2017. március 24., péntek, Gábor, Karina napja
Lugas, Lugas Riport
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: http://magyaridok.hu/lugas/ko-a-futoszalagon-1483720/

Kő a futószalagon

Milyen könnyen mondunk ítéletet a külső jegyek alapján, és milyen megnyugtató, hogy a belső sérülések láthatatlanok. Hol a normalitás határa? Háy János A Gézagyerek című istendrámájának bemutatóján jártunk a Pinceszínházban.

Gondoltam, ha egyszer drámát írok, akkor majd igazi hősökről fogok írni. De ki lesz az én Hamletem, Learem, Macbethem és Othellóm? Kik lesznek az én hőseim? – törte a fejét Háy János író az utcán koslatva, amikor egyszer csak kilépett elé a kocsmából Banda Lajos meg Herda Pityu. – Néztem a Bandát meg a Herdát, ahogy beszélnek a Gézáról, a Gézagyerekről. Hogy mi történt vele. Igazi hősök voltak, bár nem úgy voltak öltözve, mint a görög tragédiákban, ócska munkáskabátban jártak – emlékezik vissza a szerző A Gézagyerek születésére.

Isten vajon beavatkozik?

Mi történt a Gézagyerekkel? Nagy port kavart a hír, hogy Főnöklaci, a szobi kőfejtő igazgatója felvette a csökkent szellemi képességű, autisztikus fiatalembert dolgozni. Hogyne, mikor akkora a munkanélküliség a faluban! De miért pont a Gézát? Az anyja azt mondja, hogy munkahelyi baleset esetén a biztosító csak akkor fizet a német tulajdonosnak, ha az biztonsági felügyelőt is alkalmaz, aki napi nyolc órában figyeli a futószalagot, hiba esetén pedig megnyomja a stop gombot. Baj persze soha nem történik, Gézán viszont lehet spórolni, ő fillérekért is beáll a munkába, hiszen „hibás”, normális dologra úgysem fogható. Amúgy is egész nap a konyha kövezetét bámulja.

A fekete-szürkésfehér kockákat. Nem mindegy neki, ha holnaptól a szürke köveket nézi a fekete futószalagon? Hát nem egyre megy?
Mielőtt a szövegkörnyezetből azt gondolnánk, hogy egy értelmi fogyatékos fiatalember társadalmi beilleszkedéséről szóló tanmese látható a Pinceszínházban, a darab rendezője figyelmeztet: a dráma megjelenítéséhez magára az ártatlanságra volt szüksége Háy Jánosnak, amelyet a Gézagyerek karakterében talált meg a legtisztább formában.

Forrás: Fotók: Somfai Sándor

Tóth Zoltán, Kaszás Gergő a kocsmában. Nem csak a fogyatékosoknak vannak mániáik

– Az autisták nem tudnak duplafedelűen gondolkodni – mondja Soós Péter rendező. – Gézának sincsenek hátsó szándékai, ezért is annyira sebezhető. A dráma szövege az ismétlésre épít: miközben mindenki a magáét hajtogatja, Gézagyerek mindvégig ugyanazt az egyet mondja, és azt is érti alatta, míg a többieknél megjelenik a hátsó szándék, az érzelmi többlet, ami módosítja a nap nap után ismétlődő mondatok jelentését.

Géza anyja persze félti a fiát, mégis erősebb benne a büszkeség a váratlan lehetőség hallatán: „rendesen dolgozol majd, mint az apád és a többi ember” – biztatja a gyereket, és előkeresi az elhunyt apától maradt bőrtáskát, abba teszi a vajas kenyeret párizsival és az üveg málnaszörpöt szódával. Hogy elejét vegye a szóbeszédnek, a munkanélküli szomszédnak is megmagyarázza: „Valamit a Gézának is kell csinálni, és ezt tudja csinálni, a németnek meg jó, mert hibás, nem kell neki annyit fizetni.” De a feszültség azért ott marad a levegőben, hogy ötven felett már a kutyának sem kell az ember, a „hülye­gyerekről” meg hirtelen kiderült, ő is jó valamire, mégis lett valami munkája.

Akárhogy is: rendes ember lett a Gézából. Banda Lajos és Herda Pityu szárnyai alatt megtalálta a helyét. Együtt járnak munkába, és munka után a kocsmába. A fél hatos busz reggelente késik, a megállóban topogva minden reggel elhangzik a kérdés: „Mi van a táskádban, Lajos bácsi?”
A válasz is egyforma: „Tokaszalonna, kenyérrel, a kétdekás meg a kisboltból. Neked?” „Vajas kenyér párizsival meg egy üveg málnaszörp.”

A bányában barna műbőr ülést kerítenek Gézának, épp amilyen a buszvezetőnek van. Az lesz a trónja, mondják neki, hogy még feljebb tornásszák a kedvét, és valóban, a magaslatról királyként néz le a fiú a futószalagra. „Olyan vagy, mint egy isten, Géza, ahogy ott ülsz” – állapítja meg Lajos, a fiatalembert azonban egyre inkább nyugtalanítja, hogy nem történik semmi. Végül ki is mondja: az nem munka, ha reggeltől estig nem csinálok semmit. Anyja azzal nyugtatja, hogy milyen szörnyű lenne, ha egy baleset miatt esetleg meg kellene nyomnia a piros gombot.

Lajos bácsi is a lelkére beszél, túlzó gesztusokkal magyarázza, Géza kezében van mindannyiuk élete. Felügyelete nélkül talán még a bányát is bezárnák. De hiába, mert a fiatalembert létkérdések gyötrik. Mi értelme van az életnek? Lehetséges egyáltalán felülről beavatkozni? Meg lehet állítani a folyamatokat? És Isten vajon beavatkozik? Ha történne valami hiba a földön, Isten kijavítaná?

Mókuskerékben

– A Gézagyerek istendráma, és a szerzőnek ez a kitétele tág értelmezési keretet ad – mondja a bemutató után a rendező. – Háy Jánossal beszélgetve abban egyetértettünk, hogy itt megváltástörténet zajlik, ami nem jó véget ér. Az Atya elküldi egyszülött gyermekét, az ártatlanságot, a világ világosságát a földre. De mihez kezdünk mi ezzel a tisztasággal? Megvan az esélyünk a jóra, úgy tűnik azonban, egész egyszerűen nem tudunk élni a lehetőséggel. A darab érdekessége, hogy bár pesszimista végkicsengésű, mégis rendkívül szórakoztató. Háy megtalálja a jó arányt: súlyos gondolatokat oszt meg velünk, miközben nagyszerűen szórakoztat. A nézők pedig nevetnek, nevetnek, de azért a gyomrukban érzik, hogy tétje van a felvetett kérdéseknek.

Forrás: Somfai Sándor

Tóth Zoltán, Takács Géza, Kaszás Gergő a bányában. Nem csak a fogyatékosoknak vannak mániáik

Géza kérdése egyszerű: mikor cselekedhet végre? És talán a többieké sem más. Legfeljebb már lemondtak róla, hogy kapcsolataikért, legfőképp pedig magukért cselekedjenek.

– Nem akartuk, hogy az előadás arról szóljon, mennyire szánjuk ezt a fiút, amiért sérült és nehéz az élete – mondja az autisztikus férfi szerepét hitelesen alakító Takács Géza. – Hiszen korlátozott lehetőségek között is lehet teljes életet élni. Mint az autisták általában, Gézagyerek is felépíti a maga rendszerét, amelyben mindenről tudnia kell. Váratlanul azonban kiszakad a megszokott környezetéből, új helyzetekbe kerül, amelyek először szorongással, később hatalmas, euforikus érzéssel töltik el, amely leginkább a gyermeki örömhöz hasonló.

De az autistáknál gyakori, hogy nem tudnak túllépni valamin, Gézánál is „beragad” az a piros gomb, amelyet nem nyomhat meg. Nehezen viseli, hogy nem történik vele semmi, keresi a kiutat, az életcélt. Hiszen az ember Isten teremtményeként nagy dolgokra képes, de ha letompítja magát, eltávolodik attól az adománytól, hogy kreatív és tevékeny legyen. A darab ráadásul egyértelművé teszi: nem csak a fogyatékosoknak vannak mániáik. A többieknek fel sem tűnik, de ugyanabban a mókuskerékben, ugyanabban a napi rutinban élnek. Éppen ettől olyan gyönyörűek az ismétlődő párbeszédek – ahogy túlbeszélik a nagy semmit –, mert a mondatok mögött drámák, valódi emberi sorsok vannak.

Gézában egy ideig még él a cselekvés reménye, a többieknek pedig megvannak rá a technikáik, hogyan éljék túl a hétköznapokat. Egyiket a másik után. Messzebbre nem látnak. Bandáék minden reggel megisszák a „kétdekást” a buszmegállóban, azzal kibírják ebédig, utána már csak azt várják, hogy a munka végén mehessenek a kocsmába felejteni. Nem részeg itt senki – szinten tartják magukat. De nagyon kevés önreflexív pillanatuk van a szereplőknek, egyedül Géza reagál folyamatosan az eseményekre.

– Arra próbáljuk kihegyezni a történetet, hogy itt senki nem rossz, senki nem akarja bántani Gézagyereket, sőt, a maguk sivár lelkű módján már-már szeretik egymást az emberek – magyarázza Soós Péter. – De minden jóakarat hiábavaló.

A Háy-darab konklúziója szerint azonban ez még nem is a legrosszabb végkifejlet! Mert a szereplők legalább ismerik élethelyzeteiket, megtanultak körülményeikkel együtt élni, és otthonosan mozognak a saját világukban. Nem azt szeretnénk tehát megmutatni, hogy milyen szörnyű az élet, hanem hogy minden szörnyűsége ellenére mégis csodálatos.

Izgatottan áll az apja képe előtt Géza az első munkanap reggelén: „Megyek én is dolgozni, ahogy a papa is ment dolgozni, úgy. Ahogy a többi emberek mennek, papa. Mert én nem vagyok hibás, papa, én ilyen vagyok. Ha nem lennék ilyen, nem én volnék a Géza…” A fiú szavaiból kihallatszik a sérelem, de a környezet alapján is elképzelhető az apa, aki nem tudott mit kezdeni fogyatékos fiával, bántotta, elutasította őt.

A gyermeklelkű fiatalember Banda Lajos bácsiban találja meg azt az apafigurát, aki figyelemmel, a többiekénél nagyobb felelősséggel egyengetné az útját. Persze megoldani ő sem tudja Géza dilemmáját, érzéketlen, rossz ötleteinek pedig nagyobb a kára, mint a haszna.

Boldogság és monotonitás

Forrás: Somfai Sándor

Börcsök Enikő, Takács Géza

– Lajos bácsi szándékai jók – állítja ugyanakkor a Bandát alakító Kaszás Gergő színművész.
– Szeretettel reagál a fiú élethelyzetére, eltöpreng rajta, mi jó lehet neki az életben, és hogy legyen benne végre valami jó, még nőt is venne neki…, szóval mégsem elég fogékony Géza világára. Itt a maga módján mindenki sérült, a szerzőtől azonban távol áll, hogy felülről ítéletet mondjon, vagy nevetség tárgyává tegye a szereplőit, és a mi dolgunk is csak annyi, hogy megmutassuk a személyes sorsokat.

Ahogy szűk szókincsükből megpróbálnak néha kitörni és filozofikus magasságokba emelkedni, mint mikor a kocsmából hazafelé baktatva majdnem kimondják az éjszakában, hogy úgy haladnak, akár a kövek a futószalagon. És esélyük sincs ezen változtatni. Géza és az anyja is ugyanabban a monotonitásban fogják leélni az életüket, de ettől még lesznek boldog pillanataik. Mert ott vannak egymásnak.

A darab kulcsszereplője ebből a szempontból valóban az anya – a szerepét alakító Börcsök Enikőnek ráadásul számos tapasztalata van a sérültek világáról, hiszen hasonló sorsú gyerekekkel foglalkozik nyaranta, és autisták naplójából is készített már előadást. Talán ennek köszönhető, hogy nem idealizálja a szülő-gyerek kapcsolatot, nem is a hősies anyát formálja meg, inkább csak a maga természetes módján jelzi, hogy vannak harmonikus és boldog pillanatai és vannak nehéz, kimerítő időszakai ennek az élethelyzetnek.

A szó szoros értelmében együtt érez – együtt mozdul a teste a fiával –, szimbiózisban élnek. Amikor Géza izgatott, ringatja, lélegzete ritmusával lelassítja, ha pedig jön a roham, teljes súlyával ránehezedik, hogy fékezze, szelídítse a fiúban dúló, romboló indulatot. Mindent megtesz, hogy Géza beilleszkedjen a többségi társadalomba, biztosítja az otthon melegét, sőt még arra is figyel, hogy hasznosnak és büszkének érezhesse magát a fiatalember. Ha másért nem, legalább azért, mert ő vigyáz a házra. Talán csak az anya tudja igazán, hol a normalitás határa, hiszen naponta megtapasztalja, milyen könnyű véleményt formálni másokról külső jegyek alapján, miközben a belső értékek és sérülések láthatatlanok.

Hirdetés

Kiemelt

A média választja az elnököt?

A liberális média a jelek szerint tanult Donald Trump győzelméből az óceán túlpartján: nem elég pocskondiázni, lehúzni a sárba, ütni kell, amíg életjelet mutat.

Poszt-trauma

Bróker-ügy: Kulcsár leülte, a szocialisták megúszták

Pedig több ismert szocialista politikust is hírbe hoztak a botránnyal.

Szavazás: magyar lett az Év EP-képviselője

Már tavaly is döntős volt. Vajon ki lehet az?

Alföldi Róbert hazudik

Azt állítja, soha nem politizált direkten a színpadon.

Megalázó sms-eket küldözgetnek a HírTV vezetői a távozóknak

Tovább bomlik Simicska tévéje.

Hirdetés

Szívesen olvasna hasonló cikkeket? Csatlakozzon Facebook-csoportunkhoz!