyi kultúrát nem ismerő polgárság számára. Ezt a parasztok is érezték. Bartók gyűjtései során sokszor találkozott azzal a jelenséggel, hogy a parasztság szégyellte és letagadta saját kultúráját. Az előítéleteket tovább erősítette a parasztromantika vádja az ötvenes évektől, s az így tovább hagyományozódó szakadékot még ma is nehéz áthidalni. Nagy eredmény, hogy a táncházakat látogató fiatalok nem foglalkoznak a sok száz éves előítéletekkel. Sőt talán azt is megértik, hogy ez alapvetően nem paraszti eredetű, hanem csak általuk továbbhagyományozott közmagyar kultúra. Mai kifejezéssel úgy is mondhatnánk, hogy ez a „historikus popzene” nem csak a magyar múltról, hanem az egész európai kultúrkör múltjáról és jövőjéről is tanúskodik.

Kiemelt

Ideges a Pentagon: Trump nem tudja megfogni Erdogant

Ezzel a címmel ismerteti a független német gazdasági-politikai portál az amerikai hadvezetés előtt álló újabb problémát.

Poszt-trauma

Verhofstadt a liberálisok utolsó reménye

Az EP liberális frakcióvezetője könyvégetést vizionált Magyarországon.

Így fonják át Soros polipjának csápjai a ballib médiát 3.

Néhány cikket ajánlunk a zászlóshajó 444.hu-ról.

Perre fel!

Január elseje után bárki perre mehet a rosszul elhelyezett KRESZ-táblák ügyében.

Egy Komáromy egy csecsen

Új hős született.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!