Ha van némi fantázia egyes illetékesekben, akár évtizedekkel korábban Föld körüli pályára állhatott volna az első magyar műhold, hiszen már 1983-ban arra biztatták a nyugatnémet szakemberek itteni kollégáikat, készüljön kizárólag magyarok által épített berendezés. Ők adják az alkatrészeket, a többit mi teremtsük elő. Itthon az MSZMP illetékesei kijelentették, hogy akkor építenek önálló műholdat a Műegyetemen, ha lesz rá pénz. Nem volt. Állítólag ötvenezer forinton múlott a dolog.
Egy 2007-es lengyel–magyar űrworkshopon az akkor még műegyetemi hallgató Marosy Gábor meglátta a lengyelek PW-SAT nevű műholdját. Az ő fejébe akkor ütött szöget, hogy ilyet építhetnének Budapesten is.
Érdeklődő barátaival megkeresték a BME Űrkutató Csoportot és Gschwindt Andrást, aki ennek nagyon örült, mert már 2006-ban a Műegyetemre hívta a würzburgi Klaus Schilling professzort, hogy mutassa be saját kocka műholdjukat. Csak épp nem volt rá pénzük, ahogy 1983-ban sem. Gschwindt András levelet írt az ország 25 leggazdagabb emberének, kérve, hogy támogassák őket. Egyetlen elutasító választ kapott, a többi nem is reagált. Végül egykori tanítványai és számos – nem csak hazai – cég, valamint a Magyar Űrkutatási Iroda állt az ügy mellé. Az Európai Űrügynökség (ESA) – noha Magyarország akkor még nem volt tagja a szervezetnek – felajánlotta, ha elkészül, ingyen felviszi a magyar eszközt.
A Masat–1-re keresztelt műhold térfogata egy köbdeciméteres kocka lehetett, tömege nem haladhatta meg az egy kilogrammot. Ilyen kicsi helyen is elfért minden olyan főegység – fedélzeti számítógép, kommunikáció, tápellátás –, amely nélkül elképzelhetetlen egy műhold.
A Földet 102 perc alatt megkerülő, több mint kétezer alkatrészből megépített űreszköz memóriakapacitása – a miniatürizálásnak köszönhetően – tízszerese volt a legelső amerikai űrsiklók fedélzeti számítógépes memóriakapacitásának.
Mennyire aktív a Nap?
A Műegyetem Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Széles Sávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék munkatársait a Műegyetem Űrkutató Csoportja, a Magyar Űrkutatási Iroda és még nagyjából hatvan szponzor segítette. Az anyagi támogatás közel 81 millió forint volt, ehhez jött hetvenezer mérnökóra. Ha azt is ki kellett volna fizetni, a misszió költségvetése eléri az egymillió eurót.
A mintegy ötéves fejlesztés eredményeként elkészült műholdat 2012. február 13-án indították útnak, a Francia Guyana-i Kourou melletti űrkikötőből. A Masat–1 csaknem három év alatt több száz megabyte-nyi információt továbbított a Földre – a szokásos internetes adattovábbítás ezredrészének a sebességével. (A magyar műholddal együtt felküldött hat másik közül négy be sem kapcsolt, egy rövid idő alatt lemerült, a spanyol pár hónap után adta fel a szolgálatot.)
Különleges kihívást jelentett például annak garantálása, hogy a műhold belsejében ne legyen se túl meleg, se túl hideg, mert az a műszer halálát jelenti. Ügyes műszaki trükkökkel elérték, hogy a belső átlaghőmérséklet az ideális 10,5 Celsius-fok volt még a megsemmisülés előtt két nappal is. A műhold végét nem műszaki hiba okozta.
A gravitációnak köszönhetően az eredetileg 1450–350 kilométeres elliptikus pályán keringő eszköz egyre közelebb került a Földhöz, majd a légkörbe érve megsemmisült. „Goodbye, World!” – üzente a Masat–1 utolsó óráiban.
2016 júniusában jelentették be, hogy hazánk hamarosan felbocsátja egyik lehetséges második műholdját – ez az első eredménye az Európai Űrügynökséghez való 2015. novemberi csatlakozásunknak. A küldetés célja az űridőjárás minél jobb megismerése. A RadMag kozmikus sugárzásmérő a RadCube műhold fedélzetén kerülhet az űrbe valamikor 2019 végén vagy 2020 elején. Ezt az eszközt az első magyar műholdat fejlesztő műegyetemi csapatból kiváló szakemberek készítik ipari keretek között.
A kozmikus sugárzás mellett elsősorban a Nap aktivitását szeretnék figyelemmel kísérni. Ezek az adatok rendkívül fontosak nem csupán az űrben tevékenykedő asztronauták vagy az újonnan felbocsátott műholdak szempontjából, hanem az ilyen adatokra épülő előrejelző rendszer fontos eleme a földi infokommunikációs és energiaszétosztó rendszerek biztonságos üzemeltetésének is. Továbbá az első olyan európai CubeSat osztályú műhold, mely az ESA egy adatbázisa számára szolgáltat adatot. Tehát egyértelmű az ipari és kutatási hasznosítás is.
„Elsősorban a műhold pályája határozza meg, hogy a tervezés alatt álló eszköz meddig üzemelhet majd a mostoha körülmények között” – tájékoztatta akkor lapunkat Horváth Gyula, a műhold fejlesztésében meghatározó szerepet játszó C3S Kft. vezetője. Ha a RadCube sikeres lesz, a következő lépcső egy kisebb flotta – hat-tíz példány ezen a szinten elegendőnek tűnik – különböző pályákra való állítása lenne. Az még nem dőlt el, hogy a három Masat–1 térfogatú RadCube-ot pontosan mikor és honnan indítják Föld körüli pályára. A 2,2 millió euróért fejlesztett újabb magyar műhold platformját, az egyes eszközök integrációját és a misszió tervezését, valamint majdan az üzemeltetést a C3S Kft. végzi. A fedélzet legfőbb hasznos terhét, a RadMag elnevezésű műszert az MTA Energiatudományi Kutatóközpont munkatársai fejlesztik.
A másik magyar műhold a Smog–1 lehet, amelyet szintén a Műegyetemen fejlesztenek. Dudás Levente egyetemi tanársegéd – aki részt vett a Masat–1 kalandban –, a Smog–1 projekt műszaki vezetője és kollégái tervezik és építik ezt a Műegyetemi Rádió Clubbal és a Széles Sávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékkel közösen. Az első magyar műhold 10 × 10 × 10 centiméteres kockájához hasonlót több egyetem és kisebb cég épített. Az elmúlt években megjelent egy még kisebb osztály: a zsebműhold.
– Egy PocketQube, azaz zsebműhold térfogata nyolcada a CubeSat műholdénak, azaz egy 5 × 5 × 5 centiméteres kockáról beszélünk. A Smog–1-nek negyedakkora a napelemfelülete, tömege maximum 250 gramm, és mivel ilyen pici, mindössze 300 milliwattnyi teljesítményt termel majd. A 6500 darabból álló miniatűr műhold belsejének hőmérséklete –10 és +40 Celsius-fok között változik majd. A Nap hatására ugyanis felmelegszik, majd amikor a Föld árnyékos oldalára kerül, lehűl. Nagyjából százpercenként közel 120 Celsius-fokot változik a műhold külső borításának hőmérséklete – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat a magyar műholdról Dudás Levente.
Csak a beépített alkatrészek tízmillió forintba kerülnek, és akkor még nem számoltak a befektetett sok ezer munkaórával.
Földi repülő példány
A 300 milliwatt teljesítmény igen csekély (ez egy mai mobiltelefon LED-es lámpájának teljesítményével összemérhető), ennyiből kell majd működnie a potenciális második magyar műholdnak. Ez természetesen azt is jelenti, hogy jóval kisebb a Smog–1 teljesítménye, ezért kellett lecserélni az épület tetején a régi antennát nagyobb teljesítményű, 4,5 méter átmérőjű parabolaantennára, ami önmagában 12 millió forintos beruházás volt. Ez az eszköz veszi majd az ország felett elsuhanó zsebműhold jeleit.
Naponta négyszer-hatszor, alkalmanként 2-12 percet foghatók a Műegyetem E épületének tetejére szerelt antennával a jelek. Az antenna alatti apró helyiségben alakították ki az elsődleges földi irányítóközpontot. Az egykori gépházat felújították, hő- és hangszigetelték, árnyékolták, telepakolták monitorokkal, számítógépekkel, mindenféle műszerrel. A 2014 óta épülő Smog–1-en 12 fős csapat dolgozik, mérnökök és informatikusok készítették el az űrbe kerülő és a földi repülő példányt.
Utóbbira azért van szükség, hogy ha valamilyen komplikált parancsot akarnak kiadni, azt először az égivel tökéletesen azonos földi példányon tesztelik.
Nyilvános mérésadatok
A Smog–1 600-800 kilométer magasan, nagyjából körpályán kering majd fölöttünk. Fő küldetése a digitális földfelszíni adók rádiófrekvenciás (RF) jeleinek, azaz az RF-szmog mérése lesz. Ez azért fontos, mert a tévéadók által az űr felé, azaz rossz irányba sugárzó rádiófrekvenciás jelek megnehezítik a műholdak kommunikációs rendszereinek vezérlését. A Masat–1-nél jóval kisebb Smog–1 műholddal szeretnék kimutatni, hogy a Föld adott pontján milyen frekvenciájú és erősségű sugárzás szóródik az űrbe.
Ha a tévéadók jobban fókuszálnák a kisugárzott jeleket, jóval kisebb teljesítménnyel működhetnének. Dudás Levente szerint hatékonyabb antennákkal a fele lehetne az adó rezsije. Az egyetemi szakember szerint nagy valószínűséggel mások már mértek efféle szmogot, de a mérési eredmények elérhetetlenek a nagyközönség számára. A Smog–1 minden mérése nyilvános, bárki számára elérhető lesz.
A zsebműholdba egy dózismérőt is tesznek, azt ellenőrzik, miként befolyásolja a napszél a működését. A Napból származó intenzív ionizáló sugárzás ugyanis káros, tönkreteszi az elektronikát – ezt a roncsoló hatást mérik majd folyamatosan.
A két Smog–1 február végére teljesen elkészül, a szoftvereit még frissíthetik, de a cél az, hogy minél előbb repüljön. A magyar eszközt egy 32 kilogrammos olasz műhold, az UniSat–7 vinné az űrbe, öt-hét hasonló mütyür társaságában. Egyelőre nem dőlt még el, hogy honnan és mikor állítják pályára a Smog–1-et, de a lehetséges legvalószínűbb opció nem tetszik a hazai fejlesztőknek.
A legutóbbi információk szerint 2019 végén, 2020 elején egy Bajkonurból induló rakéta emelné a magasba. Csakhogy akkor már kétéves lesz a műhold, a beépített akkumulátorainak nem használ annyi várakozás. Felvetődött, hogy kínai, esetleg indiai rakéta állítaná pályára, illetve az Európai Űrügynökség Francia Guyanában található bázisa is szóba jöhet. Ezek ellen szól, hogy hárommillió forintot már befizettek, hogy az olasz műhold társaságában útra kelhessen. (További hárommilliót a start előtt kell átutalni.) Miközben a Smog–1 is a Földön van, a műegyetemi fejlesztők a Smog–2-n törik a fejüket.
A Smog–1 valószínűleg hat hónapon át sugároz jeleket. Az előzetes számítások alapján legfeljebb két-három évnyi keringés után visszatér a légkörbe, és elég.
Úgy végzi, ahogy termetesebb elődje 2015 elején.