Vajon eljön-e a print (nyomtatott sajtó) halála? A média etetése, azaz kis példányszámú lapok megjelentetése valóban kifizetődő-e? Mikor manipulálnak bennünket? A média kapcsán sorjáznak a kérdések. Az Eszterházy Károly Főiskola (jelenleg Egyetem) 2003 óta immár hetedik alkalommal rendezte meg sajtónyelvi tanácskozását, és adta ki rendre nyomtatott formában az elhangzott előadásokat, így a legújabbakat is Sajtónyelv-médianyelv címmel. Beszédesek a fejezetcímek: Norma és szabadság a média nyelvhasználatában,
A média nyelve és „nyelvjárásai”, A média nyelve – belülről: médianyelv a gyakorlatban. H. Varga Gyula, a kötet egyik szerkesztője a bevezetésben megállapítja, hogy a sajtó nyelve mindig izgatta a nyelvművelőket. Egyrészt azért, mert tömegekhez jut el, másrészt azért, mert jelentős hatással van a nyelvhasználók ízlésére, befolyásoló, mintaadó, divatadó szerepe van. Balázs Géza részletesen foglalkozik a norma és a szabadság szempontjából a média nyelvi normájával: hagyjuk vagy fejlesszük? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést.
A kötetben megjelent 17 tanulmány alapján nyilvánvaló, hogy a kutatások középpontjába az újmédia, azaz a digitális sajtó, az internetes műfajok kerültek. Jellemzőjük többek között, hogy a kritika keményebb, szókimondóbb lett, az írások terjedelme jelentősen lerövidült a „webkettes olvasók” elvárásaihoz igazodva, és a legmeghatározóbb változás az, hogy e mögött kialakul egy párbeszéd, azaz a kommentek sora, s ez időnként nagyon hasonlít a kocsmaasztalok intenzív eszmecseréjéhez – az internetszleng stílusában. Ugyanakkor – máris hozzá kell tenni – alkotó módon is ki lehet használni a digitális lehetőségeket a nyelvi vitalitás, nyelvi sokszínűség, kreatív nyelvhasználat terén.
Tomesz Tímea a sajátos internetes „műfajt”, a mémeket vizsgálja. Ezek olyan, az interneten megosztásokkal cirkuláló humoros, vizuális, textuális alapú tartalmak, amelyek másolás, utánzás révén variálódnak, és kisebb-nagyobb módosítással láncszerűen terjednek.
A posztmodern folklór megjelenési formájának is tekinthetjük. Így például olimpiai mém volt Kenderesi Tamás úszó képe, alatta a szöveg: Egy sajtburesz rendel.
Kiss Róbert Richard és Fekete Fanni az internetes sajtó címadását vizsgálták. E téren újdonság a provokatív kérdés és a látszólagos megdöbbenés alkalmazása. Az előzőre példa: Vajon el tudja képzelni, hogy melyik cég nyerte az autópálya-építési tendert? Utóbbira: Nem fogja elhinni, kit neveztek ki a hivatal élére!
Sőt az sem ritka, hogy az online újságírók tudatosan vezetik félre az olvasókat egy-egy címmel, s előfordul, hogy minden túlzó jelzős: brutális, sokkoló, szörnyű. Sebaj, a kattintás a lényeg! Ez a klikkújságírás, szakszerűbben: clickbait (kattintásokra vadászó) média.
A kérdésként megfogalmazott cím pedig azért is hasznos, mert ha valótlan a tartalma, helyreigazítást sem lehet követelni. Innen csak egy lépés a kamuhírekig.
A kötetben nagyszerű esettanulmányok olvashatók még ezenkívül a kolozsvári Győrffy Gábortól, a híradók nyelvezetéről pedig Kruzslicz Dávid számol be.
Összességében valóban megfontolandó, hogy iskolai tananyag legyen a tudatos médiafogyasztás, hogy a nyelvi és egyéb manipulációknak legkevésbé essünk áldozatul. Stílusosan így lehet zárni a könyvajánlót: sosem tudja meg, hogy milyen sokszínű a sajtó nyelve, és milyen új jelenségek tárháza, ha nem olvassa el ezt a kötetet.
(Balázs Géza–H. Varga Gyula (szerk.): Sajtónyelv-médianyelv – Kutatás, elemzés, dokumentumok. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2017, 161 oldal. Ármegjelölés nélkül)